Ez a gyönyörű nő volt Károly király első szerelme: Kamilla és Diana előtt ismerte meg

A trónörökös első szerelméről ma már szinte soha nem hallani, pedig gyönyörű nő volt fiatalon.

Károly herceg első szerelme
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

III. Károly király mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben a Trinity Collage-ba került a Cambridge Egyetem hallgatójaként. Két évvel később, 1969-ben egy vacsorapartin ismerte meg az intézmény gyönyörű és intelligens kutatási asszisztensét, Lucia Santa Cruzt. 

A nő öt évvel volt idősebb a trónörökösnél, a chilei nagykövet lányaként pedig ebben az időben már négy nyelven beszélt, és több diplomát szerzett. A vacsora többi résztvevője szerint a fiatalok azonnal egymásba szerettek.

Károly király első szerelme, Lucia Santa Cruz

Károly unokatestvére, Lady Elizabeth Anson sok évvel később úgy nyilatkozott, egyértelműen a bájos és okos Lucia volt Anglia leendő királyának első komoly szerelme. Nem sok közös fotó készült a párról annak idején, de 1971-ben lekapták őket, amint egy autóban utaztak valahová. 

Úgy tudni, az uralkodó annyira komolyan gondolta a kapcsolatot, hogy elvitte barátnőjét Balmoralba, és bemutatta választottját édesanyjának, Erzsébet királynőnek és édesapjának, Fülöp hercegnek. 

Bár a szerelem hamarosan kihűlt, Lucia Santa Cruz volt az, aki 1971-ben bemutatta Kamillának, aki akkoriban a szomszédjában lakott. A végzetes találkozás tehát az ő nevéhez köthető. A szakítás ellenére Lucia kimondottan jó kapcsolatot ápolt exével, sőt új kedvesével, Kamillával is. 

A király és második felesége ekkor szerettek egymásba először. Románcuk 1973-ig tartott, Károly azért szakított, mert az akkori szabályok szerint nem vehette feleségül alacsony sorból származó barátnőjét. Teljesen soha nem tudták elfelejteni egymást, így a barátságukból 1986-ra szeretői viszony szövődött. Ekkorra ugyanis már mindketten házasok voltak. 

Lucia Santa Cruz egy Paolo Tarso Flecha de Lima nevű férfihoz ment feleségül, aki később Brazília nagykövete lett az Egyesült Királyságban. Karrierje is szépen ívelt, a nő szép sikereket könyvelhetett el mint történész és akadémikus. 

Diana hercegnő utolsó fotózása

A címlapfotózásra - amely végül az utolsó volt a szívek királynőjéről - a világ egyik legnépszerűbb divat- és sztárfotósát, Mario Testinót kérték fel, aki karrierje során számtalan hírességről készíthetett képeket, például Angelina Jolie-ról, Brad Pittről, Penelope Cruzról, de a királyi család több tagját is megörökíthette. Harry hercegről, Vilmosról és Katalinról, illetve Károly hercegről és Kamilla hercegnéről is csinált portrékat.

Diana élete utolsó fotózásán álomszép volt: címlapja megjelenése után egy hónappal hunyt el

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Cover-fotó: Getty Images/Chris Jackson

Ezt is szeretjük