
Kvíz! Átmennél most az elsősegély-vizsgán? Sok kérdésbe még az is belebukik, akinek van jogsija
Az elsősegélynyújtás nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelezettség is.


Sajnos akármennyire vigyáznak magukra az emberek, bárkivel megeshetnek kisebb vagy nagyobb balesetek. Ilyenkor az is előfordul, hogy külső segítségnyújtásra van szükség, ami a legtöbb embernek nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelezettsége is.
A legtöbben vagy egészségügyi tanulmányok, vagy jogosítvány megszerzése esetén találkoznak az elsősegélynyújtás alapjaival először. Utóbbi által sokkal szélesebb körhöz is eljut a tananyag, hiszen a gépjárművezetői engedély megszerzésének alapfeltétele az elsősegélyvizsga.
Sokan elfelejtik a tanultakat
Bár Magyarországon több millióan szerezték meg valamilyen kategóriában a vezetői engedélyt, ha valóban vészhelyzet vagy baleset történne, már nem tudnának ilyen sokan szakszerű és helyes ellátást biztosítani. Természetesen az a legjobb, ha a tanfolyamon szerzett tudást nem szükséges élőben használni, néha azonban nem árt kicsit felfrissíteni az egykor tanultakat: sajnos bármikor szükség lehet elsősegélynyújtásra, ami akár életet is menthet. A kérdések nemcsak a közúti segítségnyújtásra vonatkoznak, hanem a mindennapi életre is, hiszen minden pillanatban fontos tudni azokat.

-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.