Félelmetes, milyen utóhatása lehet a Covidnak: sokakat érinthet ez a szövődmény
A Covid utóhatásai közé tartozhat a feledékenység és a koncentrációs zavar, melyet az agyi erek szivárgása okozhat egy tanulmány szerint.
A Covid hosszú távú utóhatásaként akár feledékenységet, koncentrációs zavarokat is tapasztalhatnak az egykori fertőzöttek, a tünetek hátterében az agyi erek szivárgása állhat a legújabb tanulmányok szerint.
A dublini Trinity College kutatói azokat vizsgálták meg, akik a pandémia első hullámában fertőződtek meg a koronavírussal. A 32 alany esetében azt próbálták meg kideríteni, hogy az agyi erek integritása nem sérült-e meg a fertőzés következtében - írta meg az atv.hu a New York Post nyomán.
A Covid utóhatása lehet a feledékenység
A Nature Neuroscience című folyóirat közzétett tanulmányból kiderült, 32-ből 10 beteg épült fel teljesen a Covidból, és 22-en számoltak még a betegség hosszú távú, több mint 12 hétnél tovább tartó negatív hatásaival. A fennálló problémák közé tartozott a krónikus fáradtság, a légszomj és az ízületi fájdalmak is. Közülük 11 fő szenvedett az agyi köd nevű jelenségtől is, mely feledékenységgel és koncentrációs zavarral járhat.
A tanulmány arra is rámutatott, hogy a Covid okozta agyi köd hátterében az agyban található erek szivárgása állhat. MRI-vizsgálattal is alátámasztották ezt, melynek során intravénásan beadott festékanyaggal nézték meg az erek állapotát, ugyanis az agyba be- és kilépő agyagok szabályozásában fontos vér-agy gát szivárgása jellemzően ezeket a tüneteket okozhatja.
A vér-agy gát szivárgásának jelei a kutatás összes résztvevője közül a Covid utáni agyi ködben érintett 11 főnél voltak kimutathatók, tehát összefüggésbe hozható a vírusfertőzés hosszú távú hatása az erekben észlelt változásokkal.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatók hangsúlyozták: szükségesek a további vizsgálatok, hiszen az alanyok az első hullám idején megfertőződöttek közül kerültek ki, így az eredeti vírustörzs hatását tudták csak vizsgálni, a későbbi variánsokat nem, ahogy a védőoltás sem volt még az első hullám idején elérhető.
A long Covid évekkel a fertőzés után is jelentkezhet: ezek a tünetei
A long Covid szindróma egy újabb veszélyes következményét fedezhették fel.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)