Így hat a testre egyetlen pohár alkohol: nagyon káros folyamatok mennek végbe
Már egy pohár alkohol elfogyasztása is káros folyamatokat indít el a szervezetben.
Biztos sokan hallották már azt a költői kérdést, talán maguknak is feltették egynéhányan, hogy ugyan mi baj lehetne egyetlen pohár italból? Hiszen attól nem lesz részeg az ember, nem generál kínos helyzeteket, és a máj is biztosan megbirkózik egy pohárka borral, nem igaz? Azonban egy friss tanulmány szerint már egyetlen pohár alkohol sem teljesen ártalmatlan.
A kevés alkohol káros hatásai
A TheTelegraph oldalán megjelent az Amerikai Szív Szövetség új elemzése, melyből kiderült, hogy már napi egy pohár bor is növeli a vérnyomást. Az NHS ajánlása szerint hetente maximum 14 egység alkoholt fogyaszthatunk biztonságosan - de már napi egy pohár bor is 10,5 egységnek felel meg hetente. Az alkohol, még alacsony szinten is, méreg, amely káros hatással van a szervezetre. Ezért is szerepel az egészségügyi irányelvekben, hogy heti legalább két alkoholmentes napot kellene tartani, hogy a szerveknek legyen ideje regenerálódni.
- Az alkohol nem az egyetlen oka a vérnyomás emelkedésének, de eredményeink azt mutatják, hogy jelentős mértékben hozzájárul. Az alkoholbevitel korlátozása javasolt, és annak elkerülése még jobb - mondta Marco Vinceti professzor, a Boston University School of Public Health vendégprofesszora és a tanulmány egyik szerzője.
Amikor egy pohár bort iszol, az etanol a gyomorba kerül, ahol körülbelül 20%-a felszívódik. A többi 80% a vékonybélbe jut, ahol szintén felszívódik. Az alkoholmolekulákat kis vérerek viszik szét a testben. A máj ezeknek a jelenlétét felismeri, és enzimek segítségével lebontja az etanolt, mely során mérgező anyagok, például acetaldehid és acetát keletkeznek, amelyeket a szervezetnek el kell távolítania, pluszterhet róva az emésztő- és kiválasztórendszerre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az alkohol ismert diuretikum, ami azt jelenti, hogy fokozza a vizeletkiválasztást. Az etanol gátolja a vazopresszin nevű hormon felszabadulását, amely normál esetben arra ösztönzi a veséket, hogy tartsanak vissza vizet. Így a vesék több vizet engednek ki, ami fokozott vizelési ingert eredményez - ide kattintva többet megtudhatsz arról, hogy mik állhatnak még a gyakori vizelés hátterében.
Az alkohol az agyra is hatással van. Csökkenti a gondolkodási képességet, mivel befolyásolja azokat a régiókat, amelyek a gondolkodásért és tudatosságért felelősek. Az alkohol hatást gyakorol a kisagyra is, amely a mozgásért és egyensúlyért felelős, valamint a medullára, amely a légzés szabályozásáért és a testhőmérsékletért felel.
Az alkohol befolyásolja a glutamát nevű neurotranszmittert is, amely az éberséget és ébrenlétet serkenti. Ezért érezheti magát az ember levertnek vagy fáradtabbnak egyetlen ital után is. Az alkohol továbbá dopamint is szabadít fel, amely egy kis örömérzetet okoz, ami miatt kellemesebbnek érződik az alkoholfogyasztás, mint a vízivás.
Az alkohol alvászavart is okozhat. Már egyetlen pohár ital is késleltetheti a mélyalvás kezdetét, mivel a szervezet minden erőforrását az alkohol méregtelenítésére összpontosítja. Arról, hogyan hat az alvászavar a testre, korábban írtunk.
Végül a máj lebontja az etanolt szén-dioxiddá és vízzé, amelyek légzéssel, izzadással és vizeléssel távoznak a szervezetből. Általános szabályként egy egység alkohol lebontása körülbelül egy órát vesz igénybe. Azonban számos tényező befolyásolhatja az alkohol metabolizációját, mint például az életkor, a testsúly és az egyéni anyagcsere sebessége. Fontos megjegyezni, hogy egyetlen ital után is romlik az ítélőképesség, ezért nem ajánlott alkoholfogyasztás után vezetni, Magyarországon például zéró tolerancia van - nem véletlenül.
Bár egyetlen pohár alkohol nem tűnik soknak, mégis jelentős hatással bír a szervezetre. Aki ennek ellenére mégsem akarja teljesen kiiktatni az életéből, az fogyassza mértékkel, és vegye figyelembe az egészségügyi ajánlásokat.
Ez történik a májaddal, ha nem iszol több alkoholt: meglepő dologra mutattak rá a szakorvosok
A kezdődő zsírmáj is visszafordítható az orvosok szerint az alkohol elhagyásával.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)