
Folyamatos fogyás éhezés nélkül: a teljes túlsúlytól megszabadít a mind-étrend
Tíz ételt javasol, ötöt tilt, és öt szabályt kell csak betartanod.


A mind-diéta nevét az angol elmét jelentő szóról kapta, ugyanis az egészséges testsúly beállítása mellett az időskori elbutulással és a rettegett Alzheimer-kórral szemben is részleges védelmet biztosít.
Emellett a betűk a Mediterranean-DASH Intervention for Neurodegenerative Delay szavak összevonását is jelentik. A mind-program ugyanis a mediterrán étrend és a DASH-diéta kombinációjából jött létre. Az alapul vett két diéta számos bizonyítottan pozitív egészségügyi hatással rendelkezik a fogyáson túl. A módszer megalkotója, Martha Clare Morris kutatásokra alapozva állította össze az agyi egészségre is nagy hangsúlyt helyező étrendet.
A mind-diéta
A mediterrán étrend a minél természetesebb ételekre fókuszál, míg az egészségtelen zsírokat és a vörös húst korlátozza. A DASH-diéta ezt a só- és koleszterinbevitel limitálásával egészíti ki, mely a vérnyomást hivatott csökkenteni.
A két egészséges diéta kombinációjából létrejött mind-étrend néhány nagyon egyszerű szabályt fektet le. Először is, ajánlott, hogy tíz egészséges étellel töltsd meg az étrendedet. Ezek a következőek: zöldségek, zöld levelek, bogyós gyümölcsök, magvak, hüvelyesek, bor, teljes kiőrlésű gabona, hal, szárnyashús és olívaolaj. Fogyasztásuk a következőképpen ajánlott.
- Naponta háromszor kell teljes kiőrlésű gabonafélét, egyszer salátát és egy más alkalommal zöldséget enni.
- A napi egy pohár - 100 milliliter - bor szintén kötelező.
- A magvakból álló nassolnivaló heti öt nap ajánlott.
- A szárnyashús és a bogyós gyümölcsök heti kétszer, a hal heti egyszer fogyasztandó.
- Heti háromszor jöhetnek a hüvelyesek.
- Az olívaolajat pedig minden főzésnél használhatod.
Az egészséges táplálékokkal szemben öt tiltott ételcsoport áll. A feketelistán a zsírban sült és gyorséttermi ételek, a vörös húsok, a sajtok, a vaj és a margarin, valamint a péksütemények és a finomított cukor szerepelnek. Ezeket hetente egyszer fogyaszthatod kis mennyiségben, kivéve a vajat, melyből napi egy teáskanál megengedett.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
Miért érdemes mind-diétázni?
A több mint tíz éven át tartó kutatások kimutatták, hogy a mind-étrend képes akár 53%-kal csökkenteni az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, ha a kívánt testsúly elérése után is pontosan tartod magad hozzá. A tanulmány szerint, ha kisebb eltérésekkel tartod csak a diétát ezt követően, akkor 35%-kal csökken a betegség kialakulásának kockázata. A védelem a kutatók szerint annál erősebb, minél tovább tartod magadat a szabályokhoz. Ha később elhagyod a rendszert, akkor a kockázat sajnos ismét emelkedni kezd.
A pozitív hatások közt szerepel a vércukorszint normalizálódása és az étvágy csökkenése három hónapon belül. A vérnyomásszint már két hét után alacsonyabb lehet, míg túlsúly esetén a fogyás folyamatos, nagyjából heti fél kiló, akkor is, ha a diéta során nem korlátozod az adagokat. Az ajánlott ételek kalóriatartalma ugyanis alacsony, körülbelül azonos mennyiségű étellel sokkal kevesebb kalóriát vihetsz be, ami segít beállítani az egészséges testsúlyt.
Mintanap
Reggeli: turmix négy evőkanál zabpehely, 150 gramm fagyasztott bogyós gyümölcs és egy kis pohár görög joghurt felhasználásával.
Nassolnivaló: nyolc szem mandula.
Ebéd: 150 gramm brokkoli kis rózsákra szedve, olívaolajon sóval, borssal megpirítva, majd 250 gramm főtt quinoával elkeverve, mellé 120 gramm grillezett, zöldfűszeres csirkemellet fogyassz.
Nassolnivaló: négy zabos, banános keksz.
Vacsora: 100 gramm római saláta, egy felkockázott narancs, 50 gramm lecsepegtetett, főtt csicseriborsó, egy negyed felkockázott avokádó leöntve sóval, borssal, balzsamecettel elkevert olívaolajjal, 100 milliliter vörösbor.
Mire jó 300 gramm gyümölcs?
Nézd meg, melyik őszi gyümölcs hogyan segít fogyni! Már akkor is látványos eredményt érhetsz el, ha csak 300 grammot fogyasztasz belőle egy nap.
OLVASD EL EZT IS!

- étrend
- orvosi diéta
Rejtett gyulladás a testben, ami hízást okoz: így fogyj le dr. Weil módszerével

- koleszterin
- diéta a tartós fogyásért