Heidi Klum 17 éves lánya csillogó estélyiben vonult a vörös szőnyegen: Leniből szépséges modell lett
Leni Klum édesanyja oldalán mutatkozott a vörös szőnyegen.
2020 decembere különleges hónap volt Heidi Klum és legidősebb gyermeke, Leni Klum számára, ugyanis a Vogue címlapján debütált az anya-lánya páros.
A német szupermodell évekig tiltotta a lányát a modellszakmától, ugyanis a szépséges Leni már 12 évesen megkapta élete legelső ajánlatát, bár a kamasz már akkor igent mondott volna a felkérésre, Heidi Klum inkább azt tanácsolta a lányának, hogy várjon még a munkával. Tavaly december óta azonban szárnyra kapott a tini karrierje, a hétvégén pedig már a vörös szőnyegen is debütált.
Leni Klum a vörös szőnyegen
Az UNICEF vasárnap rendezte meg a jótékonysági gáláját Olaszországban, ahova Heidi Klumot, az alapítvány egyik nagykövetét is meghívták. Az eseményre nem egyedül jött, lánya is elkísérte. Leni egy csillogó Versace estélyit viselt, míg 48 éves édesanyja egy Elie Saab ruhában állt a vörös szőnyegre.
Leni egyértelműen édesanyja szépségét örökölte, nem mellesleg nagyon művelt, még csak 17 éves, de már a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, a Plant-for-the-Planet kampány részese, árulta el tavasszal a Glamour magazinnak.
- Mindenkinek a lehető legtöbbet kellene tennie, az éghajlatváltozás az egyik legnagyobb probléma jelenleg ezen a bolygón. Mindnyájunknak aggódni kéne emiatt. (...) A kampányunkkal a lehető legtöbb embert szeretnénk mozgósítani fák ültetésére szerte a világon annak érdekében, hogy a felmelegedés mértékét 2°C alatt tartsuk. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki képes adományozni, de úgy vélem, mindenki tud valamennyit hozzátenni ezen probléma megoldásához. Már az is hatalmas előrelépés, ha bevásárlás céljából lecseréljük a filléres nejlonzacskókat vászontáskákra.
Heidi Klumot kiskorában rengetegszer elkísérte fotózásokra, így sok mindent eltanult tőle, azonban édesanyja sikerei miatt egy plusz nyomás nehezedik rá.
- Természetesen érzem a nyomást, hogy én is olyan jó legyek, mint ő. De szerintem egyáltalán nem kell rá hasonlítanom. Nagyon különbözőek vagyunk, független ember vagyok. Én Leni vagyok, nem Heidi. Ezt próbálom megmutatni mindenkinek. Egyesek már akkor kritizáltak, mielőtt modellkedésbe vágtam volna a fejszém. A külsőmet és a magasságomat beszélték ki. A divatipar azonban sokat alakult a sokszínűség érdekében, már kevésbé számít a korod, a magasságod, a származásod vagy a ruhaméreted. Azok, akik azt mondják, hogy túl kicsi, vagy nem vagyok elég csinos, kontraproduktívak a világunk számára, amely pont egyre változatosabbá válik.
Cindy Crawford és férje
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen jóképű Cindy Crawford férje.
Ez a jóképű férfi Cindy Crawford férje: a modell Richard Gere felesége volt, amikor megismerkedtek
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- sarah jessica parker