A fiatalság titkának vélték a magyar királynévizet: köszvényre és szívbetegségre is ajánlották
Piast Erzsébet magyar királyné vize gyógyhatással is bírt.
A híres magyar királynévíz a kölnivizet is megelőzte a történelem folyamán. Az alkoholbázisú szer ráadásul nemcsak illatosító funkciót töltött be, de rozmaringtartalma révén gyógyító hatással is bírt.
A köszvénybetegségben szenvedő Piast Erzsébet lengyel-magyar királyné feljegyzéseiből vált igazán ismertté a rozmaringszesz, azaz a királynévíz receptje, melynek komoly gyógyító, fiatalító hatást tulajdonítottak.
Rozmaring a gyógyításban
A rozmaring már az ókorban is nagy tiszteletnek örvendett a feljegyzések alapján, illatszerként és gyógynövényként egyaránt széles körben alkalmazták. Dioszkoridész katonaorvos epebajokra, sárgaságra ajánlotta, erősítő kenőcsökbe, illatos olajokba is tették. A középkorban számos egyéb között fejfájásra, émelygő gyomorra, a fogak védelmére javasolták különböző formákban. A belőle készült párlatot Piast Erzsébet rajongása tette igazán híressé: a királyné ugyanis erre esküdött betegsége kezelésében.
A rozmaringszeszt a rózsavízéhez hasonló eljárással, rozmaringos bor desztillálásával állították elő, ez már a 13. században ismert volt, orvosságnak tartották. Elsőként Arnaldus de Villa Nova katalán orvos írásaiban jelent meg, később Raymundus Lullus ferences rendi teológus is gyógyított vele. A rozmaringos parfüm egyébként a 17. századra átvette az egykor népszerű illatosító, a rózsavíz szerepét.
A Joannes Praevotius, páduai orvostanár feljegyzéseiben szereplő rozmaringszesz is egyfajta tinktúra volt, a leírás szerint két rész rozmaringból és három rész alkoholból állt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rozmaringszesz, a magyar királyné vize
Az Európa-szerte elterjedt királynévíz elnevezés már Károly Róbert feleségéhez, Łokietek vagy Piast Erzsébethez köthető. Az akkor már özvegyként élő, Piast-házból származó lengyel-magyar királyné beszámolója arról tanúskodik, hogy egy ismeretlen remetétől kapta az orvosságot 72 éves korában az akkor már súlyos tünetekkel jelentkező betegségére.
A szerről szinte ódákat zengett, őszinte csodálattal írta le, hogy állapotának javulása mellett úgy érezte, megfiatalodott, arca megszépült, még az özvegy lengyel király is feleségül kérte, bár a frigyet visszautasította. Úgy vélte, egyenesen Jézus Krisztus egy angyalától kapta az orvosságot, olyannyira hatásos volt gondjaira. Más források úgy tartják, kimondottan az ő parancsára készítették el a tinktúrát.
A magyar királyné vize, a gyógyszerészek által Aqua Reginae Hungariaeként is emlegetett szer hamar népszerűvé vált külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt. Köszvénygyógyító hatásán túl a fiatalság titkának vélték, és szívbetegségekre is javasolták, de Eau de la Reine d'Hongrie néven illatszerként is elterjedt, még jóval a kölnivíz világszintű térhódítása előtt, mely csak a 18. században vette át helyét.
Bár a desztillált változat ma már nem közismert, a rozmaring gyógyhatását a népi gyógyászat tapasztalatai mellett ma már számos kutatás is alátámasztja, hatékonynak találják a memória védelmében, így az Alzheimer-kór megelőzésében, és a szív működésére is jótékonyan hat.
Agyserkentő gyógynövények
A memóriát védő gyógynövények akár napi szinten fogyaszthatók a megfelelő hatás érdekében. A rozmaring mellett számos lehetőség akad.
Agyserkentő gyógynövények: naponta kellene fogyasztani őket a memória védelméért
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: Henryk Pillati illusztrációja Piast Erzsébetről, forrás: Facebook/Katedra na Wawelu, további k épek: Wikipédia, Getty Images Hungary. )
- rozmaring
- fiatalság titka
- gyógynövény
- gyógyítás
- gyógyító fűszernövények
- történelmi érdekesség
- Életmód