Lyme-kór: így néz ki a betegség jellegzetes tünete
A kokárdaszerű piros folt a Lyme-kór legtipikusabb tünete.
Egy évtizeddel ezelőtt még csak a nyári évszakokban volt aktuális a kullancscsípésből adódó fertőzésveszély, manapság azonban – különösen az enyhe télre való tekintettel – már egész évben odafigyelést igényel a vérszívók elleni védekezés.
A kullancsok korábban elsősorban a bokros és bozótos területeken kerültek kapcsolatba az emberrel, mára azonban olyan mértékben elszaporodtak, hogy a legkisebb aljnövényzetben is megbújnak, arra várva, hogy valakire rákapaszkodhassanak és táplálkozhassanak.
Lyme-kór
A Lyme-kórt a Borrelia burgdorferi nevű baktérium okozza, melyet a fertőzött kullancsok terjesztenek. Szerencsére nem minden vérszívó terjeszti a betegséget, mégis érdemes résen lenni, ha kullancscsípés ért, mert egy-két nap is elég ahhoz, hogy a bőrbe fúródott lény bejutassa a kórokozókat a szervezetbe.
Érdemes minden este fürdés közben leellenőrizni, hogy nem bújt-e meg benned valahol kullancs, különösen a hajlatokban: így a térdnél és a könyöknél. Ha nem találtál kullancsot, de mégis jelentkeznek az alábbi tünetek, akkor mindenképpen fordulj orvoshoz!
Tünetei
- A fenti képen is látható több centiméter átmérőjű ovális vagy kör alakú vándorló bőrpír.
- Ízületi fájdalmak.
- Fáradékonyság.
- Fejfájás és tarkómerevség.
- Lilásvörös, fájdalmatlan duzzanatok a bőrön elsősorban a kéz, a könyök, a lábfej és a térd feletti bőrfelületeken.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
A Lyme-kór legelső tünete a csípés helyéről kiinduló, nagy vörös folt formájában jelentkezik, ami 5 cm átmérőtől egészen 50 cm-ig is kiterjedhet, ezt kokárdafoltnak is szokták nevezni. A gyulladtnak tűnő terület azonban sem viszketéssel, sem különösebb fájdalommal nem jár, sőt, ha valaki nem fordul orvoshoz vele - ezt semmiképpen nem ajánljuk - akkor idővel el is múlik.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Ha nincs kezelve az első jellegzetes tünet, akkor a betegség a második szakaszba lép, ez már állandó fáradságérzettel, fejfájással, tarkómerevséggel és idegi fájdalommal is járhat.
Előrehaladottabb esetben pedig szívelégtelenség és mellkasi fájdalom is jelentkezhet. Továbbá a betegség harmadik szakaszában idegrendszeri zavarok és nagyon súlyos ízületi gyulladások is kialakulhatnak, melyek kezelés hiányában állandósulhatnak. Ezért mindenképpen orvosi segítséget kell kérni már a legelején.
Védekezés a kullancsok ellen
Természetesen nem csak a tűzoltás lehetséges kullancscsípés esetén, a megelőzésre is érdemes kellő figyelmet fordítani.
Kezelése
Amennyire veszélyes a Lyme-kór annyira könnyen gyógyítható, legalábbis ha idejében felfedezik a problémát. Ebben az esetben egyénre szabott antibiotikus kúrát ír elő az orvos, miután vérvételből megállapítja a fertőzés kialakulását. Súlyosabb esetben intravénás antibiotikus kúrát szoktak javasolni, mely akár több hétig is eltarthat, ez azonban sajnos az ízületi fájdalmakat nem csillapítja.
Fotó: wikimedia.org
OLVASD EL EZT IS!

- tünetek és betegségek
- a fejfájás okai
Fejfájás, szédülés, tarkómerevség: tudod, mi áll a tünetek mögött?

- masszázs
- tünetek és betegségek