Az Alzheimer-kór 10 leggyakoribb jele: az első tünetei már 40 éves korban jelentkezhetnek
Az Alzheimer-kór kezdeti tüneteire maguk az érintettek gyakran nem is figyelnek fel, a korai kezelés megkezdésében nagy szereppel bírnak a külső szemlélők megfigyelései.
![Alzheimer-kór tünetei](https://kep.index.hu/1/0/4015/40158/401587/40158789_3064553_13e76eb0774ad37c5ea7da575da10d15_wm.jpg)
Talán soha nem féltettük még úgy idős szüleinket, nagyszüleinket, mint amikor kitört a koronavírus-járvány. Elmaradtak a vasárnapi ebédek, a családi ünnepek, és a nekik vásárolt élelmiszereket is csak tisztes távolból adtuk át. Sajnos azonban bármennyire is óvjuk szeretteinket, az időskori betegségek többségétől nem védhetjük meg őket.
Ezek közül az egyik legrejtélyesebb az Alzheimer-kór, amely az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka. A Nemzetközi Alzheimer Társaság legfrissebb adatai szerint 3 másodpercenként szedi áldozatait a betegség a világon, és több mint 50 millió ember él demenciával. A trendek alapján ez a szám 2030-ra eléri majd a 82 milliót, 2050-re pedig a 152 milliót. A Budai Egészségközpont összegyűjtötte az Alzheimer-kór legjellemzőbb tüneteit és kezelési lehetőségeit.
Mi az Alzheimer-kór?
- Az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan, az idő múlásával egyre súlyosbodó agyi megbetegedés, amely során egyre romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége egészen addig, míg a mindennapi élet egyszerű feladatait sem képes már elvégezni.
![GettyImages-637199680](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3996/39968/399688/39968825_a284689d4f45ab13873e5b686f954e0e_wm.jpg)
- Ez a demencia leggyakoribb oka, és önmagában vagy más elváltozásokkal társulva a demenciát okozó betegségek nagyjából 70 százalékát teszi ki. Magyarországon 250-300 ezer ember szenved demenciában, melynek előfordulási gyakorisága az életkorral nő - mondta dr. Német Rozália, a Budai Egészségközpont neurológus szakorvosa.
Milyen gyakori az Alzheimer-kór?
Az elsőként 1906-ban Alois Alzheimer által leírt kórkép tünetei általában 65 éves kor felett jelentkeznek. A 65 és 74 éves nők és férfiak között az előfordulási gyakoriság körülbelül 5 százalék, ami azt jelenti, hogy a 85 év körüli korosztályban majdnem minden második embernél kifejlődhet. A nők gyakrabban érintettek. Fontos megjegyezni, hogy az Alzheimer-kór nem normális következménye az öregedésnek. Emellett azt is érdemes tudni, hogy fiatalabb korban is előfordulhat a megbetegedés - az első tünetek már 40 éves kor körül jelentkezhetnek -, de ez igen ritka.
Súlyosbodó tünetek
Az Alzheimer-kór progresszív idegsejtpusztulással járó betegség 8-12 éves lefolyással. Lassan kezdődik, eleinte csak enyhe feledékenységgel: a beteg a rövid távú emlékezés kognitív zavara miatt nem tudja felidézni a friss eseményeket, nem jut eszébe például az ismerősei neve, vagy nehézséget jelent számára egy egyszerű matematikai feladat megoldása is. A korai stádiumban ezt cetlizéssel, nagyobb odafigyeléssel, több idő ráfordításával tudja kompenzálni.
![GettyImages-512298233](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4015/40158/401588/40158815_3623a8d082bc04dd90414b9584d4baf0_wm.jpg)
A betegség előrehaladtával azonban a feledékenység egyre jobban befolyásolja a mindennapi életet. Közepesen súlyos állapotban a beteg elfelejtkezhet elvégezni olyan alaptevékenységeket, mint a fogmosás vagy fésülködés. Nem gondolkodik tisztán, problémája lesz a beszéddel, a megértéssel, az írással vagy az olvasással. Később zavartság, hallucinációk, alvászavarok léphetnek fel, melyek következtében a beteg idegessé, ingerlékennyé vagy akár agresszívvé is válhat, nem talál haza, és otthonától távolra is elbolyonghat. Végső stádiumban teljes felügyelet szükséges, mivel ilyenkor már a mozgással, a széklet- és vizelettartással is baj van. A végén mozgásképtelen, ágyhoz kötött állapotba kerül a beteg, majd általában a szövődmények - félrenyelés miatti tüdőgyulladás, felfekvések, mélyvénás trombózis - következtében elhuny.
A környezet szerepe kulcsfontosságú
A gondolkodás zavara a belátóképességet irányító homloklebenyt is károsítja, így az érintett gyakran nincs tudatában a betegségnek, vagy akár szándékosan elhárítja, bagatellizálja panaszokat. Ezért a környezetnek kell figyelnie a jelekre, elsősorban a rövid távú emlékezet zavarára, azaz a friss információk megjegyzésének problémájára.
Az Alzheimer-kór leggyakoribb jelei
- A mindennapi életet megzavaró memóriavesztés.
- Kihívások a tervezésben és a problémák megoldásában.
- Nehézség a napi, családi, otthoni és akár munkahelyi feladatok elvégzésében.
- Időpontok, dátumok és helyszínek eltévesztése.
- Vizuális és térlátási problémák, tájékozódási nehézségek.
- Nyelvvel kapcsolatos problémák.
- Tárgyak megtalálási képességének elvesztése.
- Ítélő- és döntéshozatali képesség romlása.
- Bezárkózás, szociális kapcsolatok háttérbe szorulása.
- Hangulati és személyiségbeli változások.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
Az Alzheimer-kór kezelése
Jelenleg mintegy 90 százalékos pontossággal diagnosztizálható az Alzheimer-kór, az alábbi lépésekkel:
- A beteget részletesen kikérdezik.
- Laboratóriumi vizsgálatokkal kizárják az egyéb belgyógyászati betegségeket, melyek szintén okozhatnak szellemi leépülést.
- Vizsgálják a memóriát, a problémamegoldó képességet, a számolási, összpontosítási és nyelvi készségeket.
- Képalkotó módszerekkel - CT, MRI - ellenőrzik az agy szerkezetét.
- Mivel ma még nem ismert a betegség kialakulásának mechanizmusa, nincs olyan módszer, ami meggyógyíthatná azt. A gyógyszeres kezeléssel többek között helyreállítják az agy érintett területén az ingerületátvivő anyagok szintjét, így a gyors hanyatlás lassítható, a szükséges képességek és az önálló életvitel tovább megőrizhetők. Az állapot súlyosságától függően alkalmazhatók továbbá a pszichés tüneteket, magatartászavarokat enyhítő gyógyszerek. Emellett nagyon fontos a szellemi és fizikai aktivitás, illetve az étrend is. Segíthet bizonyos táplálékkiegészítők használata - hangsúlyozta dr. Német Rozália.
![GettyImages-1137396089](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3996/39968/399688/39968859_3a30026f06105ad57b2531e24db71851_wm.jpg)
- A friss kutatási eredmények szerint a szív és az erek egészségének megőrzésére tett lépések, így a testsúlycsökkentés, a rendszeres mozgás, a vérnyomás és a koleszterinszint karbantartása hozzájárulhat az Alzheimer-kór megelőzéséhez. Ezeken túl a beteg állapotának romlása bizonyos vitaminok, mint a D-, E- és B-vitaminok, omega-3 zsírsavak és az agyi oxigénellátást javító gyógynövények segítségével lassítható. Kiemelt fontosságú a szellemi frissesség megőrzése és a társas kapcsolatok megtartása. Egyes kutatók véleménye szerint az élethosszig tartó tanulás hozzájárulhat a további szinapszisok, azaz az agysejtek közötti kapcsolatok kialakulásához.
8 ital, ami védi a memóriát
Nemcsak ételek, italok is bevethetők a memória védelme érdekében: agyserkentő hatásúak, segítenek megelőzni a demenciát.
Védik a memóriát, megelőzik a demenciát: 8 ital, amit napi szinten kellene fogyasztani
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
![szomoru-ketsegbeesett-no](https://kep.index.hu/1/0/2100/21001/210012/21001296_1337458_c8a1c140329f02022a55e42e935d59dc_wm.jpg)
- betegség
- memória