Julia Roberts ki nem állhatta színészpartnerét: gusztustalannak nevezte a férfit
Julia Roberts és Nick Nolte nem bírták egymást közös filmjük forgatásán.
Nick Nolte az Insidernek adott interjút idén novemberben, a beszélgetés során szóba került a Julia Robertscel való konfliktusa is, amely a '90-es évek egyik nagy sztárbotrányának bizonyult.
A két színész 1993-ban forgatta együtt A zűr bajjal jár című romantikus vígjátékot, amit a következő évben mutattak be a moziban.
Julia Roberts és Nick Nolte viszonya
Még be sem mutatták a filmet, de Roberts 1993-ban azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy gusztustalan embernek tartja kollégáját.
- Attól a pillanattól kezdve, hogy megismertem, nehéz helyzetbe hozzuk egymást, és természetesen a másik idegeire megyünk. Tud nagyon csábos és kedves is lenni, de egyébként nagyon gusztustalan ember. Gyűlölni fog, amiért ezt mondom, de úgy tűnik, mindent megtesz annak érdekében, hogy eltaszítsa magától az embereket - fogalmazta akkor.
Nolte nem hagyta magát, a Los Angeles Timesnak adott interjúban vágott vissza kolléganőjének.
- Nem szép dolog a másikat gusztustalannak nevezni, de ő nem egy kedves ember, ezt mindenki tudja róla.
Miután bemutatták közös filmjüket, az többnyire negatív kritikákat kapott, a kémia sem volt jó köztük. Roberts a forgatás alatt többször kapott dührohamot, nem bírta elviselni Nolte erős, kissé agresszív férfienergiáit, többször kigúnyolta és sértegette őt emiatt. A színészt sem kellett félteni, direkt idegesítette a színésznőt.
Az Insider újságírója megkérdezte a színészt, hogy rendezték-e Juliával hírhedt konfliktusukat, esetleg felkeresték egymást, erre ez volt a válasza:
- Nem kerestem őt, de már el van felejtve az egész. Úgy értem, abszurd volt, amin keresztülmentünk. Ez részben az én hibám volt, részben viszont az övé. Julia pont a forgatás elején ment férjhez, és ez pedig egy olyan dolog volt, amit rossz irányból közelítettem meg.
Színészpartnerek, akik nem kedvelték egymást
Nem Claire Danes és Leonardo DiCaprio volt az egyetlen filmpáros, akik a közös munkájuk alatt inkább megfojtották volna egymást egy kanál vízben. Összeállításunkban még több, az övékéhez hasonló történetet ismerhetsz meg.
Leonardo DiCapriót ki nem állhatta kolléganője - A Rómeó és Júliában ezzel ment az agyára
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary