Nem egyenlő a rossz hangulattal: a major depresszió tüneteit komolyan kell venni
A major depresszió súlyos betegség, ami az élet számtalan területére hatással van.
Ahogy a vékony testalkat nem egyenlő az anorexiával, úgy a rosszkedv sem egyenlő a depresszióval, noha sokan máig nincsenek egészen tisztában a betegség súlyosságával.
Míg a szomorúság az emberi lét természetes része, és egy gyászfolyamat, egy veszteség vagy egy rossz hír esetén el is húzódhat, a súlyos depressziós zavar (MDD, major depressive disorder), más néven klinikai vagy major depresszió nemcsak a hangulatot és a viselkedést befolyásolja, de a test fizikai működését is, így hatással van az agyműködésre, az alvásra vagy éppen az étvágyra is. Kezelendő, ám az esetek egy részében mégsem kezelt betegség.
A major depresszió tünetei
A depressziós zavar diagnózisát pszichiáter tudja megadni, miután tüzetesen felmérte a beteg fizikai tüneteit, viselkedését, mentális állapotát. A tünetek fontos kritériuma, hogy legalább két hét óta fennállnak, és a korábbi állapottól eltérnek. A betegségek közös pontja a hangulat tartós romlása, az örömérzet és az érdeklődés teljes elvesztése.
A betegség akkor állhat fenn nagyobb eséllyel, ha a jellemző szimptómák közül legalább öt tapasztalható volt a páciens esetében minimum két héten át.
- Szomorúságot, ingerlékenységet érez a nap nagy részében, szinte kivétel nélkül mindennap.
- Elveszti az érdeklődését valaha kedvelt, élvezett dolgok iránt.
- Hirtelen és indokolatlanul lefogy vagy meghízik, az étvágya a korábbiakhoz képest gyökeresen megváltozik.
- Nehezen tud elaludni, és úgy érzi, több alvásra lenne szüksége, mint máskor.
- Szokatlanul fáradt, hiányzik minden energiája.
- Gyakran érez hosszan tartó nyugtalanságot.
- Értéktelennek érzi magát, vagy bűntudata van, sokszor olyan dolgok miatt is, amelyek nem indokolják az érzést.
- Nehezen koncentrál, gondolkozik és hoz döntéseket.
- Gondolt arra, hogy ártson magának, vagy kimondottan az öngyilkosságra is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Érdekesség, hogy ha egy PET-CT-felvételen hasonlítjuk össze a major depressziós és egy egészséges ember agyi aktivitását, a különbség egyértelműen látható laikusok számára is. A depresszió során az érdeklődés és az öröm teljes hiánya jellemző, a lehangoltság tartósan fennáll, befolyásolva az élet többi területét is.
A depresszió nem jellemhiba, hanem betegség! Ez a PET-CT felvétel megmutatja a fokozott aktivitást egy nem depressziós...
Közzétette: Tudományos mémek – 2017. március 4., szombat
A major depresszió pontos oka nem ismert, de azt megfigyelték, hogy egyes tényezők növelhetik kialakulásának kockázatát, illetve a betegség súlyosságát. Ilyen a genetika mellett a stressz és a hormonrendszer rendellenes működése is, mely hatással lehet az agy kémiájára és a hangulati stabilitásra. Növeli a kockázatot az alkohol- és drogfogyasztás, az egyes háttérbetegségek, mint a pajzsmirigy-alulműködés, a különféle gyógyszerek, így a szteroidok hosszan tartó szedése, de a pszichológiai traumatizáltság, akár a gyermekkori abúzus is.
A depresszió kezelési módjai
A betegségnek többféle kezelési módja létezik, a legtöbbször gyógyszert - a problémától függő hatásmechanizmusú, speciális antidepresszánsokat - vagy pszichoterápiát, illetve a kettő kombinációját írják elő a páciens számára. Fontos szerepe van a beszélgetésen alapuló terápiának, mely segít többek közt alkalmazkodni egy adott válsághelyzethez, a negatív berögződéseket pozitívra változtatni, javítani a kommunikációs készségeket, az önbecsülést, visszanyerni az irányítást az ember saját élete fölött. Ugyancsak hatásos lehet a csoportos kognitív viselkedésterápia vagy az interperszonális pszichoterápia is. Súlyos stádiumban a betegnek kórházi ellátást is szükséges lehet kapnia.
Az életmódbeli változások is nélkülözhetetlenek a kezelés sikerességéhez: ilyen a rendszeres testmozgás, az elegendő alvásmennyiség, a megfelelő, B-vitaminokban, omega-3 zsírsavakban bővelkedő étrend és az alkoholfogyasztás kerülése is.
A betegség gyakran más mentális zavarokkal, szorongással, kényszerességgel, pánikbetegséggel, fóbiákkal, táplálkozási rendellenességekkel együtt lép fel, amelyek ugyancsak kezelésre szorulnak.
Fiatalkorban is jelentkezhet a demencia
A szellemi hanyatlással járó demenciára elsősorban időskori panaszként tekintenek az emberek, és többnyire csakugyan 65 év fölött nő meg a betegség rizikója, léteznek viszont olyan típusai, melyek súlyos tünetei akár harminc-negyven éves korban is jelentkezhetnek.
Demencia 40 évesen? A kutatók szerint 5 dolog okozhatja a betegséget
A fiatalkori demencia tüneteit és hátterét fontos ismerni.
Elolvasom(Képek: Getty Images.)
- depresszió
- mentális egészség
- mentális betegség
- hangulat
- szezonális depresszió
- rossz hangulat
- Életmód