
Ártalmatlan gyógyszernek tűnnek, mégis óriási bajt okozhatnak: 4 függőséghez vezető pirula
Kevés szó esik róla, de a gyógyszerfüggőség egy sokakat érintő, veszélyes jelenség.


Aki beteg, az tudja, milyen sokat tud javítani az életminőségén egy, az orvosa által felírt, esetleg a patikában talált gyógyszer. Csillapítja a fájdalmát, enyhíti a tüneteit, segíti őt az alvásban. Ezekkel a jó tulajdonságokkal azonban együtt jár az a kockázat is, hogy az illető már nem tudja elképzelni a mindennapjait a pirulák áldásos hatása nélkül.
A gyógyszerfüggőség egy valós probléma, amely a világon emberek millióit érinti, mégis kevés szó esik róla. A környezet veheti észre, hogy valami nincs rendben, a családtag vagy ismerős viselkedése kissé megváltozott. A leszokáshoz szakember segítsége szükséges, mivel az orvosságok az illegális szerekhez hasonlóan kémiai addikciót is okozhatnak.
Hogy lesz valaki függő?
Ez az állapot a nőket és az időseket veszélyezteti a leginkább, de befolyásoló tényező lehet a genetika, valamint az egyéni traumák, a stresszforrások, illetve a korábbi függőségek, például az alkoholizmus megléte is. Az addikció úgy indul, hogy a kezelőorvos felírja a gyógyszert a beteg számára, esetleg maga a páciens talál rá a gyógyszertárban, majd egy idő után elkezdi nem rendeltetésszerűen szedni. Ha sokáig használja a pirulát, nő a függőség kialakulásának kockázata. Eleinte elég lehet az előírt dózis, a következő lépcsőfok már az, amikor kialakult a hozzászokás, tehát a páciensnek egyre nagyobb adagra van szüksége. Ekkor a szer erősebb lesz, mellékhatásokat is előidéz. Ilyenkor az orvosság elhagyása már elvonási tüneteket okoz.

A receptköteles és a vénynélküli gyógyszereknél is kialakulhat addikció, különösen a nyugtatóknál, az altatóknál és a fájdalomcsillapítóknál.
Nyugtatók és altatók
A benzodiazepinek főként nyugtatókként és altatókként ismertek, de jelen vannak a kábítószerpiacon is. Ezek a tabletták rendkívül hatásosak, gyorsan csökkentik a stresszt, a félelmet és még a légszomjat is. Az ilyen hatóanyagú szorongáscsökkentőkhöz könnyű hozzászokni, megvonásukkor pedig a stressz vagy az insomnia visszatérnek. A betegtájékoztató is figyelmezteti a felhasználókat a lehetséges veszélyekre, ezt mindenképp komolyan kell venni.
Fájdalomcsillapítók
Bizonyos fájdalomcsillapítók, amelyek az opioidok családjához tartoznak, nagy eséllyel képesek függőséget kialakítani. Az illegális drogok közül egyébként a heroin opioid. Általában daganatos és mozgásszervi panaszoktól szenvedő pácienseknek írják fel őket, közepesen erős, illetve erős fájdalmakra. Amennyiben valakinek a kórtörténetében már szerepel valamiféle addikció, lehetőség szerint kerülendő ezen gyógyszerek alkalmazása.

Hashajtók
Bármennyire furcsán hangzik, a hashajtók is vezethetnek addikcióhoz, főleg azoknál, akik evészavarral, bulimiával vagy anorexiával küzdenek. Ők úgy gondolják, hogy ezek a készítmények segítenek nekik megszabadulni a nem kívánt kalóriáktól. Ugyanakkor nemcsak a fogyni vágyók vannak veszélyben, hanem azok az idősebb személyek is, akik székrekedés miatt kezdik el szedni a pirulákat, majd egyszerűen nem állnak le vele, mert úgy érzik, azok beállítják a normális emésztési ritmusukat. Ez a fajta függőség is kifejezetten káros, mivel felboríthatja az elektrolit-háztartást és a sav-bázis egyensúlyt is, akár életveszélyes állapotot is előidézve. Ráadásul egy idő után a belek „lustává” válnak, hozzászoknak az állandó stimulációhoz.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
Stimulánsok
A stimulánsok általában a szimpatikus idegrendszert aktiválják, átmenetileg fokozva a figyelmet és a tettrekészséget. Az illegális szereken túl terápiás célokra használt készítmények is vannak közöttük, amelyeket például narkolepsziára, súlyos depresszióra, illetve figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarra írnak fel. A Ritalint ez utóbbira használják. A legális stimulánsok közé tartozik a nikotin és a koffein is, az illegálisakhoz pedig az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő dizájnerdrogok.
Lejönni a szerről
A függőségek közös jellemzője, hogy a betegeknek segítségre van szükségük a leálláshoz. Jó, ha a környezetük időben észreveszi a figyelmeztető jeleket, amelyek elég szerteágazóak lehetnek, a teljesítmény csökkenésétől kezdve a gyakori hangulatingadozásokon át egészen a mozgáskoordináció romlásáig terjedhetnek. A gyógyszeradagot fokozatosan kell csökkenteni, és több szakterület képviselőjére lehet szükség a gyógyuláshoz, például addiktológusra, pszichiáterre és pszichológusra is.
Amikor muszáj több napra befeküdni a kórházba: ezeket a dolgokat kell bepakolni
Attól függően, milyen jellegű problémával tartják bent a beteget, különböző dolgokra lehet szükség. A jól összeállított kórházi pakk jelentősen könnyebbé teheti az ottlétet.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- gyógyszer
- koleszterin
Gyógyszerként is használható az omega-3 – Lenyomja a magas vérzsírszintet

- gyógyszer
- magas vérnyomás