Ő a Queen gitárosának élete szerelme 35 éve: titkos viszonyként indult a kapcsolatuk
Brian May és Anita kapcsolata titkos viszonynak indult, óriási szerelem lett belőle.
Kevés olyan együttest jegyez a történelem, mint a Queen. A zenekart valósággal istenítik a mai napig, Freddie Mercuryt igazi legendaként emlegetik a rajongók. Karizmatikus kisugárzásával és emberfeletti énekhangjával vált ismertté, valamint botrányos magánéletéről is szerettek cikkezni a lapok. Nem ő az egyetlen tag, aki izgalmas szerelmi életet tudhat a magáénak, a csapat szólógitárosának, Brian Maynek is van mit a tejbe aprítania szívügyek terén.
Nők milliói epekedtek a hosszú, göndör fürtös zenészért, de hiába küldtek neki rengeteg szerelmes levelet, ő már a hírnév megszerzése előtt foglalt volt. Christine Mullenttel 1969-ben ismerkedett meg, házasságukból három gyermekük született: James, Louisa és Emily.
Brian May második felesége
Ám 1988-ban a kapcsolatuk tönkrement, többek közt azért, mert May beleszeretett jelenlegi színésznő kedvesébe, Anita Dobsonba, akit 1986-ban egy filmbemutatón ismert meg.
Egy évig folytatott titkos viszonyt a nővel, amit válása után hozott nyilvánosságra. Majd 2000-ben álltak oltár elé, és a 75 éves sztár Instagram-fotói alapján azóta is boldogok együtt.
Bár nem sokszor mutatja meg az oldalán szíve választottját, olykor-olykor posztol róla. Le sem tagadhatná, hogy 35 év után is imádja őt. A képek melletti leírásban gyakran „lady wife” néven becézi. Legutóbb januárban töltött fel egy közös szelfit kettejükről. Követői imádták, hogy együtt láthatták a párt, valamint azt is megjegyezték, hogy a sztárfeleség remekül néz ki.
Freddie Mercury szerelme így néz ki ma
Freddie Mercury élete során egyetlen nőt szeretett tiszta szívéből, élete szerelmével, Mary Austinnal 1969-ben hozta össze a sors egy londoni butikban. Akkora nagy volt az összhang köztük, hogy még el is jegyezték egymást, de végül 1976-ban úgy döntöttek, jobb, ha szakítanak.
Freddie Mercury élete szerelme így fest napjainkban: a 69 éves Mary visszavonultan él
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció