Segít megelőzni a rák kialakulását: 12 étrendi tanács, ami beválik a dietetikusok szerint
A megfelelő étrend segíthet megelőzni a rák kialakulását, dietetikus szakértők gyűjtötték össze a legfontosabb tanácsokat, amiket érdemes figyelembe venni.
Hazánkban évente mintegy 66 000 rosszindulatú daganatos megbetegedést tartanak számon, melyből az emlőrák a nyolcezredik. Ahogy általában a daganatos megbetegedések esetén, úgy a mellrák gyakoriságában is szerepe lehet a várható élettartam növekedésének, a „nyugati” életmódnak és étrendnek.
Október harmadik hetét 2009 óta a ritkábban előforduló, általában háttérbe szoruló férfiemlőrák elleni küzdelemnek szentelik, felhívva a figyelmet a korai felismerés, a terápiás kezelés és a palliatív ellátás fontosságára - áll a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének legújabb közleményében.
Rákellenes étrend
A rák kialakulásának kockázata hatékonyan csökkenthető megfelelő étkezési szokásokkal, a rendszeres testmozgással, a komplex egészségtámogató szokásrenddel. Amikor megszületik az elhatározás az egészségtámogatásról, akkor gyakran az étrend, ami először a figyelem középpontjába kerül, hiszen szükség szerint - kellő tudatossággal - sok változtatásra van lehetőség ezen a téren. Az egészségmegőrzésben segíthet még a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a rendszeres stressz- és érzelemkezelés, az élvezetes és rendszeresen végzett testmozgás, a dohányzás kerülése, a társas kapcsolatok ápolása és a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel.
A daganatos megbetegedések esetén általános jelenség, de az emlőráknál talán kifejezetten gyakori, hogy nagyon sokféle, ellentétes, szélsőséges információ található, akár a prevencióról, akár a kezelés alatti étrendről van szó. Csodadiétákat hirdetnek, de ilyenek nem léteznek. Nagyon sokszor ismételt mantrák a változatos, a mértékletes és a kiegyensúlyozott táplálkozás érdemei. Ennek oka egyszerűen az, hogy ezek működnek!
Fontos kiemelni, hogy a mértékletesség nem tiltólistákat és szigorú szabályokat jelent. Egyszerűen azt jelenti, hogy különféle összetételű ételeket kell enni, de egyik esetén sem alakul ki hosszú távon aránytalanság, hanem idővel kialakul egy mértékletes átlagfogyasztás. A kiegyensúlyozottság idővel, fokozatosan épül fel - nem kell minden egyes étkezésnél megvalósulnia. Hiszen a legtöbb táplálkozási ajánlás az idővel elért átlagra vonatkozik.
A különböző nemzetek hivatalos táplálkozási ajánlásainak fő célja az egészségtámogatás, amelynek része a leggyakoribb krónikus megbetegedések rizikójának a csökkentése, azaz a prevenció. Nincs ez másképp hazánkban sem az MDOSZ ajánlása esetén, mely a lehető legjobb kiindulási alap akár prevencióról, akár az onkológiai terápiák alatti étrendről legyen szó.
Általános javaslatok
- Napi legalább 5 adag zöldség- és gyümölcsfogyasztás, amelyből 3-4 adag zöldség, 1-2 adag gyümölcs, és legalább egy adag friss/nyers legyen.
- Minden főétkezés tartalmazzon piros, narancs és sötétzöld színű zöldségeket, valamint hetente legalább egy alkalommal kerüljön a menübe valamilyen hüvelyes is.
- Ajánlott 3 adag gabonaféle fogyasztása naponta, melyből legalább egy adag teljes értékű legyen, ezzel hozzájárulva többek között a napi rostbevitelhez.
- Lehetőleg minden főétkezés tartalmazzon teljes értékű fehérjét.
- Napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék elfogyasztása javasolt, előtérbe helyezve az alacsony zsírtartalmú változatokat.
- Hetente legalább egy húsmentes nap javasolt.
- Érdemes változatosan választani a fehérjeforrások közül, az étkezések színesíthetőek halakkal, tojással, tejtermékekkel, hüvelyesekkel, gabonákkal, magvakkal.
- Húsokból javasolt előtérbe helyezni a soványabbakat.
- Hetente legfeljebb 350-500 g főtt/párolt/sült (500-700 g nyers) vörös hús (például marha, sertés) kerüljön általánosságban az asztalra.
- Halfogyasztás hetente legalább egy alkalommal javasolt.
- Vásárláskor lehetőség szerint érdemes előtérbe helyezni azokat a termékeket, amelyek alacsonyabb só-, zsír- és cukortartalmúak.
- Ajánlott gyakrabban alkalmazni a zsírtakarékos ételkészítési módokat, elsősorban növényi olajok felhasználásával.
Az általánosabb javaslatokon túl persze sokat kutatott terület a daganatos betegségekkel kapcsolatban felmerülő védő- és kockázati tényezők. Az ételeket és italokat, valamint a bennük lévő tápanyagokat és étrendi összetevőket együtt fogyasztjuk, sohasem egymástól elszigetelten.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az étrenddel és a rákkockázattal kapcsolatos kutatások azonban gyakran redukcionista (az állításokat egyszerű tényekre visszavezető gondolkodás) megközelítést alkalmaznak, és az étrend bizonyos összetevőire összpontosítanak. Ez a szemlélet azonban azt feltételezi, hogy egy élelmiszer vagy tápanyag önmagában, a kísérő élelmiszerek vagy tápanyagok figyelmen kívül hagyása nélkül specifikus biológiai hatást válthat ki, amely elősegítheti a rákos sejtek kialakulását és növekedését, azonban ez nem a gyakorlatot, a mindennapi étkezéseket és azok hatását tükrözi.
Lehetséges kockázati tényezők
- Alkohol: fogyasztása növeli a premenopauzális emlőrák kockázatát, az elfogyasztott mennyiséggel nő a rizikó.
- Akrilamid: például a burgonya magas hőmérsékletre hevítésekor keletkezhet. Nincs azonban egybehangzó bizonyíték arra, hogy az étkezési akrilamid-expozíció összefüggésben állna bármilyen típusú rák kockázatával emberek esetén.
- Elszenesedett hús: az úgynevezett HCA-k (heterociklikus-aminok) és PAH-k (policiklusos aromás szénhidrogének) képződnek az izomhús magas hőmérsékletű sütése során. Ezek rákot okozhatnak állatokban; azonban nem világos, hogy az ilyen expozíció rákot okoz-e emberekben.
- Magas (heti 350 grammnál több) és rendszeres vöröshús-fogyasztás, ami általában együtt jár a magas zsiradékbevitellel és az alacsony zöldségbevitellel.
- Fokozott zsiradékfogyasztás: különösen az állati eredetű, telített zsírsavak formájában (a bélflóra megváltozását okozza, az epesavakat karcinogén anyagokká bontó baktériumok kerülnek túlsúlyba).
- Gyakori pácolt, pácsóval kezelt, füstölt termék fogyasztása.
- Kiemelkedően magas zsírtartalmú tej és tejtermék: rendszeres, egyoldalú fogyasztásuk összefügghet a mellrákkockázat növekedésével.
- Egyoldalú, magas hozzáadottcukor- és finomítottszénhidrát-bevitel.
- Fitoösztrogének: csak étrend-kiegészítős bevitel esetén.
Lehetséges védő tényezők
- Rostbő étrend, mely napi 40-50 gramm közötti élelmirost-bevitelt jelent.
- Rendszeres zöldség- és gyümölcsbevitel.
- Mértékletes (napi energiabevitel körülbelül 30%-a, melyből telített zsírsav legfeljebb 7%) zsiradékbevitel, a növényi lipidek és halolajok előtérbe helyezése (EPA, DHA).
- Természetes forrásból bevitt kalcium: az epesavak és karcinogének vastagbélfalra gyakorolt negatív hatását képes csökkenteni.
- Alacsony zsírtartalmú tej és tejtermék: rendszeres fogyasztásuk a bioaktív összetevőiknek köszönhetően csökkenthetik a mellrák kialakulásának a kockázatát.
- Keresztesvirágúak (például brokkoli, karfiol, káposztafélék, retek): glükozinolátként ismert vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek lehetséges rákellenes hatásait vizsgálják, de az embereken végzett vizsgálatok eredményei egyelőre nem egyértelműek.
- Mediterrán étrend.
- Antioxidánsok: a természetes forrásokkal (például zöldség és gyümölcs) bevitt antioxidánsok segíthetnek megelőzni a rák kialakulásával kapcsolatos szabad gyökök okozta károkat.
- Szójatermékek: természetes forrásokból történő, kiegyensúlyozott szójafogyasztás (napi körülbelül 30 g, amely 10-20 mg szójaizoflavont biztosít) esetén inkább védő hatást figyeltek meg.
A kutatási eredmények alapján elmondható, hogy legjobb egyszerűen az egészségtámogató étrendi irányelveket beilleszteni a mindennapokba, személyre szabottan és rugalmasan. Az egészséges táplálkozás ajánlásainak betartása a daganatos megbetegedések, így a mellrák kockázatának jelentős csökkenésével járhat.
Teendők az onkológiai terápia idején, ha már kialakult a megbetegedés
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ahány beteg, annyiféle a megfelelő étrend, és ennek a kiválasztásáig nagyon alapos állapotfelmérés és megfelelő szaktudásra alapozott döntés vezet. Például meghatározza az adott betegség, az esetleges társbetegségek, műtétek, a tápláltsági állapot, a kezelés, a kialakuló mellékhatások, az egyéni szokások, preferenciák, lehetőségek. Továbbá a terápia során fellépő mellékhatások kezelése és szükség szerint a speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek („tápszerek”) megfelelő mennyiségének meghatározása és a használatával kapcsolatos tanácsok is fontosak, amely személyre szabható egyéni dietetikai konzultáció során, így az onkológiai terápiák alatt javasolt dietetikushoz fordulni.
Emlőrákos betegek esetén nem ritka, hogy hosszú távú hormonterápiára is szükség van. A hormonterápia, vagy más néven endokrin terápia, egy célzott kezelés, ami csak azokra a sejtekre hat, amelyek felszínén hormonreceptor található. A nemi hormonok hiányának azonban olyan hatásai is lehetnek, amik más egészségügyi problémákat okozhatnak, mint például a csontritkulás, szív- és érrendszeri betegségek. A hormonterápia mellékhatásainak csökkentéséhez a kulcs az egészségtámogató életmód. Mivel a gyógyszereknek vannak olyan hatásai is, amik nem azonnal jelentkeznek, hanem hosszú idő alatt alakulnak ki, ajánlott már a kezelések kezdetétől megfelelő életmódra váltani.
Akár a daganatos megbetegedések kialakulásának a rizikócsökkentéséről, akár ezek kezeléséről van szó, a cél az egészségtámogató, változatos, mértékletes, kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes étrend. A „mi legyen kizárva” helyett a fő irány inkább a „mivel lehetne tovább színesíteni az étrendet” legyen.
Olvass tovább: napi 45 perc, és megelőzhető a mellrák kialakulása
Kevesen tudják, hogy a mozgásszegény életmódnak hatalmas szerepe lehet a daganatos megbetegedések kialakulásában.
Napi 45 perc, és megelőzhető a mellrák kialakulása - Ingyenes, és semmilyen eszköz nem kell hozzá
Kevesen tudják, hogy a mozgásszegény életmódnak hatalmas szerepe lehet a daganatos megbetegedések kialakulásában.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- orvostudomány
- mellrák