Az Addams Family Wednesdaye volt: Christina Ricci ennyit változott 32 év alatt
Christina Ricci ma is gyönyörűen fest, és a színészkedés szenvedélyének hódol.
Christina Ricci neve sokaknak az Addams Family - A galád család című filmből lehet ismerős. A komikus alkotás tele volt ikonikus mondatokkal, rengeteg iróniával és szarkazmussal, amelyek legfőbb szakértője a színésznő által megformált Wednesday karaktere volt.
A New Yorker hasábjain megjelenő képregényt 1964-ben vitték először képernyőre, akkor egy két évadot megélt sorozat készült belőle. A mozifilm 1991-ben jelent meg az Addams Family - A galád család címmel, majd két évvel később a nagy népszerűségre való tekintettel jött a folytatása is. Az első két részben Christina Ricci szerepelt, aki azóta sem veszített semmit a bájából: a 43 éves színésznő ma is pazarul fest.
Christina Ricci 2023-ban
Az Addams Familyben még kiskamasz volt, így azok a nézők, akik csak ebből az alkotásból ismerik a színésznőt, talán már fel sem ismernék napjainkban. Sötétbarna hajjal hódít, mosolya és kedves arca még mindig a régi, karcsú alakjával pedig ámulatba ejti a rajongóit a nagyobb rendezvényeken.
Olyan alkotásokban láthattuk, mint a Casper, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Buffalo ’66, avagy a megbokrosodott teendők, A lánc, a Speed Racer - Totál turbó, a Mátrix: Feltámadások vagy az Édes kis malackám.
A rajongók nagy örömére a Tim Burton által rendezett 2022-es Netflix-sorozatban, a Wednesday-ben is láthattuk a képernyőkön: Marylin Thornhill tanárnő szerepét öltötte magára a szériában, ahol ismét nagy sikert aratott a tehetségének köszönhetően.
Ami a magánéletét illeti, James Heerdegen volt a férje 2013-tól egészen 2020-ig. Egy évvel később ismét rátalált a szerelem, 2021-ben Mark Hampton fodrásznak mondta ki a boldogító igent, akivel nagyon harmonikus a kapcsolatuk.
Christina Ricci, a ’90-es évek színésznője elárulta a The New Yorkernek, hogy sokáig nehéz volt kitörnie a gyereksztárszerepből, amelybe az évek során úgy érezte, hogy beleragadt.
- Gyerekszínésznő lévén nagyon elszakadtam a társaimtól és a barátaimtól. Nem igazán kellett alkalmazkodnom a társadalmi helyzetekhez, mert mindig eltávolítottak valahonnan, és azt mondták, csodálatos vagyok úgy, ahogy vagyok.
Su Pollard 2023-ban
Su Pollard a valóságban bohém stílusú, nem mindennapi teremtés.
Friss képeken a Csengetett, Mylord? esetlen szobalánya: a 73 éves Su Pollard stílusát imádják a rajongók
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: Profimedia