Egyetlen mozdulat csúnya visszér ellen: ezt csináld, ha rendszeres ülőmunkát végzel!
Akár munka közben is elvégezheted az egyszerű gyakorlatot.
Számos alkalommal írtunk már az ülőmunka negatív következményeiről, ugyanakkor arról is, miként lehet ezeket a hatásokat csökkenteni, például hogyan érdemes ülnöd, hogy ne rontsd még tovább a helyzetet.
A helyes test- és lábtartás, valamint amellett, hogy bizonyos időközönként felállsz, sétálgatsz, és átmozgatod magad, léteznek olyan gyakorlatok is, melyeket akár ülés közben is elvégezhetsz, és igencsak jót tesznek a vénás keringésnek, ezáltal pedig segítenek megakadályozni a visszerek kialakulását. Ilyen a következő is.
Így tornáztasd meg a lábad!
A gyakorlat igen egyszerű, elvégezheted úgy is, hogy lábaidat térdben derékszögben behajlítva, kisebb terpeszben, talpaidat a földre helyezve ülsz, de még jobb, ha van lehetőséged előrébb nyújtani, vagyis teljesen kinyújtani, sőt, akár fel is emelni a lábadat.
Lábfejeiddel elsőként spiccelj, vagyis nyújtsd előre az ujjaidat, majd feszítsd vissza őket, hogy jól megnyújtsd a vádlidat. Addig nyújtsd csak azonban, amíg ez jóleső érzéssel tölt el, fontos, hogy ne erőltesd meg túlságosan.
Ha a gyakorlat különösen jólesik, az részben azt is jelezheti, mekkora szüksége lenne lábaid ezen területének a rendszeres mozgásra, tornára, így érdemes alaposan elgondolkodnod ezen is.
Ha nincs lehetőséged túl gyakran felállni, érdemes minél többször elvégezni a gyakorlatot, mindemellett érdemes egy kis lábfejkörzéssel is kiegészíteni, az is jól fog esni. Természetesen mindezt lehetőleg cipő nélkül csináld, legalábbis kényelmesebb topánban, de semmiképpen se magasabb sarkú lábbeliben.
A gomba ellenes plusz
A Micovag Plus hüvelykúp természetes eredetű összetevőkkel, tejsavval és kamillakivonattal egészíti ki a hüvelygomba kezelését. A tejsav visszaállítja a normál hüvelyi pH-t, így képes gátolni a gombák szaporodását, a kamillakivonat pedig enyhíti az égő érzést és csillapítja a kellemetlen viszketést. A Micovag Plus hüvelykúp a tünetek enyhítésével teszi teljessé a célzott gombaellenes terápiát. A gyógyszertárakban vény nélkül kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- masszázs