Daniel Craig egy vasat sem hagy a gyerekeire vagyonából: lányai ezért nem számíthatnak örökségre

Daniel Craig egy friss interjúban vallotta be, semmi pénzt nem szándékozik hagyni két lányára.

Daniel Craig öröksége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Daniel Craig középosztálybeli családba született. Édesapja kereskedőként, édesanyja pedig iskolai tanárnőként dolgozott, ennek ellenére már kisfiúként érezte, őt egy egészen más szakma vonzza. Diákként iratkozott be a helyi színjátszó körbe, majd felvételt nyert London legpatinásabb drámaiskolájába, ahol olyan csillagokkal járt egy osztályba, mint Ewan McGregor vagy Joseph Fiennes.

1992-ben kapta meg első filmszerepét az Egyedül a ringben című drámában, azóta építi folyamatosan a karrierjét. Számos kasszasikerben játszott, továbbá a filmtörténelem egyik legikonikusabb karakterét, James Bondot öt folytatáson keresztül alakította.

Daniel Craig semmi örökséget nem hagy a lányaira

Ha valakit ilyen régóta foglalkoztatnak az álomgyárban, egyértelmű, hogy hatalmas vagyont halmoz fel az évek alatt. Az angol mozisztárnak a Celebrity Neth Worth nevű oldal szerint 160 millió dolláros, azaz körülbelül 47 milliárd forintos összbevétel áll a birtokában.

daniel craig egy
Fotó: Roy Rochlin / Getty Images Hungary

Sok hasonló pályaívet leírt hírességnek bevett válasza, ha pénzügyeikről kérdezik, hogy azért építik birodalmukat, mert ezzel alapozzák meg gyermekeik jövőjét. Ám az angol színész egészen más elvet vall, egy friss interjúban elárulta, egy vasat sem kíván lányaira hagyni.

- Nem tervezek nagy összegeket hagyni a következő generáció részére. Úgy vélem, hogy örökséget hagyni az utódainkra egyenesen visszataszító. Az én filozófiám az, hogy szabadulj meg mindentől, mielőtt meghalsz. Van is erre egy régi mondás: "ha gazdag emberként halsz meg, elbuktál” - ecsetelte a Candis Magazine interjújában.

Daniel Craig és első házasságából született lánya, Ella 2010-ben.
Daniel Craig és első házasságából született lánya, Ella 2010-ben.
Fotó: Marcel Thomas / Getty Images Hungary

Craig egy példával is alátámasztotta teóriáját. A világ egyik leggazdagabb embere, Andrew Carnegie gyáriparos esetét mesélte el, aki milliárdos nagyságrendű vagyont halmozott fel élete során, azonban 1919-ben bekövetkezett halálakor egy fillér örökséget sem ruházott az utódaira a pénzből, amelynek javát jótékony célokra fordította.

Az 53 esztendős sármőr egyébként két gyermek édesapja. Felnőtt lánya, a 29 éves Ella első, Fiona Loudonnal kötött házasságából született. Illetve jelenlegi felesége, a színésznő Rachel Weisz is egy kislánnyal ajándékozta meg, akit 2018 szeptemberében hozott a világra.

Pierce Brosnan sármos fia

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith házasságából két fiú született: Dylan 1997. január 13-án, Paris 2001. február 27-én látta meg a napvilágot. Az idősebbik idén a 24., a kisebbik pedig a 20. születésnapját ünnepelhette.

Pierce Brosnan összeöltözött modell fiával: a 20 éves Paris tőle örökölte a sármját

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük