5 fotó a múltból, amelyet hiába keresel a történelemkönyvekben: bemutatják a régi idők valódi arcát
Más megvilágításba helyezik a fontos eseményeket.
A fényképezés a 19. század közepén kezdett elterjedni, de sokáig csak az igazán jelentősnek vélt pillanatok megörökítésére használták. A legtöbb emberről egész életében csak néhány kép készült, ezek is beállítottak voltak, a mindennapi élet momentumait nem mindig tartották érdemesnek arra, hogy megőrizzék az utókornak.
Képek, amelyek nincsenek a történelemkönyvekben
Éppen ezért érdekesek azok a képek, amelyek vagy mindennapos, vagy alig dokumentált, megrázó és elgondolkodtató eseményeket örökítenek meg. Ezek közül mutatunk most meg néhányat.

A repülés hajnalán nem csak azért választották az utazásnak ezt a módját kevesen, mert nem engedhették meg maguknak: legalább ennyien voltak, akik el sem tudták képzelni, hogyan tud egy vasból készült szerkezet biztonságosan a levegőben maradni. Ivan Unger és Gladys Roy viszont 1925-ben úgy döntöttek, a levegőben, a repülőgép szárnyán játszanak le egy teniszmeccset.

Az első világháború sokkja után az emberiség újfajta félelmekkel kezdett együtt élni. Angliában leginkább a mérges gázoktól való rettegés határozta meg a mindennapokat. Ez a kép 1939-ben, nyolc hónappal a második világháború kitörése előtt készült.

Ebben a képben első ránézésre semmi különleges nincs: egy férfi teniszezik. Közelebbről megnézve azonban egy mélyen emberi pillanatot leshetünk meg, ahogy a 20. század egyik leghíresebb szereplője, II. Miklós cár kicsit maga mögött hagyja a kormányzás terheit, és egy barátjával lazít a szabadidejében, pont úgy, mint bárki más.

A kép a mindössze 17 éves partizánlány, Lepa Radic életének utolsó pillanatait mutatja be. A kamaszlány a kommunistákkal szimpatizáló családban nőtt fel, és 15 éves korától harcolt a megszálló német csapatok ellen. Miután rálőtt az SS csapatokra, elfogták, három napig kínozták, mivel azonban nem tudtak érdemi információt kiszedni belőle a bajtársaival kapcsolatban, sietve kivégezték.

A huszadik század során a női fürdőruhák évről-évre egyre többet engedtek láttatni, amely azonban az erkölcsrendészetnek nem feltétlenül nyerte el a tetszését. Az Egyesült Államokban a 20-as, 30-as években több államban szabályozták, milyen hosszúnak kell lennie a fürdőruhának, és az előírásokat precízen be is tartatták. A jelenből visszatekintve elmondhatjuk, hogy végül győzött a megengedőbb hozzáállás.
Mintha a föld nyelte volna el, eltűnt a versenyről a japán maratonfutó - 54 év múlva lépte át végül a célvonalat
Ezzel ő tartja a verseny negatív rekordját.
ElolvasomKépek: Getty Images, Wikimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
















