Jót tesz a szívnek a vörösbor? Ilyen hatással van az erekre és a vérnyomásra
A kiváló hazai borvidékeknek köszönhetően a borfogyasztás töretlen népszerűségnek örvend. De vajon hozzájárul-e az egészség megőrzéséhez is?
Hevesen ver, kalapál, ketyeg, megdobban, felpörög vagy épp nyugodtan működik. A szíved reagál az érzéseidre, és épp olyan tempóban dolgozik, amire a testednek szüksége van.
Nélküle egy percig sem tudnánk létezni, ám mégsem bánunk vele méltóképp. Túlhajszoljuk magunkat, dohányzunk, egészségtelenül táplálkozunk, és ennek ellenére természetesnek tekintjük, hogy minden pillanatban tökéletesen működik. Vajon meddig teheted mindezt probléma nélkül?
Szívbetegségek
- A statisztikák szerint Magyarországon a szív- és érrendszeri betegség az egyik vezető halálok. Egyes betegségek, mint például a magas vérnyomás, sokáig panaszmentesek, így csak akkor veszünk róluk tudomást, ha már bajt okoznak.
A magas koleszterinszintre is csak célzott kivizsgálás során derül fény, előfordulhat, hogy az étrendi változások mellett gyógyszeres kezelésre is szükség van. Tévhit, hogy csak a túlsúlyos embereket veszélyezteti, ám az is igaz, hogy az elhízás is növeli a kockázatát. A legtöbbet azzal tehetsz szívedért, ha egészségesen élsz, és rendszeresen részt veszel szűrővizsgálatokon – mondta dr. Balák Csaba, a Budai Egészségközpont kardiológus szakorvosa.
Mi növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázat?
- Családi öröklődés
- Dohányzás
- Helytelen táplálkozás
- Cukorbetegség
- Magas vérnyomás
- Magas koleszterin-, triglicerid-, illetve húgysavszint
- Túlsúly
- Stressz
- Ülőmunka, mozgásszegény életmód
- Pajzsmirigy- vagy vesebetegség
Melyek a szív- és érrendszeri megbetegedések legjellemzőbb tünetei?
- Mellkasi fájdalom
- Légszomj
- Lábdagadás
- Szívdobogásérzés
- Csökkenő fizikai terhelhetőség, fáradékonyság
- Orrvérzés
- Fejfájás, szédülés
A szív- és érrendszeri kórképek, illetve a kialakulásukat elősegítő betegségek - magas vérnyomás, cukorbetegség, kóros vérzsírparaméterek - sokáig teljesen tünetmentesek lehetnek. Az akár halált vagy maradandó rokkantságot okozó, akut érrendszeri krízishelyzetek, szívinfarktus vagy stroke megelőző tünetek nélkül is jelentkezhetnek, ezért fontos a szűrővizsgálatokon való részvétel és a kardiovaszkuláris rizikó csökkentése.
Egy pohár vörösbor
Egészséged megőrzése érdekében fontos, hogy odafigyelj a táplálkozásra, növényi rostokban, vitaminokban gazdagon étkezz, és a gyorsétkezdék helyett inkább az otthon elkészített ételeket fogyaszd. Ez azonban nem azt jelenti, hogy le kell mondanod mindenről: a lényeg a mértékletesség.
Tudtad, hogy az étcsokoládé erősíti a szervezetet? Tele van antioxidánsokkal, de napi 1-2 kockánál többet ebből se fogyassz! Kis mértékben ugyanígy jó hatással lehet a szervezetre a vörösbor. Javítja az erek működését, csökkenti az érelzáródás lehetőségét – de ez csak az egy pohárra vonatkozik! Ha többet fogyasztasz, szívverésed felgyorsul, megemelkedik a vérnyomás is, ami hosszú távon betegségek kialakulásához vezethet.
Szívedre az év minden napján vigyáznod kell: egy kis odafigyeléssel megelőzhető a betegségek kialakulása, vagy mérsékelhetők a tünetek. Ha úgy érzed, valami már nem a megfelelő módon működik, bizonytalan vagy, kérd ki orvosod tanácsát, és ne odázd el a rendszeres szűrővizsgálatokat sem - tette hozzá dr. Balák Csaba, a Budai Egészségközpont kardiológus szakorvosa.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek: Getty Images Hungary, Pixabay)
Kék zóna
Ezt a 10 ételt eszik a világ legöregebb emberei: a hosszú élet titka rejtőzhet bennük.
10 étel, amit a világ legöregebb emberei esznek: a hosszú élet titka rejtőzhet bennük
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!