A klinika Udo dokija így néz ki 68 évesen: talán már fel sem ismernéd az utcán Sascha Hehnt
Sascha Hehn hatalmas változáson ment át a sorozat óta, így fest most a színész.
Sascha Hehn A klinika című NSZK-sorozat sármos Udo dokijaként lopta be magát nők millióinak a szívébe. Az eredetileg 1985 és 1989 között vetített kórházas szériát nálunk 1988-ban a TV-1 vetítette, később a TV2, a STORY4, az M3 és a PRIME ismételte a részeket.
A színész olyan népszerű sorozatokban szerepelt még, mint a Derrick vagy az Álomhajó. A Münchenben született Sascha Hehn 68 évesen is jó formában van, így éli jelenleg az életét.
Sascha Hehn változása
Az ikonikus és sokak által szeretett sorozatban a színész Brinkmann professzor fiát, a jóképű Udo doktort játszotta. Még nagyon fiatal volt, csupán ötéves, amikor a színészi pályára lépett, így korán megtapasztalta a gyereksztárok életét.
A klinika mellett az Álomhajóban varázsolt el sokakat, utóbbi produkció 2019-ben ért véget. Azóta nem forgat, azonban a színészetnek ennek ellenére sem intett búcsút. 2022 júniusában a Karl May fesztiválon lépett fel, a Der Ölprinzben pedig a főgonosz karakterét alakította.
Instagram-oldalát elnézve békésen éli nyugdíjas éveit, sokat golfozik, előszeretettel találkozik a barátaival, és évek óta harmonikus kapcsolatban él szerelmével, Gloriával. Ami a kinézetét illeti, rengeteget változott a sorozat óta, sokszor láthatjuk borostával vagy éppen szakállal egy-egy szerep kedvéért.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Magazin Lübecker Buchtnak adott interjújában elárulta, hogy hogyan is éli meg a mindennapjait.
- Nincsenek tökéletes napok, de vannak olyan napok, amelyek megközelíthetik mindezt. Mellesleg szerintem mindannyiunk sorsa a tökéletesség kereséséről szól, ami valójában mindig elérhetetlen marad.
Lerántotta arról is a leplet, hogy miért nem vállal már el olyan sok szerepet, mint korábban.
- Szeretem a kihívásokat, de nem tartozom azok közé a színészek közé, akik azt hiszik, mindent el tudnak játszani. Egy forgatókönyv szerintem akkor jó, ha már három mondatból érthető a cselekmény.
Mióta otthagyta az Álomhajót, nem vállalt el több munkát, amely jócskán összefügg a felajánlott honoráriummal is.
- Volt egy krimisorozat, amit szívesen elvállaltam volna, de fele annyit ajánlottak, mint amennyi összeghez hozzászoktam, így visszautasítottam a felkérést - mesélte az RND-nek.
Barbara Wussow férje
Barbara Wussow a magyar nézők számára A klinika című sorozatból lehet ismerős, a német színésznő Elke nővért játszotta, aki később Udo Brinkmann felesége lett. Míg a szériában Brinkmann professzor fiáért dobogott a szíve, a való életben egy másik férfi csavarta el a fejét. Albert Fortell osztrák színészbe szeretett bele még a '80-as években, több évtizede tartó kapcsolatukról 2021 decemberében a Bild lapnak nyilatkoztak.
Ő A klinika Elke nővérének élete szerelme: 38 éve imádja sármos férjét Barbara Wussow
Bár Barbara Wussow és Albert Fortell egy időre szakítottak, a sors újra összehozta őket.
ElolvasomCover-kép: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- fiatalkori fotó