Káros a mikrohullámú sütő, vagy sem? Ezt kell tudni az elektromágneses sugárzásról

Egyre kevesebb háztartásban lehet találkozni mikrohullámú sütővel, mert sokan félnek a káros hatásaitól.

mikrohullámú sütő nyitó otthon
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mikrohullámú sütők Magyarországon a '90-es évek elején, '80-as évek végén kezdtek el terjedni. Ahogy az újdonság varázsa mellett az ára is csökkent a terméknek, úgy lett szépen lassan szinte minden háztartás alapdarabja. 

Nem csoda, hiszen a mikrohullámú sütők egyik legnagyobb előnye, hogy percek alatt meg lehet melegíteni segítségükkel az ételeket. Azonban épp ez a gyorsaság az, ami miatt sokan belegondoltak a működése mögött rejlő esetleges káros hatásokba.

Mikrohullámú sütő működése

A háztartási gép elektromágneses sugarak segítségével generál rezgéseket a sütőbe helyezett étel vízmolekulái között. Ezek az ionizáló sugarak képesek leválasztani a protonról az elektront, aminek hatására hő keletkezik.

1969-ben Németországban egy nő pizzát melegít az új konyhai csodagépben.
1969-ben Németországban egy nő pizzát melegít az új konyhai csodagépben.
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

A sugár ionizáló elektromágneses hullám, éppen emiatt szigorúan tilos törött rácsú, illetve ajtajú mikrót használni, mert könnyen kigyulladhat a gép. A rács és az ajtó arra szolgál, hogy működés közben elzárja a mikrohullámokat - tehát gyakorlatilag ép állapotában bátran lehet az üveg előtt állni. A fémtárgyak, fémedényeket és alufólia használatát mellőzni kell használata közben, kivéve a speciális, mikroba való fémtárgyakat, vagy az olyan fémtesteket, amiket vizes közeg vesz körbe: ide tartozik a tányér levesben, vagy teában felejtett kanál is. Sőt, némely gyártó kifejezetten előírja a melegített folyadékban a kanál használatát, ezzel meg lehet előzni a víz késleltetett forrását. A lényeg, hogy a fém ne érjen a sütő falához.

A mikrohullámú sütő hatása

Hogyha nem sérült a védőrács, és az ember a józan ész határán belül használj a gépet, gyakorlatilag semmi baj nem történhet. A Healthline szakemberei szerint lehetőleg működés közben senki ne tapassza az arcát az ajtajára. Ezek az elektromágneses sugarak ugyanis képesek szövetkárosodásokat okozni, bár ha a gép ajtaja teljesen ép, erre nincs sok esély - azért nem árt óvatosan bánni vele.

mikrohullámú használata
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

A legelterjedtebb félelem, hogy az elektromágneses sugárzás rákot okozhat, pedig ezeknek az ionizáló sugaraknak köszönhetően működnek többek között a mobiltelefonok is. A mai világban a modern embert rengeteg sugárzás éri. Kutatások arra a következtetésre jutottak , hogy a mikrohullámú sugárzásnak nincsen egyértelmű kapcsolata a bőrrák kialakulásával.

A mikrohullámok hatása az ételekre

Sokan gondolják, hogy a mikrohullámú sütőkben felmelegített ételeknek a molekuláris szerkezetét teljesen megváltoztatják, amitől az összes jótékony hatásuk, vitamintartalmuk elvész. Nemrég azonban kiderült, hogy épp ellenkezőleg - a mikróban melegített ételek pont a gyorsaság miatt sokkal jobban megőrzik a vitamintartalmukat, mint a sütőben vagy a gáztűzhelyen készültek.

A cikk az ajánló után folytatódik

A mikrohullámok az ételekben található vízmolekulákra hatnak, így ha valaki azt szeretné, hogy még ennél is kevesebb vitamint veszítsenek az ételek - többek között a C-vitamin érzékeny nagyon a hőre - érdemes egy pohár vízzel együtt betenni melegedni az ételt. Így nem szárad ki, és még egy kicsit párolódik is, főleg zöldségeknél jó módszer.

A szívroham is megelőzhető lehet! 10 hihetetlen egészségügyi innováció

A The Medical Futurist tíz tökéletes példát emelt ki az innovációk közül, melyeket a világ legnagyobb technológiai eseményén mutattak be. Ezeket láthatod a képeken.

A szívroham is megelőzhető lehet! 10 hihetetlen egészségügyi innováció 2017-ből!

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük