Roger Federer felesége gyönyörű nő - A sztárteniszező 20 éve bolondul érte
Roger Federer és Mirka a sportolóvilág álompárja.
Roger Federer és párja tündérmesébe illő módon szeretett egymásba, szinte a sors hozta őket össze. A sportolóvilágban csak mintapárként emlegetik őket.
A svájci világklasszis teniszező és szerelme már 20 éve vannak együtt, de ennyi idő elteltével is sugárzik róluk, hogy még mindig odavannak egymásért. Mirka a mai napig olyan lelkesen szurkol férjéért a lelátókról, mint mikor friss házasok voltak.
Roger Federer és felesége, Mirka
Megismerkedésük a 2000-es olimpiai játékokhoz kötődik. A sztárfeleség is profi sportolóként volt jelen Sydneyben, férjéhez hasonlóan ő is teniszező volt.
Bár ekkor még foglalt volt a szíve, de mire véget ért a világverseny, már tudta, hogy Roger Federer számára a nagy ő. Első csókjuk is ekkor csattant el, egészen pontosan a torna utolsó napját pecsételték meg ezzel a romantikus gesztussal, írta meg a Sunday Express.
Mirka 2002-ben egy sérülés miatt visszavonult a versenyzéstől, de továbbra sem csak mint barátnő volt jelen az olimpikon életében, ő lett kedvese menedzsere.
- Hatalmas hatással volt a jelenléte a karrieremre, lehet, nem kifejezetten a játékomra, de a személyiségemre mindenképpen. Mikor megismertem, ő sokkal tapasztaltabb sportoló volt, mint én. Tudja, mi a kemény munka, hihetetlen, mennyire támogat, és hisz bennem. Mindegy, hogy nyerek vagy veszítek, ő mindig ott van mellettem, ez magabiztossággal tölt el – áradozott feleségéről a Tennis World interjújában.
Miután 2009-ben oltár elé álltak, nekiláttak a családalapításnak. Két ikerpár büszke szülei. Lányaik, Myla és Charlene tízévesek, míg fiaik, Leo és Leonard öt éve látták meg a napvilágot.
Így néz ki Steffi Graf
Szinte nincs olyan a tenisz szerelmesei között, aki ne hallott volna a legendás Steffi Grafról. A mai napig nem sikerült rajta kívül egy sportolónak sem, hogy ugyanabban az évben megnyerje mind a négy Grand Slam-tornát, ezt a szép eredményt 1988-ban sikerült elérnie, ráadásul ugyanebben az évben olimpiai bajnok is lett, akkor csupán 19 esztendős volt. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott az évek alatt.
Steffi Graf 50 évesen is remek formában van - Felismered friss fotóin a legendás teniszezőnőt?
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!