Az fontosabb, hogy mit eszel, vagy az, hogy mikor? Fogyókúránál különösen fontos
Az életmódváltásnak több lényeges pillére van, egy kutatásban pedig ezúttal az étkezési időpont fontosságát vizsgálták.
Amikor valaki fogyókúrába kezd, nagyon könnyen beleeshet a szüntelen kalóriaszámlálás csapdájába, és - tévesen - olyan következtetésre jut, hogy, ha egyik-másik étkezést kihagyja, elkerülheti a felesleges energiafelvételt, így rövidebb idő alatt elérheti a kívánt testsúlyt.
Ez a magatartás viszont semmiképp sem vezet jóra, hiszen egyrészt feleslegesen terheli a szervezetet, másrészt még távolabb sodor a célodtól. Ebéd, reggeli, vacsora. A három fő étkezés, amit minimum tartani kellene, de legjobb, ha három helyet napi négy-öt alkalomra osztod a kalóriabevitelt. Annál is inkább, hiszen jelentős mennyiségű zsírvesztés csak többlépcsős életmódváltással lehetséges. Hogy ebben mekkora szerep jut a táplálkozás gyakorisága mellett az étkezés időpontjának, arról több érdekes kutatás is született.
Nem mindegy, mikor eszel
A Journal of Nutritional Science című szaklapban megjelent tanulmány szerint az egészségtudatos élet szempontjából az étkezés időpontja relevánsabb, mint maga az elfogyasztott étel.
A vizsgált csoportot két részre bontották, majd egyiknél a reggeli időpontját 90 perccel későbbre tolták, a vacsoraidőt pedig 90 perccel előrébb hozták a megszokotthoz képest. Magyarán 180 perccel megrövidítették a vacsora és a reggeli között eltelt időt. A másik csoport semmilyen előírást nem kapott, azt ehettek, amit szerettek volna, és akkor, amikor akarták.
A megfigyelés tíz hétig tartott. Az első csoport tagjai, akiknek a diétáját szigorú időkorlátok közé szorították, átlagosan több mint kétszer annyi testzsírt veszítettek, mint azok, akik bármikor ehettek.
Minden az időzítésen múlik?
Egy másik kísérlet során a résztvevőknek 2000 kalóriás étrendet írtak elő. A pontos táplálékokat nem közölték, mindössze annyit, hogy a résztvevők egyik felének ezt a mennyiséget reggelire, míg a másodiknak vacsorára kellett elfogyasztani. Több étkezés ugyanakkor nem volt számukra megengedett a nap folyamán. A teszt végére azok, akik reggelire ettek 2000 kalóriát, vagy fogytak, vagy megtartották eredeti súlyukat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azok viszont, akik vacsorára ettek egyszerre sokat, kivétel nélkül híztak. Ugyanakkor nem kell szentírásnak tekinteni ezt a tanulmányt, hiszen hosszútávon egészségtelen napi egy étkezésbe zsúfolni az összes többit.
A rendszertelenül bevitt, nagy mennyiségű étel ugyanis hirtelen megdobja a vércukorszintet, a gyors változás pedig károsan hat az inzulintermelésre. Ellenben, ha valaki többször eszik kevesebbet, az ingadozás csekély mértékű lesz, ezáltal az inzulinrezisztencia is megelőzhető, ami súlyos esetben 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet.
Karcsúbbak, akik otthon főznek
A John Hopkins Egyetem 2014-es tanulmányában a kutatók az otthon főzés és az elhízás közötti kapcsolatot vizsgálták: Sara N. Bleich, egyetemi docens, a tanulmány társszerzője kollégáival 2007--2010-es adatokat hasonlított össze, több mint 9 ezer húszéves vagy annál idősebb személy részvételével. A kontrollcsoport tagjait részletesen kikérdezték étkezési szokásaikról, valamint arról, hogy milyen gyakran fogyasztottak gyorsételeket az elmúlt harminc napban.
A kutatásban részt vevők 8%-áról kiderült, hogy hetente egyszer, vagy egyáltalán nem készítenek vacsorát, ellenben naponta 2301 kalóriát fogyasztanak, melyből 84 gramm zsír és 135 gramm cukor. 48%-uk hetente hat-hét alkalommal magának készíti vacsoráját, a napi kalóriabevitelük mégis kevesebb, 2164 kalória - 81 gramm zsír, 119 gramm cukor. Magyarán, tudatosabban étkeznek azok, akik saját magukra főznek. A szakértők továbbá arra is rájöttek, hogy, akik gyakran főznek, ritkábban döntenek gyorsételek mellett, valahányszor étterembe mennek.
Diétás nassolnivalók
A nassolnivalók kiválasztása során fontos a kalóriaérték. Hiába egészséges ugyanis egy táplálék, ha a magas energiatartalma miatt nem illeszthető be a diétába. Az ételek, melyeket itt összegyűjtöttünk, mértékkel fogyasztva egytől egyig tökéletes kiegészítői lehetnek a fogyókúrának, hiszen egy adagjuk nem haladja meg a 200 kalóriát, így nyugodtan eheti őket az is, aki éppen túlsúlytól próbál megszabadulni.
Lassan felszívódó, diétás rágcsálnivalók: nem dobják meg a cukrot, és isteni finomak
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Pixabay, Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- fogyókúra
- kutatások