Milliós számlát kaphatsz, ha rosszul választod meg ezt a szakembert! Így ismerheted fel a szélhámosokat

Nagyon vigyázz, ha ilyen javítás kell az otthonodban!

Szélhámos duguláselhárítók
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre több embert vernek át az országban duguláselhárítási számlákkal. Így szúrhatod ki, ha szélhámosokkal van dolgod.

Szélhámos duguláselhárítók

Az utóbbi hónapokban sem hagytak fel becsapós gyakorlatukkal azok a duguláselhárító egyéni vállalkozók és cégek, amelyek „a biztosító úgyis kifizeti” címszó alatt számláznak ki irreális összegeket magánügyfeleknek, írta a Portfolio az Allianz Hungária közleménye alapján.

Az egyik legkirívóbb esetben egy cég 1 898 650 forintos számlát állított ki, miközben a biztosító szerint mindössze 120 619 forintnyi költség volt indokolt. A különbséget az ügyfél csak részben tudta érvényesíteni, mivel a biztosítók csak a szerződésben rögzített feltételek szerint térítenek.

A 10perc.hu összegyűjtötte, hogy Borbély Krisztián, az Allianz Hungária kárrendezési igazgatója szerint melyek az átverős cégek gyakori módszerei:

  • folyóméterben számolt, irreális óradíjakkal kalkulált számlázás,
  • fiktív, megalapozatlan vagy el nem végzett munkák feltüntetése,
  • indokolatlan kamerázás vagy utólag felszámított alapdíjak,
  • „preventív” munkák, amelyekre valójában semmi szükség.
szélhámos duguláselhárítók (2)
Fotó: Rafa Jodar / Getty Images Hungary

Gyakran előfordul az is, hogy ezek a cégek hamisan hivatkoznak meglévő biztosítói együttműködésre, hogy ezáltal megbízhatóbbnak tűnjenek.

A problémás vállalkozások túlnyomó többsége Budapest és Pest vármegye környékéről származik, de kiszállásaikat az ország egész területére vállalják  akár több száz kilométeres távolságra is. Ennek eredményeként arcpirító számlák tűnnek fel az ország legtávolabbi településein is.

A biztosító szerint az ilyen esetek aránya a csőtöréssel és dugulással kapcsolatos munkák 2–3 százalékát teszi ki, de növekvő tendenciát mutatnak.

Borbély Krisztián szerint ha a helyszínen gyanúsnak találunk egy számlát vagy tételt, azonnal és határozottan jelezni kell a szerelőnek. Volt olyan eset például, amikor az ügyfél fellépésének köszönhetően a vállalkozó 1,8 milliós számláját 370 ezer forintra csökkentette.

A cikk az ajánló után folytatódik

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az Allianz biztosító javaslata szerint a legbiztonságosabb, ha az ember megbízható ismerős, családtag ajánlása alapján választ szakembert, nem pedig hirdetések vagy keresők alapján. Emellett érdemes előre érdeklődni a munkadíjakról, és kérni írásos árajánlatot, mielőtt megkezdődik a munka.

Az Allianz lakásbiztosításai például olyan szerződött partnerekkel dolgoznak, akik előre rögzített árak alapján végeznek javítási munkát   így teljesen kiszámítható és átlátható a szolgáltatás díja.

Brutális, milyen lesz 2025 nyara az előrejelzés szerint: nem csak forróság vár ránk

Megérkeztek a meteorológusok előrejelzései nyárra. Idén sem lesz kellemes időjárásunk.

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük