Az 57 éves Sandra Bullock smink nélkül állt kamerák elé: festék nélkül is szép
Sandra Bullock új filmjében többször is smink nélkül lesz látható.

sandra-bullock-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Sandra Bullock 2018-ban szerepelt utoljára filmben, akkor a Netflixen bemutatott Madarak a dobozban című alkotásban láthattuk.

Évekig nem forgatott, ám 2020 végén egy újabb Netflix-produkciót kezdett forgatni, ami a The Unforgiveable címet kapta végül, a filmet 2021 végén mutatják majd be, érdekesség, hogy az alkotásban többször láthatjuk majd Bullockot smink nélkül.

Sandra Bullock smink nélkül

Az alábbi Instagram-posztban látható két felvétel a film forgatásán készült a színésznőről, szerintünk festék nélkül is szép, az 57 éves színésznő az alkotásban Ruth Slatert alakítja, akit húsz év után engedtek ki a börtönből.

- A karakterem egy elég szörnyű bűncselekmény után szabadul. Vannak emberek, akiknek az életét tönkretette a bűncselekmény, amit elkövetett, emiatt sok gyűlölet, harag, keserűség és bánat zúdul rá. Meg akarja találni azt az egy személyt, aki a családját jelentette, amikor lecsukták. Eközben te nézőként azt kérdezed, hogy ez a nő mégis miért nem tud továbblépni? Hiszen ezt a családtagját traumatizálta a tetteivel, inkább engedjen el mindent. Ne bántson tovább másokat - fogalmazta Bullock az Entertainment Weeklynek adott interjújában.

A filmnek nemcsak színésznője, hanem producere is egyben, benne lesz még Viola Davis és a Walking Dead sztárja, Jon Bernthal is. 2022-ben további két produkcióban láthatjuk viszont, a Bullet Trainben olyan sztárok oldalán játszik majd, mint Brad Pitt vagy Aaron Taylor-Johnson.

Alig várjuk, hogy érkezzenek a színésznő új filmjei, remélhetőleg már idén, a The Unforgiveable premierjén láthatjuk őt a vörös szőnyegen, ugyanis manapság már a Netflixes filmeknek is rendeznek külön bemutató vetítést, amelyre az alkotás készítőit, kritikusokat és újságírókat hívnak el általában.

GettyImages-1197970434
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

Sandra Bullock utoljára 2020-ban, a Golden Globe-gálán jelent meg a vörös szőnyegen. Akkor is csodálatosan festett, ha sminkről van szó, a visszafogott és természetes stílus híve. Nem szereti a túl sok festéket. Odafigyel a bőrápolásra, az arcmosás után hidratálókrémet használ, hetente egyszer hámlasztószereket alkalmaz az arcán, emellett a kozmetikai eljárásokra is nyitott, 2018-ban például kipróbálta az EGF szérumos arckezelést, amely támogatja és felgyorsítja az epidermális sejtek növekedését, írta meg a Womens Health magazin.

Sandra Bullock gyerekei

Képes összeállításunkban megnézheted Sandra Bullock gyerekeit.

Ezt is szeretjük