Fehérje, szénhidrát, zsír: ennyit fogyassz belőlük a WHO ajánlása szerint
Elkészült a WHO új ajánlása, melyben leírják, hogy mennyi szénhidrátot, fehérjét és zsírt kellene fogyasztani.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég közzétette az új étrendi ajánlását, mely a legfrissebb kutatásokon, tanulmányokon alapszik.
Ebben olvashatóak azon javaslataik is, hogy mennyi szénhidrátot, fehérjét és zsírt kellene fogyasztani napi szinten.
Szénhidrát-fehérje-zsír arány a WHO szerint
Természetesen nem minden újdonság, amit rögzítettek az ajánlásukban, fehérjefogyasztás tekintetében például nem változott az ajánlásuk: továbbra is 0,83 gramm/testsúlykilogramm az ajánlott napi bevitel, ami a napi kalória 10-35%-át teszi ki. Ugyanakkor, mivel világszerte problémát okoz az elhízás, néhány dologban mégis módosítaniuk kellett.
Az ajánlás szerint a kétéves és annál fiatalabb gyerekeknek leginkább telítetlen zsírokat kellene fogyasztaniuk, de a napi kalóriabevitülnek csak a 10%-át tegyék ki zsírok - ebből maximum 1% lehet transzzsír. Ezek ugyanis nem csak a "rossz" LDL-koleszterin-szintet növelik, hanem az inzulinrezisztencia kockázatát is. Felnőtteknek továbbra is azt javasolják, hogy a napi kalóriabevitelnek kevesebb mint 30%-át tegyék ki a zsírok.
Telített zsírforrás lehet a vaj, a ghí, a disznózsír, a pálmaolaj és a kókuszolaj is, de elsősorban állati eredetű termékekben található. Bizonyos élelmiszerek veszélyes transzzsírtartalma is magas lehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szénhidrátok tekintetében az összetett szénhidrátok fogyasztására kérik az embereket, ilyenek a rostok, melyekben a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, teljes kiőslérű gabonák bővelkednek. Felnőttek és a legalább tízéves gyerekek számára napi 400 gramm zöldség és gyümölcs fogyasztása a javasolt, 2-5 éves gyerekeknek legalább 250 gramm, 6-9 éves gyerekeknek legalább 350 gramm. Rostfogyasztás tekintetében felnőtteknél és legalább tízéves gyerekeknél napi 25 gramm az ajánlott bevitel, 2-5 éves gyerekeknek naponta 15 gramm rost, 6-9 éves gyerekeknek pedig 21 gramm rost.
Az ajánlást olyan kutatásokra alapozták, melyek bizonyították, hogy akik már fiatalabba korban elkezdenek egészségesen táplálkozni, azoknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezt a szokást a felnőtt éveikben is továbbviszik.
Olvass tovább: melyik ételnek alacsonyabb a zsírtartalma?
Nem árt tudni az ételek zsírtartalmát, mert nagyban befolyásolja a fogyókúrát a kalóriatartalmuk miatt.
Melyik ételnek alacsonyabb a zsírtartalma? 8 becsapós kérdés, ami a fogyókúrát is befolyásolhatja
Kvíz!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)