Meglepő, milyen volt Freddie Mercury a való életben: exkluzív interjút adott a rocksztár egykori bizalmasa, Peter Hince

Peter Hince 11 éven keresztül volt a Queen zenekar turnésegédje, más néven roadie-ja, ez idő alatt Freddie Mercury egyik jó barátjává vált. Hazánkban májusban jelent meg a Queen – Kulisszák mögött című kiadványa, amelyben sosem hallott történetek mellett számos exkluzív, általa készített fotó is megtalálható. 

A Frike Comics meghívására május 24-én Budapesten adott elő a  Marczibányi Téri Művelődési Központban. Az előadása előtt exkluzív interjút adott a Feminának.

Peter Hince Freddie Mercuryról adott interjút

– Hogyan lettél a Queen turnésegédje?

– 1973-ban találkoztam először a Queen tagjaival. Akkor még nem voltak híresek, senki nem ismerte őket. Én abban az időszakban egy angol rockbandának, a Mott The Hoople-nek dolgoztam, akik akkortájt elég népszerűek voltak. Nos, előttük lépett fel a Queen előzenekarként. Már a próbájukon is úgy viselkedtek, mintha ők lennének a legnagyobb banda a világon, pedig akkor még a kutya se hallott róluk. Úgy játszottak a színpadon, mintha 20 ezer ember csápolt volna rájuk, pedig még kongott az ürességtől a szórakozóhely. Mindenki azt gondolta róluk: „Mégis kik ezek? Mit képzelnek magukról? Túl arrogánsak, sosem futnak be.”

Aztán egy évvel később láttam őket a londoni Rainbow Theatre-ben, és már sokkal jobbak voltak. Azt gondoltam, hogy igen, ezek a srácok tényleg egész jók. Hat hónappal később megkérdezték tőlem, nem akarok-e munkát vállalni náluk? Így hát én és a másik két srác a másik bandából, a Mott the Hoople-ból, csatlakoztunk hozzájuk. Ez 1975-ben, 50 évvel ezelőtt történt, pont a Bohemian Rhapsody és A Night at the Opera lemezük felvétele idején. 1986-ig, egészen az utolsó koncertjükig velük dolgoztam. 

– Mi volt pontosan a feladatod?

– Én vigyáztam Freddie-re és Johnra a színpadon, illetve a felszerelésükre. Kicsit később pedig én lettem a roadie-csapat vezetője, így én foglalkoztam a szervezéssel, a szállítással, a jelmezekkel és a pénzzel. Mindemellett továbbra is én vigyáztam Freddie-re és Johnra, illetve sok más dolgot is kellett még csinálnom. Ekkoriban még nagyon fiatal voltam.

– Mennyire élted meg nehézségként a munkád?

– Részben könnyű és nehéz is volt. Elég nagyok voltak az elvárásaik. Ragaszkodtak a legjobb és legminőségibb dolgokhoz, így természetesen nem volt könnyű megfelelni nekik. De azáltal, hogy a legjobbat kérték tőlem, én is olyan profi lettem, akárcsak ők.

Freddie néha nehéz eset tudott lenni, de csak azért, mert annyira maximalista volt. Ha valami nem működött, akkor kiabált velünk. Ezt csakis azért tette, hogy a koncert minősége tökéletes legyen. Úgy gondolom, hogy együtt nőttünk fel és fejlődtünk. Összességében elég kemény meló volt, viszont sokat tanultam. Ha minél keményebben dolgozol, annál szerencsésebbé válsz.

– Milyenek voltak a tagok a színfalak mögött?

– Nagyon másképp viselkedtek, és nem is nagyon lógtak sokat együtt a hétköznapokban. Freddie a színpadon mindig egy igazi macsónak tűnt, aki könnyedén dalra fakadt 200 ezer ember előtt. Erőteljes és karizmatikus volt.

Freddie a színpadon kívül viszont nagyon zárkózott volt.

Szerette a csendet. Nem szeretett ismeretlen emberekkel együtt lenni. Inkább a barátaival vagy olyan emberekkel lógott együtt, akik a bizalmasai voltak. Ha megbízott benned, akkor nyert ügyed volt nála, azonban ha cserben hagytad, mint oly sok ember, aki elárulta, az nagyon fájt neki.

Valójában érzékeny lélek volt. Kicsit mintha két személyisége lett volna, ő volt az az ember, aki otthon akart lenni a macskáival, tévét nézni, egyszerű ételeket enni, nem állandóan pezsgőt inni. Ennek ellenére szeretett rocksztár is lenni. Ő alkotta meg Freddie Mercury karakterét, és ez nagy teher volt számára, mert mindenki elvárta tőle, hogy mindig rocksztárként viselkedjen. Néha bejött a stúdióba, majd később szórakoztunk, iszogattunk, aztán másnap fejfájásra ébredt. Nagy volt a nyomás rajta, ilyenkor így panaszkodott: „Ó, ma nem akarok Freddie Mercury lenni, csak önmagam, érted?”

John nagy családot alapított, született hat gyereke. Imádta a családját és a békés, csendes életüket. Roger volt az igazi rocksztár. Szerette a gyors autókat, a nagy házakat, a szép barátnőket és feleségeket. Brian volt a filozofikusabb karakter, mindig elmélkedett valamin, igazi intellektuális személyiséggel áldotta meg az élet. Rajongott a természetért, és asztrofizikából is lediplomázott. Nem beszélve arról, mennyire maximalista volt ő is.

Lényegében négy különböző karakterből állt össze a Queen, de a köztük lévő kémia naggyá tette őket.

A The Beatles, a Rolling Stones vagy a The Who esetében is ez történt. Mindegyikben ott volt egy kis varázslat. Ez viszont járt némi feszültséggel is. Freddie és Brian gyakran vitáztak. A legtöbbször a dalokkal kapcsolatban kaptak össze, vagy éppen azon, hogy játsszák el azokat élőben. De ugyanez volt Mick Jagger és Keith Richard, Roger Daltrey és Pete Townshend vagy Jimmy Page és Robert Plant között, de az Oasisből ismert Gallagher fivéreket is ide sorolnám. Szerintem ez kell is ahhoz, hogy valami igazán kreatív dolog születhessen. Bár mind a négyen eltérő személyiségek voltak, a zenélés volt a munkájuk és a szenvedélyük is egyben. 

– Mi volt a legkedvesebb emléked a Queennel?

– Ó, nagyon sok van belőlük, például ott van az elégedettség érzése a nagy koncertek láttán. Mi voltunk az első olyan csapat, akik kiutazhattak Dél-Amerikába koncertet adni. 1981-ben a politikai körülmények nem voltak ott túl rózsásak, és elég veszélyesnek számított az a terület. Mi ennek ellenére mégis elrepültünk oda, hogy fellépjen a Queen Buenos Airesben.

Emlékszem az óriási tömegre és a szenvedélyes rajongókra. Angolul énekelték a dalszöveget, annak ellenére, hogy nem is ez volt az anyanyelvük. Emlékszem, amikor a színpad mögül kitekintettem a közönségre, hihetetlenül elégedett voltam, hogy részese lehettem ennek. Mindeközben annyira jól játszottak, és alig pár méterre álltam Freddie-től és Johntól. Éreztem a belőlük áradó energiát.

A Live Aid-koncert is egy nagyon különleges nap volt. Ha visszanézed a videókat, láthatod, hogy ellopták ott a show-t. Számomra az a nap elég feszülten telt, nagy volt rajtam a nyomás. Nagyjából a második szám vége után eszméltem rá, hogy minden zökkenőmentesen és rendben megy, majd realizáltam, hogy mennyire nagyszerű dolognak vagyok a szemtanúja. Nézni azt a rengeteg embert a színpadról, ez csodálatos dolog. Azok is szép emlékek voltak, amikor csak ültem együtt Freddie-vel és jót beszélgettünk közben, meg boroztunk.

– Tanultál Freddie Mercurytól valamit, ami a mai napig végigkíséri az életed?

– Abszolút. Megtanultam, hogyan kell hinni önmagamban, hogy legyek igaz és hű magamhoz, illetve azt is elsajátítottam, hogy mindig azt tegyem, amit helyesnek érzek és, hogy mindig értéket adjak az embereknek. Sokat tanultam a szorgalomról és a munkáról is. Ahogy korábban mondtam, minél keményebben dolgozol, annál szerencsésebb leszel. Minél többet kell keresned a lehetőségeket, majd azokkal élni is kell, és keményen dolgozni. Így remélhetőleg megkapod azt, amire vágysz ebben az életben.

Amikor úgy döntöttem, otthagyom a Queen zenekart, hogy fotós legyek, mindenki meglepődött, hiszen én már a csapat részét képeztem ősidők óta. Én akkor azt mondtam, hogy most már magamért is szeretnék valamit tenni. Freddie akkor olyan jó volt hozzám, támogatott és megértő volt velem, amiért valami kreatív dologba vágtam bele. Ha elmentem volna, hogy a Rolling Stonesnak dolgozzak, soha nem bocsátott volna meg nekem. Nagyon hálás vagyok az egész zenekarnak, de különösen Freddie-nek.

– Azt tudtam, hogy végül fotósnak álltál, még ma is ezt a szakmát űzöd?

– Nem igazán. Most lettem 70 éves. Amikor a Queennel kezdtem, még csak 20 éves voltam, szinte még kölyökkorban voltam. Azonban nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a Queen-rajongók a mai napig hívnak engem előadni, így jutottam el ide, Budapestre is. Vannak kiállításaim is, például egy Olaszországban, ami megy majd tovább Svájcba. Járom a világot, és előadásokat tartok. Több könyvem is megjelent, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet velem. Jó érzéssel tölt el, hogy így mindig visszatekinthetek a régi szép időkre. No, meg bármit is teszek, azt mindig Freddie stílusával csinálom. Mindig mindenhova korán megérkezem. Gondosan ügyelek az előkészületekre, és arra is figyelek, hogy az emberek mindig jól érezzék magukat az előadásaimon. Ez nagyon fontos.

Viszont olyat sosem tennék, amit mások sajnos megtettek Freddie-vel.

Többen mindenféle történeteket kifecsegtek róla az újságíróknak, legfőképp a magánéletéről. Undorodom ettől. Szerintem ez szörnyű, hogy az emberek így elárulták őt. A magánélete az a magánélete. Azt nem kellene piszkálni. Ünnepelni kellene őt és az egész bandát, mert nagyszerű zenékkel ajándékozták meg a világot, emellett megannyi csodálatos koncertet adtak világszerte. Szerintem ezért kell emlékezni rájuk. Nem az összes többi dologra.

– Mi volt az utolsó emléked Freddie-vel?

– A halála előtt egy évvel láttam őt utoljára. A Queen megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelték meg egy trendi klubban a londoni Soho negyedben. Én is kaptam erre az eseményre meghívót, annak ellenére, hogy már négy éve otthagytam a bandát. Végül elmentem a barátnőmmel, majd John Deaconnel és a feleségével beszélgettünk. Freddie eközben egy másik asztalnál ült pár emberrel. Nem akartam megzavarni, így nem mentem oda hozzá. Egy nagyon elegáns, halványkék öltönyben volt, nem a szokásos stílusát képviselte, viszont már idősebb volt, és jól állt neki.

Azonban az látszott rajta, hogy már nagyon nem néz ki jól. Egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben az egészségével, de mindenki figyelmen kívül hagyta ezt, és azt gondolták: „Nem, nem, minden oké vele, hát ő egy erős ember, ő Freddie Mercury, nem lesz vele baj.” Aztán hirtelen kiszúrta, ahogy néztem. Egyből felpattant, nem törődött a többiekkel, és odasétált hozzám, majd megölelt. Ettől a pillanattól még most is elérzékenyülök. Emlékszem, azt mondta nekem: „Köszönöm, hogy eljöttél.” Nos, ez rengeteget jelentett nekem. Akkor azt gondoltam, hogy valószínűleg még úgyis találkozunk, de ez nem így lett. Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt, és ez egy nagyon szép emlékem róla.

– Ha még most is élne, szerinted még zenélne vagy nem?

– Azt hiszem, erről még a könyvem végén is írtam, mert már sokszor feltették nekem ezt a kérdést. Nos, ha nem következett volna be a tragédia, akkor biztosan csinált volna még zenét, azonban már nem lépett volna fel idősebb korában, ezt értelmetlennek találta volna. Mindig azt mondogatta, hogy soha nem válna önmaga paródiájává. Nem rohangálna kihullott hajjal és pocakosan jóval kevesebb energiával a színpadon, mert csak bolondnak tűnne. Talán több olyan zenei projektre adta volna a fejét, mint amit Montserrat Caballéval, az operaénekesnővel csinált.

Esetleg filmzenéket gyártott volna vagy elment volna zenei producernek. Esetleg visszatért volna a művészethez, mert igazi művészlélek volt. Bármit is csinált volna, az valami kreatív lett volna, de minden bizonnyal a zene volt a fő szerelme.

Cover: Getty Images Hungary, Laci Patricia

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• sztár
• exkluzív
• freddie mercury
• interjú
• queen
• Világsztár