Megéri vért adni! 2 ok, amiért neked is ajánlott segíteni
Amellett, hogy jó érzés másokon segíteni, a saját egészségedet is óvod a rendszeres véradással.
Véradó lehet minden olyan 18-65 év közötti egészséges ember, aki nem szenved fertőző betegségben, illetve lakcímkártyával, valamint TAJ-kártyával tudja igazolni személyazonosságát.
Nők esetében évente legfeljebb háromszor, férfiaknál évente öt alkalommal engedélyezett a véradás. Ha rászánod magad, azon túl, hogy másoknak segítesz, a saját egészségedet is óvod.
Alapos szűrővizsgálat
Miután levették a szükséges mennyiséget - 450 milliliter, valamint három plusz kémcső -, a vért speciális laborvizsgálatoknak vetik alá. Ennek során olyan fertőző betegségeket is vizsgálnak, mint a HIV, a hepatitis B, illetve C vírus vagy éppen a szifilisz. Amennyiben bármely betegség esetében pozitív eredményeket kapnak, természetesen nem használják fel a levett anyagot, ugyanakkor értesítenek téged. Ha tehát rendszeres véradó vagy, évente többször is alapos vérvizsgálaton veszel részt.
Csökken a krónikus betegségek kockázata
Bár a nők esetében jellemzően inkább a vashiány okoz problémát, a vér tartósan magas vasszintje sem szerencsés. Ez ugyanis felgyorsíthatja a szervezetben a koleszterin oxidációs folyamatait, ami pedig negatív hatást gyakorol a vér sűrűségére: az ereken áthaladva fokozódik a súrlódás és deformálódnak a vörösvértestek.
Szívvédő véradás
A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulmány arra mutatott rá, hogy azoknál a 43 év feletti embereknél, akik félévente vért adnak, jelentős mértékben - mint 88%-kal - csökken az infarktus és a stroke kockázata. A véradás egyfajta inger a csontvelőnek, amely arra ösztönzi, hogy új vörösvértesteket képezzen. Ugyanakkor egy korábbi cikkünkben megjelent dr. Csajbók Éva véleménye szerint más szempontokat is figyelembe kell venni a véradás szívvédő hatásának vizsgálatakor.
Rákellenes hatás
A magas vasszintet nemcsak a keringési rendszert érintő betegségekkel, de a rákkal is kapcsolatba hozták már. A vér magas vasszintje ugyanis fokozza a szervezetben a sejtkárosító szabadgyökök számát. A Journal of the National Cancer Institute című szaklapban megjelent tanulmány eredményei azonban egyelőre nem egyértelműek, így további vizsgálatokra van szükség.
Itt adhatsz vért!
Ha kedvet kaptál ahhoz, hogy másokon segíts, és egyúttal a saját egészségedet is óvnád, kattints a Magyar Vöröskereszt Véradás honlapjára, és nézd meg, melyik megyében mikor és hol adhatsz vért.
OLVASD EL EZT IS!

- műtét
- orvos
Véradás saját részre: milyen esetekben lehet?

- szívroham
- tudomány