Mennyi a minimális szénhidrátadag a fogyáshoz? A szakértő elmondja
A fogyókúra során sem szabad mellőzni a szénhidrátokat.
A kezdő fogyókúrázók úgy tekintenek a szénhidrátra, mint az ördögtől való tápanyagra, de erről szó sincs, sőt. A szervezet a szénhidrátokból nyeri az energiáját, voltaképpen ez a testünket működtető üzemanyag, amely szerepet játszik minden egyes belső folyamatban, többek között a zsír lebontásában is.
Hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba a témával kapcsolatban, Kiss-Tóth Bernadett dietetikussal, táplálkozási szaktanácsadóval beszélgettünk.
Szénhidrát számszerűsítve
- Egy átlagos felnőtt szervezet napi energiaszükségletét 55%-át kell a szénhidrátoknak adni, azon belül is főként összetett szénhidrátoknak - tudtuk meg a szakembertől. - Ennek az aránynak javasolt visszaköszönnie az étkezések során, tehát az egyes étkezések alapját a szénhidrátforrások, mint a teljes értékű gabonák, a zöldségek és gyümölcsök,alkossák.
A szénhidrátok típusairól és arról, melyik táplálékban milyen típusú szénhidrát található már korábban is írtunk, itt olvashatsz bővebben róla.
Fogyókúra esetén
A legtöbb kezdő diétázó ott hibázik, hogy azt gondolja, csak a szénhidrátok megvonásával nyerheti vissza karcsúságát, pedig pont az ellenkezője igaz.
A jó napindításhoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű reggeli, de hogyan tudunk nap mint nap tápanyagokban dús falatokat készíteni a kicsiknek? Tudj meg többet a kiegyensúlyozott táplálkozásról, és induljon vidáman a család napja!
- Fogyókúra esetén a legfontosabb, hogy ne egy-egy tápanyag - így akár a szénhidrátok - megvonására koncentráljunk, hanem összességében ügyeljünk arra, hogy kevesebb energiát vigyünk be, mint amennyit felhasználunk a nap során, a tápanyagok eloszlásának arányát megtartva. Az a fogyókúra lehet sikeres, ami hosszú távon betartható.
Kiss-Tóth Bernadett hangsúlyozta, hogy a szénhidrátok drasztikus megvonásával éppen a leírtakat ássuk alá, hiszen ha a szervezetünket megfosztjuk fő üzemanyagától, levertek, fáradékonyak, ingerültek leszünk, ami túlevéshez és a diéta feladásához vezethet. Éppen ezért fogyáshoz a kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú, mérsékelt energiabevitellel és rendszeres sportolással együtt járó étrend javasolt.
8 anyagcsere-javító táplálék: eltűnik az úszógumi, a bőröd pedig ragyogni fog!
Nézegess képeket!
ElolvasomÍgy állítsd össze az étrendedet!
A fentieket figyelembe véve akkor már csak az a kérdés, hogyan épüljön fel a mindennapok étrendje.
- Szénhidrátszükségletünk nagyobbik részét összetett szénhidrátokból, így teljes értékű gabonákból, zöldségekből, gyümölcsökből érdemes fedezni - mondta el a dietetikus. - Azonban jó tudni, hogy az egyszerű szénhidrátoknak is megvan a szerepük az étrendünkben: gyorsan energiával látják el szervezetünket, ami fizikai vagy szellemi megterhelés esetén szükséges lehet.
Az egyszerű szénhidrátok között is meg kell különböztetnünk az élelmiszerekben természetes formában jelenlévő cukrokat - így a gyümölcsökben a gyümölcscukrot, a tejben és tejtermékekben a tejcukrot - és az édesítésre használt hozzáadott cukrot. Utóbbit ajánlott az étrendben az energiabevitel 10%-ában maximalizálni.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
![eper lead](http://kep.index.hu/1/0/1621/16216/162168/16216893_927879_615f64bf6913607795adc74ef49c96b4_wm.jpg)
- gyümölcs
- reggeli
7 karcsúsító turmix reggelire, melyek 5 perc alatt elkészülnek
![has lead](http://kep.index.hu/1/0/1621/16218/162185/16218515_928233_461b47e3ed9e1068188c98f2bc126883_wm.jpg)
- étel
- méregtelenítés
Hasi hízás ellen: ezeket fogyaszd reggelire, hogy beinduljon az anyagcseréd
![menstruacio kicsi](http://kep.index.hu/1/0/1334/13344/133441/13344122_613540_72649eaf8ad7cfc1752f16b8fcb548a4_wm.jpg)
- emésztés
- anyagcsere