Gwyneth Paltrow lánya már 18 éves: Apple Martin ennyire hasonlít az anyukájára
Gwyneth Paltrow és Chris Martin idősebb gyermeke, Apple fantasztikusan szép kamasz lány.
Gwyneth Paltrow 24 évesen Brad Pitt jegyese volt, ám az esküvőre soha nem került sor, szakítottak, ezután jött össze Ben Affleckkel, ám 2000-ben ez a kapcsolat is zátonyra futott.
A színésznőre 2002-ben talált rá ismét a szerelem, ekkor ismerkedett meg a backstage-ben a Coldplay frontemberével, Chris Martinnal.
Gwyneth Paltrow lánya, Apple Martin
Gwyneth Paltrow és Chris Martin találkozása három héttel azután történt meg, hogy a színésznő elveszítette szeretett édesapját. A Coldplay Fix You című száma ezért neki íródott, a zenész így vigasztalta újdonsült szerelmét. 2003 végén házasodtak össze, a szőke szépség ekkor már várandós volt első gyermekükkel.
Apple Martin 2004. május 14-én jött a világra, vagyis éppen a múlt hónapban ünnepelte 18. születésnapját. A kamasz lány fantasztikusan szép nővé cseperedett, aki ráadásul nagyon hasonlít az édesanyjára. Pont olyan szőke, a szemei pedig legalább olyan kékek, hangsúlyosak és feltűnőek, mint neki.
Alakra, alkatra szintén sok a közös bennük, Apple magas, karcsú, és elképesztően nőies. Különleges neve eredetét sokáig nem ismerte a világ, Gwyneth Paltrow azonban április végén elárulta a családi titkot.
- Az apukája jött elő ezzel a névvel, és én beleszerettem. Azt gondoltam, nagyon eredeti és menő. El sem tudnám képzelni, hogy másképp hívják - írta meg követőinek a színésznő egy Instagramon tartott kérdezz-felelek alkalmával.
Az instagramos játékba akkor Apple is bekapcsolódott, azt kérdezte az anyukájától, ki a kedvenc gyereke, hozzátéve, hogy csak egy helyes válasz létezik. Gwyneth Palrow-nak azonban van egy kisfia is Chris Martintól, Moses Martin, aki 2006-ban jött a világra. A sztár nem engedte magát behúzni a csőbe, azt válaszolta tinilányának, hogy szép próbálkozás, de egyformán imádja mindkettőjüket.
A sztárpár 2014-ben vált el, a szakítás folyamatát később tudatos elengedésként emlegették. A dolog nagyon jól sülhetett el, hiszen az egykori szerelmesek a mai napig egymás legjobb barátai. A színésznő 2018-ban újra férjhez ment, jelenleg a Brad Falchukkal él házasságban. Chris Martin szintén boldog, Dakota Johnson színésznővel jár együtt 2017 óta.
Brigitte Macron lányai
Amikor Emmanuel Macron beleszeretett középiskolai tanárába, Brigitte Auzière-be a '90-es években, akkor az asszony már férjnél volt, és két lányt és egy fiút nevelt. 1974. június 22-én feleségül ment Andre-Louis Auzière bankárhoz, egy évvel később született meg első gyermekük, Sébastien, 1977-ben Laurence-nek, majd 1984-ben Tiphaine lányának adott életet.
Ők Brigitte Macron ritkán látott lányai: Tiphaine és Laurence így hasonlítanak a francia first ladyre
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RB/Getty Images
OLVASD EL EZT IS!