Koronavírus elleni vakcina: a WHO szakembere elmondta, hogyan ütemezik az oltásokat

A WHO szakembere közölte, hogy számításaik szerint év végére a világ lakosságának egyötödét be tudják oltani a koronavírus elleni vakcinával.

Koronavírus-vakcinával WHO céljai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Egészségügyi Világszervezet, röviden WHO célja, hogy 2021 végére a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák koronavírus elleni vakcinával - mondta a nemzetközi szervezet magyar vezérigazgató-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.

Jakab Zsuzsanna közölte, hogy már kidolgozták ezen folyamat globális megvalósíthatósági programját, ami a Covax Facility nevet kapta, amely februárban elindul.

A Covax Facility célja

A kormányok, a gyógyszergyártók és a civil szervezetek együttműködésében létrejövő program első körében 18 országot választottak ki, ahol a magas rizikójú csoportokat - az egészségügyi dolgozókat, krónikus betegeket, időseket - részesítik oltásban.

- Ez egy teszt lesz, hogyan működik ez a program a legszegényebb és közepes jövedelmű országokban - mondta, hozzátéve: az oltásokat a Pfizer oltóanyagával, tehát a tárolását tekintve "legnehezebben kezelhető" vakcinával kezdik. Ezt követi az AstraZenecával való együttműködés, amely szintén februárban indul, és célja, hogy az első félév végére a világ lakosságának 3,5 százaléka oltva legyen.

A szakember kiemelte: sok vakcinagyártóval folytat tárgyalást a WHO, az európaiakon kívül orosz, kínai és indiai cégekkel is. Azt mondta, a szervezet számára nincs különbség abban, hogy az oltóanyag honnan származik, csak biztonságos és hatékony legyen. Azt remélik, hogy az év végére elérik a világ lakosságának 20 százalékos átoltottságát. 

Jakab Zsuzsanna szerint nehéz kérdés, hogy az összes államban azonos elvek szerint történjék a vakcináció, hiszen egyelőre nincs elég oltóanyag. Fontos lépés kell legyen az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a kapacitások növelése.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Ezen még dolgozni kell - fogalmazott. Úgy vélte, ha ez sikerül, akkor jövő év végére elérhető a "nyájimmunitás".

Kiemelte, mindenképpen meg kell akadályozni a vírus terjedését, hiszen ezzel elejét lehet venni a különböző vírusmutációk kialakulásának is. Az úgynevezett vakcinanacionalizmust önpusztítónak tartja, ami nem segíti az oltóanyagok globális terítését, mert így nem lehet közösen túl lenni a járványon.

Az oltások elindulásával is mindenképpen be kell tartani a járvány- és közegészségügyi intézkedéseket, tehát a távolságtartást, a maszkhasználatot és a kézmosás, -fertőtlenítés szabályait - mondta Jakab Zsuzsanna.

Kiderült, mik a koronavírus hosszú távú szövődményei

A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásai mostanában válnak ismertté, hiszen immár a második hullámban is sokan felépültek úgy, hogy bizonyos tüneteik még mindig jelen vannak.

Kiderült, mik a koronavírus hosszú távú szövődményei: a szívre a legveszélyesebb

A koronavírus hosszú távú szövődményekkel is járhat, amikről friss kutatásban számoltak be.

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük