
Óránként 22 perccel rövidíti meg az életed a hétköznapi tevékenység
Nem a dohányzásról lesz szó a cikkben, ez megígérhetjük.

Az egészségügyi statisztikák alapján egyre inkább úgy tűnik, az ülő életmód lesz az új dohányzás - vagyis az a veszélyes tevékenység, ami károsabb, mint korábban hittük.
Egy 14 éven át tartó amerikai kutatás szerint akár kétszer olyan veszélyes lehet, mint a dohányzás. A kérdés csak az, mit is kezdhetsz ezzel az információval, ha mozgásszegény életet élsz, ülőmunkát végzel.
Veszélyesebb az ülő életmód, mint hittük
Az ülő életmód következtében kialakuló elhízásjárvány messze nem esztétikai problémát jelent. Egy 14 éven át tartó, 123 ezer részvételével készült amerikai nyomkövetéses vizsgálat eredménye arra mutatott rá, hogy az ülő életmód jelentős mértékben növeli az idő előtti elhalálozás kockázatát.
A szakértők szerint azoknak a vizsgálati alanyoknak, akik több mint napi hat órát ültek, 40%-kal megnőtt az esélyük a 15 éven belüli elhalálozásra - azokkal a résztvevőkkel összevetve, akik napi három óránál kevesebbet ültek.
Óránként 22 perccel rövidíti meg az életed?
Egy, az ausztrál Queenslandi Egyetemen végzett kutatás pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy míg egy szál cigaretta 11 percet vesz el az életedből, addig egy ülve töltött óra 22 perc mínuszt jelent. Természetesen ezt a hátrányt csökkentheted, ha valamilyen aktív szabadidős tevékenységet választasz magadnak az esti tévénézés helyett.
Ellensúlyozd az ülőmunka hatásait!
Nagyot sóhajthatsz most, ha ülőmunkát végzel, és joggal teszed fel a kérdést, hogy jó, de akkor most módosíts pályát? A legjobb választás kétségkívül az, ha mozgalmasabb munka után nézel, ám ha nem vágysz ilyen drasztikus váltásra, akkor is van pár javaslatunk.
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
Minden órában kelj fel!
Fontos, hogy ne ülj egyhuzamban több órát! Nemcsak a hátad, derekad fog megfájdulni, de az ülés nem tesz jót a zsigeri szervek vérkeringésének sem, emésztési problémákhoz, kisebb, szervezeten belüli gyulladásokhoz vezethet - amelyekből akár daganat is kialakulhat.
Ha monitor előtt dolgozol, törvény által előírt jogod van hozzá, hogy óránként tíz perc szünetet tarts, amikor pihentetheted a szemed és kinyújtóztathatod a tagjaidat. Ha nem élsz ezzel a lehetőséggel, többek között olyan betegségekkel számolhatsz, mint az aranyér, a keringési rendellenességek.
Az alábbi videóban dr. Bán Marianna orvos-természetgyógyász mondja el, hogy még mit tehetsz az ülőmunka okozta betegségek megelőzés érdekében.
Munka után már ne ülj!
Miután nyolc-tíz órát töltöttél ülve, már igazán felesleges a buszon is helyet foglalnod, illetve az esti órákat tévénézéssel múlatnod. Végezz valamilyen aktívabb tevékenységet, válassz olyan mozgásformát, amit szívesen és rendszeresen űzhetsz - legalább heti három-négy alkalommal.
OLVASD EL EZT IS!

- megelőzés
- gerincbetegség
Napi 8 óra a számítógép előtt? Ilyen a helyes testtartás az íróasztalnál

- rák
- tudomány