Több veszélyes munkahelyen is állandó a rák kockázata: 3 tünet, ami vesedaganatra utalhat

A veserákot nagyon nehéz észrevenni, mivel a kezdeti stádiumában teljesen tünetmentesen jelentkezik.

dolgozo maszk
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A vesék bab alakú, nagyjából 15 centiméter nagyságú szervek. A gazdagon erezett vesékben egy nap folyamán több százszor keresztülhalad a vér. Ez azt jelenti: naponta mintegy 1700 liter vérből szűrik ki a vesék azt a liternyi salakanyagot, amely vizelet formájában távozik a szervezetből.

Mivel a vesék a szervezet méregtelenítéséért felelős legfontosabb szervek közé tartoznak, a vesedaganatok kialakulása sem függetleníthető a testet mérgező anyagoktól. Ugyancsak a vesék funkciójával függ össze az is: a daganatok vérerekre való átterjedésével a véráram útján könnyen eljuthatnak, és fertőzhetnek meg más szerveket is, tumoros áttéteket hozva létre - áll a rákgyógyítás.hu oldalán.

Kit fenyeget a veserák?

A veserák leggyakrabban az ötven-hetven éves korosztályban fordul elő, a férfiakat jobban fenyegeti, mint a nőket. Nincs egyértelmű lista arról, hogy pontosan mi vezethet veserákhoz, ám nagy szerepet tulajdonítanak a környezeti ártalmaknak, az életvezetési szokásoknak.

GettyImages-183853321

Ugyan a veserák kialakulásának veszélye az életkorral együtt nő, ám ritka esetben fiatalkorban is előfordulhat. Lehet szerepe a genetikai tényezőknek, ám az örökletes hajlamnál rendszerint nagyobb hangsúllyal említik a környezeti ártalmakat.

Ezek közül a legfontosabb a dohányfüst: a cigarettafogyasztás intenzitása és a dohányos évek száma egyaránt hozzájárulhat a vesedaganat kockázatának növekedéséhez. Egyes kutatások összefüggést találtak a lakóhely és a vesedaganatok között is: a szennyezettebb levegőt szívó városi lakosság körében kimutathatóan nagyobb előfordulását találták a vesedaganatoknak, mint a vidéki népesség körében.

Károsak lehetnek egyes kémiai vegyületek: a szakirodalom ezek között említ egyes oldószereket, a bőr megmunkálásához használatos vegyszereket, kőolajtermékeket, az építőiparban korábban kiterjedten használt azbesztet, valamint az akkumulátorgyártás során felhasznált kadmiumot. Ismert egyes gyógyszerek vesekárosító hatása is.

A cikk az ajánló után folytatódik

Mivel a veserákra nincs bevált, nagy tömegekre alkalmazható szűrővizsgálat, a dohányzás mellőzése, a veszélyes anyagokkal dolgozók esetében pedig a munkavédelmi előírások pontos betartása csökkentheti valamelyest a veszélyt. Mint minden betegségtípusnál, a veséket érintő problémáknál is fontos: bármilyen rendellenességgel azonnal orvoshoz kell fordulni, a tüneteket nem szabad elbagatellizálni.

Veserák: véletlenül felfedezett elváltozás

A veserákok a rosszindulatú daganatoknak körülbelül két százalékát adják. Különféle formái ugyanakkor a nehezen - következésképpen sajnos sok esetben későn - felfedezhető daganattípusok közé tartoznak. A betegség korai stádiumában - akár éveken át - semmilyen tünet nem jelentkezik, a panaszok megjelenése gyakran már a kiterjedt vagy áttéteket képzett daganat velejárója.

GettyImages-1165665776

Árulkodó jel lehet a véres vizelet, a deréktáji fájdalom és a hasban tapintható duzzanat is, ám ezekből önmagukban még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A véres vizelet például számos más betegség velejárója is, a vesedaganatos páciensek többségénél megjelenik. Ha viszont a véres vizelet és a fájdalom együtt járásának következtében valóban vesedaganatot diagnosztizálnak, az előrehaladott stádium miatt csekély az esély a teljes gyógyulásra. A vérvizelés ugyanis már annak a jele, hogy a daganat betört a vesemedencébe, illetve átterjedt a vénára. A vérárammal a rákos daganatok a tüdőben, a májban, a mellékvesében, a csontokban és az agyban is okozhatnak áttéteket.

A gyakorlati tapasztalat az, hogy jelenleg a vesedaganatok jelentős részét véletlenül fedezik fel, például ha hasi fájdalom vagy epekőgyanú miatt ultrahangos vizsgálatra küldenek egy pácienst, és a képalkotó diagnosztika során az orvos – mintegy mellékesen – rábukkan a tumorra is.

9 hétköznapi tünet, ami daganatos elváltozást is jelezhet

Ezeket a panaszokat, hiába tűnnek nagyon általánosnak, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

9 hétköznapi tünet, amivel azonnal orvoshoz kell fordulni: daganatos elváltozást is jelezhetnek a panaszok

Ezeket a panaszokat, hiába tűnnek nagyon általánosnak, nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük