Ez a 8 dolog mérleg nélkül is azonnal elárulja, hogy működik a fogyókúra
A súlycsökkenést nem csak az jelzi, ha kevesebbet mutat a mérleg, vannak más jelei is a fogyásnak.
A fogyókúrázók legtöbbször a mérlegen megjelenő számokat veszik alapul, amikor ellenőrizni szeretnék, hogy az erőfeszítéseik eredményesek voltak-e. Léteznek más jelei is annak, hogy elkezdtek leolvadni a kilók, amik olyan mérföldkövek a fogyásban, amiket akár meg is lehet ünnepelni.
A fogyás jelei
A fogyás jelei között nyilvánvalóan a legfeltűnőbb az, amikor ráállsz a mérlegre, és azt látod, hogy megint egy kicsit lejjebb mentek a számok a legutóbbi súlymérés óta. Időnként azonban a súly csökkenése meg is állhat, aminek számos oka lehet.
Már az is meg tudja állítani a számok csökkenését, ha nem méred ki rendesen az adagokat, ha kimarad egy edzés, vagy ha kicsit kirúgsz a hámból egy hétvégi baráti vacsorán. Ez mégsem jelenti feltétlenül azt, hogy a fogyókúrád egésze eredménytelen, hiszen a fogyásnak nem csak a mérleg a mutatója.
A következő eredmények szintén azt jelzik, hogy a súlycsökkentésben előrelépéseket tettél és az eredmények a következőképpen is megmutatkozhatnak számodra.
Jobban állnak a ruhák
Amikor a ruhák jobban állnak rajtad, az a tested átalakulását jelzi. Az eredmények nem csak a kilókban mutatkoznak meg, csak nagyon kevesen mérik meg a derekukat például, annak ellenére, hogy a centiméterek is mérőszámai lehetnek a fogyókúrának. Ahogy az izmaid feszesebbek lesznek, úgy fogod látni magadon, ha más nem a ruháid próbálgatása közben, hogy mennyit haladtál előre ahhoz képest, ami a kiindulópont volt a fogyókúra elején.
Erősebb vagy
Ha a fogyókúrát nem csak az étrended megváltoztatásáról szól, hanem a rendszeres testedzés is a része, akkor elkerülhetetlenül érezni fogod az erőnlétedben végbement változásokat. Ez jelentheti azt, hogy tovább bírsz futni, vagy nagyobb súlyokat tudsz emelni. Az izomzat fejlődése és az erőnléted, állóképességed javulása szintén a fogyókúra sikerének az egyik jele.
Abbamarad a horkolás
A súlyfelesleggel élőknél gyakran kialakul az obstruktív alvási apnoe nevű alvászavar, amiről itt is írtunk korábban. Ennek az egyik tünete a horkolás, ami a súlyfelesleg csökkenésével szintén abba tud maradni. Amikor megszabadulsz az éjszakai horkolástól a súlyvesztés miatt, az egyértelműen azt mutatja, hogy eredményes a fogyókúrád.
Energikusabb vagy
Amikor átalakítod az étrended, és a túl sok feldolgozott étel és finomított cukor helyett egészségesebb, rostokban, fehérjékben és megfelelő mennyiségű szénhidrátban gazdag ételeket fogyasztasz, az az energiaszintedre is hatással van. Ezek az ételek ugyanis egyensúlyba hozzák a szervezet működését, és ezáltal energikusabbnak érzed magad, ami az általános jóllétedre is kihat. Megszűnhet például az alvászavar, a depresszió és sok más mellett még a libidódra is pozitívan hat.
Egészségesebb szív
A fogyókúrás sikert jelezhetik azok a számok is, amiket egy laboreredmény mutat, mint a koleszterinszint csökkenése, vagy a megfelelő vérnyomás. Vannak, akik onnan tudják, hogy eredményes a fogyókúrájuk, hogy ezek a számok rendeződnek, és ezáltal nemcsak olyan létfontosságú szervek működnek jobban, mint a szív, hanem az általános egészség is javul.
Vércukorszint
A vércukorszint az egyik legjobb mutatója annak, ha fogytál, ugyanis a szervezet súlyfelesleg esetén nehezen szabályozza a vércukorszintet. Amikor sikeres a fogyás, akkor az a vércukorszint egyensúlyában is megmutatkozik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szereted, ahogy kinézel
Nem feltétlenül kell a mérlegre állni, amikor az eredményeket akarod látni, elég, ha belenézel a tükörbe. A test átalakulása egyértelműen látszik még akkor is, ha a mérleg ezt nem mutatja. Ilyenkor tetszik az, aki visszanéz rád a tükörből, és ha már régen nem tapasztaltad ezt az érzést, akkor ideje, hogy megjutalmazd magad valamivel. Ha nem is veszel azonnal egy új ruhát magadnak, ezeket a megerősítő mondatokat mindenképpen ismételd el a tükör előtt állva: „Szeretem magam.”, „Szeretem a testem.”, „Hálás vagyok.”.
Mentális egészség
A fogyásnak egyértelmű jele a jobb hangulat, a kicsattanó jókedv, vagy akár az is, ha kilábalsz általa a depressziós hangulatból. Sok tanulmány született már arról, hogy például a túlzott cukorfogyasztás a mentális egészségre is kihat, amiről mi is írtunk korábban. Amint sikerül eredményeket elérned a fogyókúrában, vagy az életmódváltásban, azt a hangulatodon azonnal megérzed.
Ezeket a sikert jelző mérföldköveket érdemes mind megünnepelni, hiszen megérdemled a jutalmat az erőfeszítéseid eredményeiért.
Csak állati eredetű ételekből áll ez az extrém diéta – Ezért nem javasolt kipróbálni
Súlyos következményekkel járhat hosszú távon ez az étrend.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!