Fánkárusként már az első napon kirúgták: az egyik legnépszerűbb énekesnő lett belőle
Madonna ügyetlen felszolgálónak bizonyult, mielőtt a zeneipar csillaga lett.
Mindenki elkezdi valahol, ez alól még a legnagyobb sztárok sem kivételek. Számos olyan hírességről tudunk, akiket bár ma luxus vesz körül, anno vért izzadva keresték meg a napi betevőre valót.
Madonna sem ezüstkanállal a szájában született, ő is megdolgozott a sikerért. Mindig jó tanulónak számított, annyira, hogy ösztöndíjjal fel is vették a Michigan Egyetem tánc szakára, azonban ez nem volt elég neki, mindenáron sztárságra vágyott.
Fánkárusként az első napon kirúgták
1978-ban otthagyta az iskolát, New Yorkba költözött, hogy megvalósítsa az álmait. Persze nem ment minden egyről a kettőre, az áttörés előtt hétköznapi munkákat vállalt, hogy fenntartsa magát, így történt, hogy Amerika egyik legnépszerűbb fánkozójában, a Dunkin' Donutsnál kapott állást.
Sajnos azonban a vendégek kiszolgálása nem volt annyira az erőssége, mint az előadó-művészet, több vásárlót is lefröccsentett a süteményben található ragacsos töltelékkel, így az üzletvezető már az első munkanapja után kiadta az útját.
Nem ez volt az egyetlen munkahelye, felszolgálóként és recepciósként tevékenykedett a mai napig felkapott Russian Tea Room nevű étteremben, de innen is távozni kényszerült ismeretlen okok miatt.
Néhány merészebb munkát is bevállalt, aktmodellként foglalkoztatta őt egy művészeti iskola. Az órákat a híres fotós, Martin Schreiber tartotta, aki később el is adta az énekesnőről készült képeket a Playboy magazinnak.
Végül az áldozatos munka meghozta gyümölcsét, a ’80-as évek elején beindult a karrierje, harmadik kiadott dala, a Holiday a toplisták élére repítette őt, ma pedig a pop királynőjeként tartják számon.
Sztárok, akik szegények voltak
A sikert, a vagyont és a csillogást nem adják ingyen, de a kemény munka sok esetben kifizetődő. Vannak olyan hollywoodi sztárok, akik mélyszegénységből törtek a csúcsra, ezzel bebizonyították, hogy nincs lehetetlen, és ha hiszünk önmagunkban, valóra válthatjuk a legmerészebb álmainkat is. Képeken olyan híres női sztárokat mutatunk, akiknek nem volt egyszerű kitörnie a szegénységből.
Halle Berry hajléktalanszállón élt, mielőtt befutott - Képeken Hollywood csillagai, akik kitörtek a mélyszegénységből
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sarah jessica parker