Az arc is lebénulhat a Lyme-kórtól: ezért is fontos az első tünettel orvoshoz menni
Az arcidegbénulás nagyon ijesztő tünet lehet.
A kullancsok által terjesztett Lyme-kórt borrelózisnak is nevezik, utalva a betegséget okozó, Borellia nemzetségbe tartozó baktériumra, a közismert elnevezés azonban az amerikai egyesült államokbeli Lyme városára utal, itt írták ugyanis le az 1970-es években először a betegséget.
Az említett baktérium a kullancsok emésztőrendszerében él, pontosabban egyetlen fajtáéban, az Ixodes ricinus nevű kullancsban, így csípés esetén még nem biztos, hogy megfertőződsz, hiszen nem biztos, hogy ilyen kullancs csípett meg - köztük sem minden példány fertőzött -, emellett pedig nem is kerül sor a fertőzésre rögtön a csípés után. Ha a kullancsot az első 24 órában eltávolítod, sokkal alacsonyabb a Lyme-kór kialakulásának valószínűsége, három nap után azonban már szinte biztos.
A Lyme-kór legjellemzőbb tünetei
Van, hogy az immunrendszer fertőződés esetén is leküzdi a kórokozót, más esetben azonban kevésbé súlyos és igen súlyos tünetek is kialakulhatnak. Míg az agyvelőgyulladásra többek között a láz, a tarkómerevség, a fejfájás és a megfázásszerű tünetek figyelmeztetnek, a Lyme-kórra nem jellemző kifejezetten a láz, van viszont néhány nagyon jellegzetes tünete.
Ilyen az úgynevezett Lyme-folt, melynek kokárdaszerű megjelenése nagyon egyedi, a csípés vörös csomója körül ép bőrfelület látszik, azon kívül azonban körkörös alakban újra vörössé válik a bőr. Megjelenhet emellett égő érzés az ízületeknél, fáradékonyság, görcs és étvágycsökkenés is. Gyerekeknél megjelenhet a fülön nyiroksejtes bőrcsomó, mely lilásvörös foltot jelent a fülcimpán, felnőtteknél pedig lilás bőrelvékonyodás, sorvadás jöhet létre a végtagokon - ez elsősorban idősebb nőkre jellemző, de nem kizárólagosan.
Az arcidegbénulás ijesztő tünete lehet a betegségnek
Az arcidegbénulás a Lyme-kór talán legijesztőbb tünete, mely azáltal jön létre, hogy a fertőzés az idegrendszert is érinti. A perifériás arcidegbénulást - nervus facialis -, mely az arcnak csupán egyik felét érinti - lehet gyengeség és bénulás is - általában fájdalom előzi meg a fül mögött, majd hirtelen, gyakran ébredésre jelentkezik a tünet, melyet a stroke hasonló tünetétől az különbözteti meg, hogy a test más részeit nem érinti.
A Lyme-kór a háziállatokra is nagyon veszélyes, kutyáknál például láz is kialakul - mely megszűnhet, majd újra jelentkezhet -, emellett az általános állapotromlás és a sántítás is gyanúra adhat okot. Mindenképp sürgősen fel kell keresni az állatorvost, a betegség ugyanis a szívet is nagyon megterhelheti.
Mindenképp orvoshoz kell azonban ilyenkor is fordulni azonnal, hogy a tünet megjelenése visszafordítható legyen. Bár nagyon ijesztő lehet az érzés, teljes mértékben gyógyítható a megfelelő, időben történő kezeléssel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha azonban utóbbi nem történik meg, a betegség krónikussá válhat, mely éveken, évtizedeken át is rosszabbodhat, életre szóló szövődményeket kialakítva, legyen szó krónikus ízületi fájdalmakról, szívizomgyulladásról, bénulásról, általános állapotromlásról.
Lyme-kór ellen nincs oltás, a kezelés pedig hosszadalmas
A Lyme-kór ellen nem véd oltás, így nagyon fontos figyelni a tünetekre, különösen, ha tudod, hogy kullancs csípett meg, melyet akár be is lehet vizsgáltatni. Ha beigazolódott a Lyme-kór gyanúja, antiobiotikum vagy több antibiotikum együttes alkalmazásával történő kezelés következik, mely a tünetek és az állapot súlyosságától függően hosszabb ideig, akár hat vagy több hétig is eltarthat. Ha szövődmények alakultak ki, azokat is kezelik. Krónikus, hosszú ideje fennálló betegség esetén számolni kell sajnos azzal is, hogy teljes gyógyulás már nem következik be, azonban javulás elérhető.
Felismered, milyen rovarokat látsz a képeken? Nézd meg, mert van, amelyik szinte ártalmatlan, és nem kell tartani tőle. Mástól viszont nagyon is.
Mit látsz a képen, lódarazsat vagy tőröset? Az egyik teljesen ártalmatlan, mutatjuk is a különbséget
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- védőoltás
Mi ellen nem véd a kullancs elleni oltás? Van, amire ugyanúgy figyelned kell
- megelőzés
- trombózis
Életveszélyes lehet nyáron egy hosszabb utazás: 6 dolog, amire nagyon figyelj!
- megelőzés
- bőrrák