A több mint 100 kilós modell büszke minden porcikájára: 2 millióan követik a TikTokon Sam Paige-t
Sam Paige nem a kórosan elhízott alkatokat hirdeti, hanem a különbözőségek szépségére próbálja felhívni a figyelmet.
A floridai születésű, 25 éves influencer, Sam Paige egész életében azon dolgozott, hogy megszeresse a testét. Ötéves kora óta táncol, de mivel mindig is husisabb volt a többieknél, sokkal többet és intenzívebben kellett mozognia, mint vékonyabb alkatú társainak.
A testpozitív infulencer és modell 11 évesen a szülei tanácsára kezdett fogyókúrázni, akik sosem tettek negatív megjegyzést alkatára vonatkozóan. Az édesanyja szívesen járt el vele vásárolni, hogy az alakjához megfelelő ruhákat válasszanak, a bátyja és osztálytársai azonban sokat csúfolták külseje miatt, ami akkor számára nagyon rosszul esett.
Ma már büszke minden porcikájára
A több mint 100 kilós nőt korábban rengetegen támadták a külseje miatt, az egyik legrosszabb élménye egy középiskolai kirándulás során történt vele.
- Elmentünk egy vízeséshez, ahol a lányok bikinire vetkőztek, így én is. Két osztálytársnőm megkeresett, hogy készítenének rólam és két osztálytársamról egy közös fotót. Amint elkészült a kép, hangos nevetésben törtek ki a kinézetemmel kapcsolatban. Elsírtam magam, de közben leszidtam őket, hogy szégyelljék magukat, amiért mást a kinézete miatt bántanak - idézi szavait a The Daily Mail.
Samet az is zavarta, hogy bár szerette a divatot, a mérete miatt nem tudott olyan ruhákat viselni, mint amilyeneket szeretett volna. Bikinit évek óta nem hordott, amikor 2015-ben olyan üzletre talált rá, amely modern és szexi plus size ruhákat forgalmazott.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Miután megláttam magam a bikiniben, megnőtt az önbizalmam is, határozottan jobban kezdtem érezni magam a bőrömben - mondta.
2020-ban egy olyan TikTok-videót osztott meg csatornáján, amelyen egy bikiniben táncol. A videóra néhány órán belül 40 ezer megtekintés érkezett, ma pedig már több mint 2 millió követője van.
- Az elején nagyon nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy mit gondolnak rólam mások, az emberek szavai irányították az érzéseimet. A videóimmal arra szeretném a nőket ösztönözni, hogy érezzék jól magukat a bőrükben, és ne utálják csak azért magukat, mert van rajtuk felesleg. Sokkal könnyebb szeretni a testünket, mint utálni egész nap - mondja Sam, akit nemrégiben egy bikiniket forgalmazó cég keresett meg, hogy népszerűsítse legújabb kollekcióját.
Napi szinten mozog
Az influencer sem a kórosan elhízott alkatokat hirdeti, hanem a különbözőségek szépségére próbál rávilágítani. Hiszen ő is folyamatosan dolgozik azon, hogy a maximumot tudja kihozni magából, ez pedig a kisugárzásán is meglátszik. Mivel szenvedélye a tánc, napi szinten gyakorol, nyújtó gyakorlatokat végez, és még spárgázni is tud.
@sampaigeeee Wanna really see me on stage?!? I'll be walking in @boohoos Miami Swim Week show tomorrow! Tune in to their TikTok livestream tomorrow at 7:30pm
♬ original sound - user924795391697
- Tudom, hogy nem mindenki szereti a duci lányokat, de amikor találsz valakit, aki úgy szeret téged, ahogy vagy, nem fog megjegyzést fűzni a súlyodhoz. Minden arról szól, hogy szeresd és fogadd el önmagad, csak úgy érezheted jól magad a bőrödben - javasolta.
Gyönyörű plus size modellek, akiket imádnak telt idomaik miatt
Ezek a nők bebizonyították, hogy igenis kerekded idomokkal is lehet valaki gyönyörű, nem szabad elveszítenie az embernek az önmagába vetett hitét.
Gyönyörű plus size modellek, akiket imádnak telt idomaik miatt: magyar lány is van közöttük
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: Northfoto