A magyarok 70%-át érinti: az alvászavar panaszai nem csak éjszaka jelentkeznek
Világszerte, így Magyarországon is emberek milliói szenvednek alvási zavarokkal. Szakorvos beszél az alvászavar tüneteiről és egészségügyi hatásairól.
Kutatások szerint a lakosság 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna. A felnőttek körülbelül egyharmada nem alszik annyit, amennyit a szervezete megkövetelne, vagyis naponta legalább 7 órát.
A többség képtelen megfelelő ideig aludni, ez leginkább a stressz, a felborult munkaidő, a késői vacsorák miatt alakul ki. Dr. Gellér László professzor, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika elektrofiziológiai részlegének vezetője, a Magyar Kardiológusok Társaságának Tudományos Bizottságának elnöke szerint a kialvatlanság, a stressz okozta alvászavar jelentősen növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívritmuszavar kockázatát, rossz hatással van az idegrendszer működésére.
Nőtt a nyugtalan alvók száma
Több felmérés is megerősítette, hogy nemzetközi viszonylatban a magyarok a kifejezetten rossz alvókhoz tartoznak: nem alszunk eleget, és azt sem ismerjük fel, ha nyugtalan alvásunk hátterében valamilyen alvászavar vagy alvásbetegség áll. Egy a közelmúltban publikált felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 28 százalékuk ébred gyakorta pihenten, és csupán 2 százalékuk számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással.
De nemcsak az számít, hogy mennyit alszik valaki, hanem az is, hogy ezt mennyire nyugodtan és pihentetően teszi. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a depresszió leggyakoribb tüneteként az alvászavart jelölte meg, amelynek az elmúlt tíz évben drámaian nőtt az előfordulása. Az elmúlt évekhez képest egyre később fekszünk, és egyre korábban kelünk, így összességében kevesebbet alszunk.
Továbbra is komoly probléma a napközben jelentkező álmosság, mely a válaszadók 90 százalékát érinti, 41 százalékuk szenved naponta többször a rátörő álmosságtól, fáradtságtól. Emelkedett az állandó alvásproblémával küzdők aránya is, minden negyedik ember számára okoz komoly gondot az el-, illetve átalvás, és a megkérdezettek csaknem fele számolt be időszakos alvásproblémáról. Pedig a nyugodt, valóban relaxált alvás segítheti csak a szervezet munkáját. A stressz által kiváltott alvászavarral és az ebből adódó szívritmusproblémákkal foglalkozni kell.
Az alvászavar tünetei
- Ha az ember huzamosabb ideig nem tud ágyba bújva egy fél órán belül álomba szenderülni, vagy gyakorta riad fel az éjszaka közepén, és nem tud visszaaludni, emellett reggelente úgy ébred, mintha átment volna rajta egy úthenger, fáradt, és egyáltalán nem érzi úgy, mintha aludt volna, esetleg kínzó fejfájás gyötri, vagy levegő után kapkod, ezek a tünetek alvászavarra, betegségre utalnak. Az alvási problémák egyik formája a kialvatlanság - hívja fel a figyelmet dr. Gellér László professzor.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Személyes tapasztalataink és óvatos becsléseink szerint például az úgynevezett epizodikus álmatlanság - amikor egy-egy külső hatás miatt ideiglenesen áll fenn alvászavar, három hónapnál rövidebb ideig - minden második felnőttnél előfordult. A krónikus álmatlanság az emberek 10-20 százalékát érinti. Inszomnia esetén megnő a hangulatzavarok, szorongásos tünetek kockázata - folytatja a kardiológus.
- Az alvásfüggő légzészavarok, hangos horkolással járó légzésszünetek jelentik a másik komoly problémát. Ebben az esetben megugrik a magas vérnyomás, a stroke és az infarktus kockázata, rontja a cukoranyagcserét, de okozhat depressziós tüneteket, memória- és koncentrációs zavarokat, így jelentős egészségi rizikófaktornak számít. Alváskor oxigénhiány jelentkezik, a betegséget gyakran szívritmuszavarok kísérik, súlyosabb esetben azonban szívinfarktus és agyi infarktus, stroke alakulhat ki. Nyilván egy kéthetes nyaralás alatti alvászavar még nem okoz súlyos károkat, de azoknál, akiknek a természetes biológiai órája nem áll szinkronban a munkaidejükkel, mert éjszakáznak vagy hajnalban kelnek, sokkal nagyobb a betegségek, elsősorban cukorbetegség, vagy szív- és érrendszeri rendellenességek kockázata. A horkolás mellett fő tünete a nappali álmosság. Az alvási apnoe a felnőtt lakosság 4-10 százalékát érintheti, idősebb korban gyakorisága még magasabb - mondta a szakorvos, hozzátéve, hogy külön kategóriát képez a stressz által kiváltott álmatlanság, inszomnia.
A stressz és az alvászavar kapcsolata
- A stresszes, feszültséggel teli, túlhajszolt életmódnak köszönhetően egyre többeket érint az alvászavar. Előfordulhat, hogy valaki nincs is tudatában az alvászavarainak. Van, aki nem tud elaludni, vagy felriad, de előfordul, hogy éjszakai panasz nincsen, megvan a szükséges alvásmennyiség is, azonban a beteg napközben kimerültnek, fáradtnak érzi magát, és nem tud koncentrálni - ismertette az orvos.
- Létezik olyan változata is az alvászavarnak, amikor napközbeni alvási rohamok törnek rá valakire. Veszélyes, öngerjesztő folyamat lehet, ha valaki a napi feszültséget a hálószobába is beviszi. Ezután aztán nem tud aludni, egyre idegesebben számolja a bárányokat, másnap kialvatlanság miatt nem teljesít jól, majd újabb feszült nap után tér nyugovóra. A legrosszabb esetben már a hálószoba vagy az ágy látványa is kiválthatja az álmatlanságot, ha valaki már attól retteg, hogy megint nem fog tudni rendesen aludni. Pedig a természetes és nyugodt alvás létfontosságú az egészséges szívműködés, illetve a megfelelő idegállapot, a stabil immunrendszer fenntartásához - mondja Gellér professzor.
Altató, nyugtató gyógyteák
Bár a rendszeres álmatlansággal orvoshoz kell fordulni, az átmeneti nyugtalanságból fakadó elalvási problémákon a gyógynövények ereje is sokat segít.
A 10 legjobb altató, nyugtató hatású tea: először ezt próbáld gyógyszerek helyett
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- alvászavar
- fáradtság
- egészség
- immunrendszer
- koncentráció
- tünetek és betegségek
- pszichés betegség
- mentális probléma
- depresszió
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!