Elment kicsit kirándulni a nagyi, végül legyalogolta a 3500 kilométeres Appalache-ösvényt: Grandma Gatewood története

Észak-Amerika leghosszabb gyalogútja, a 3500 kilométer hosszú Appalache-ösvény a tapasztalt túrázóknak sem kis kihívás, évről évre sokan próbálják teljesíteni, ám a kirándulóknak csak a töredéke ér célba. 

Az indulás előtt nem árt felkészíteni testet-lelket az esetleges megpróbáltatásokra, beszerezni a megfelelő, kényelmes, meleg és vízálló, de mégis könnyű felszerelést, és jelezni a rokonoknak-barátoknak a terveket, hogy tudjanak róla, ha bármi probléma adódna. A 67 éves, 11 gyermekes Emma Rowena Gatewood, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Grandma Gatewood (Gatewood Nagyi) látszólag minden írott és íratlan szabálynak ellentmondva vágott neki az útnak, és ő lett az első női túrázó, aki egyedül le is gyalogolta azt. 

Bántalmazó férj, 11 gyerek

Gatewood nagyi a túrázás tiszteletbeli nagyasszonya, teljesítménye előtt mindenki fejet hajt, aki valaha hosszú táv lesétálására szánta el magát. A kirándulás iránti szenvedélyes rajongása úgy kezdődött, hogy az 1950-es évek elején ráakadt a National Geographic egy korábbi számára, amelyben cikket közöltek az Appalache-ösvényről (Appalachian Trail). A fotók és a leírás valósággal elvarázsolták, úgy tűnt számára, hogy ezt ő is teljesíteni tudja, nem nagy ördöngösség, hiszen nincs szükség speciális tréningekre, csak általánosan jó egészségügyi állapotra. Mivel tudta, hogy ezzel rendelkezik, befészkelte magát a fejébe a gondolat, hogy elindul az újság hasábjain látott túraútvonalon 1954 nyarán. Persze az első próbálkozás nem sikerült úgy, ahogyan azt eltervezte, de Emma Rowena Gatewood már hozzá volt szokva a nehézségekhez. 

Emma Rowena 1887-ben született Ohióban, 15 gyermekes családba. Édesapja, miután polgárháborús sérülést követően amputálni kellett a lábát, az ivásban és a szerencsejátékban keresett vigaszt. A gyerekek nevelése teljes mértékig az édesanyára maradt, Emma iskolai tanulmányai a nyolcadik osztályban véget is értek. A kíváncsi természetű lányt ugyanakkor mindig is érdekelte a természet és a kultúra, verseket írt, enciklopédiákból képezte magát.

19 éves volt, amikor feleségül ment a 26 éves Perry Clayton Gatewood általános iskolai tanárhoz, későbbi dohánytermesztőhöz, akivel 11 gyermekük született. A pályát módosító férfi a házimunka mellett a földeken való munka egy részét is áthárította rá. Habár Perry Clayton intelligens ember hírében állt, és meglehetős elismertségnek örvendett a közösségben, a négy fal között már egészen más arcát mutatta, feleségével erőszakosan viselkedett, fizikailag és lelkileg is bántalmazta őt. 1924-ben egy tettlegességig fajuló vita közben megölt egy férfit. El is ítélték, de a börtönbüntetését ekkor már kilenc gyermeke és a gondozásra szoruló földjei miatt felfüggesztették.

Emma a férje ütései elől gyakran az erdőbe menekült, ott lelt békére és nyugalomra. 1939-ben, egy újabb verekedésbe torkolló vita után a férfi elintézte, hogy a feleségét tartóztassák le, akinek eltörte a bordáit és a fogait is. A polgármester szíve esett meg az áldozaton, kiszabadította, és munkát is keresett neki. A nő 1940-ben benyújtotta a válókeresetet, pár hónappal később vallomást tett a férje ellen, és 1941 februárjában kimondták a válást. A még a szülőkkel élő három gyermek felügyeleti jogát neki ítélték. Ezt követően különböző munkakörökben dolgozott, csinosítgatta a házat, visszatért a versíráshoz. 1951-re már minden gyermeke kirepült a családi fészekből. A National Geographic cikke életének egy már felszabadultabb szakaszában érte.

67 évesen egyedül az úton

1954 júliusában indult neki először, a Maine-ben található Katahdin-hegytől. Néhány nappal később eltévedt, a szemüvege összetört, és a rátaláló vadőrök meggyőzték, hogy menjen haza. Úgy döntött, hogy senkinek nem számol be a történtekről. A következő évben, az immár 67 éves Gatewood Nagyi azt mondta a felnőtt gyermekeinek, hogy elmegy egyet sétálni. Ők nem faggatták, hiszen tudták, hogy tud vigyázni magára, bár ha sejtették volna, hogy mit forgat a fejében, könnyen lehet, hogy lebeszélték volna. Ezúttal korábban, május 3-án indult, és a másik irányból, Georgiából. 146 nap múlva, szeptember 25-én érkezett meg a Katahdin-hegy legmagasabb pontjára, a Baxter Peakre, ahol aláírta a nyilvántartást, majd felkiáltott: „Megcsináltam!”

A történetében az is elképesztő, hogy míg a legtöbb túrázó profi felszereléssel, alaposan átgondolt menetrenddel indul útnak, addig ő egy saját maga által varrt zsákkal, sátor, iránytű, térkép, túracipő nélkül tette mindezt. Eső ellen zuhanyfüggönyt használt, amikor kifogyott az élelmiszerből, az ehető növényekre és bogyókra hagyatkozott, illetve azoknak a jóindulatára, akikkel útközben találkozott. A zsákban volt nála egy kés, egy jegyzetfüzet, toll, elemlámpa, némi mazsola, földimogyoró és kolbász. Útközben hét pár vászoncipőt használt el. Ha nem talált szállást vagy olyanokat, akik befogadták volna, előfordult, hogy egy levélkupacon aludt a szabad ég alatt. Korához és az út állapotához képest megdöbbentően jó időt ment, később többen beszámoltak róla, hogy nem tudták tartani vele az iramot. Egy-két újság már a túra befejezése előtt tudomást szerzett a bevállalós hölgyről, a sztorit felkapták. A célba érkezés után sorra készültek vele az interjúk, tévéműsorokba is hívták.

Az útról beszámolva kifejtette, hogy a National Geographic cikke alapján azt hitte, ez egy könnyed séta, jó móka lesz, de nem az volt. Külön nehezményezte, hogy az út mindig a legmagasabb hegycsúcsokra és sziklákra vezeti fel az embert. (Ezt a szórakoztató jelenséget a hazai kéktúrázók is jól ismerik.)

Összesen 23 ezer kilométert gyalogolt

Emma Gatewood 1957-ben ismét nekivágott az útnak, felkészültebben, felszabadultabban teljesítve azt. Harmadszorra 1964-ben, 76 évesen ment rajta végig, ekkor már szakaszonként. Ő lett az első személy, aki háromszor is végigjárta az Appalachian Trail túraösvényt. A köztes években kirándult az Oregon Trailen, túrákat vezetett, 1973-ban már több mint 2500 ember csatlakozott hozzá az általa szervezett ohiói túrán, ez volt az utolsó kirándulása. 

Még nyolcvanévesen is segédkezett egy helyi útvonal megtisztításában és kijelölésében. Élete végén több mint 23 ezer legyalogolt kilométernél tartott. 85 éves korában szívrohamban hunyt el, ekkor 11 gyermeke mellett már 24 unokája, 30 dédunokája és egy ükunokája volt. Életéről könyvet írtak, posztumusz felvették az Appalachian Trail Hírességek Csarnokába.

Az Appalachian Trail túraösvény kialakítása 1937-ben fejeződött be. Körülbelül 3500 kilométer hosszú, de ez a szám időről időre az útvonal változása következtében módosul. A Georgiában található Springer-hegytől halad a Maine-ben lévő Katahdin-hegyig, 14 államon át vezet, és két nemzeti parkot is keresztez. Az út során festői hegyek, völgyek, erdők és mezők váltogatják egymást, a táv mellett a terepviszonyok és olykor az időjárási körülmények is kihívást jelenthetnek. Az éjszakákat az út mentén található menedékházakban, kempingekben tölthetik a túrázók. A túraösvény sokak számára egy menedékhely, kiszakadás a mindennapokból, alkalom az életük nagy kérdéseinek átgondolására, az elcsendesedésre, elmélyülésre.

 Képeken a gyönyörű Joshua Tree Nemzeti park

Az Egyesült Államokban egymást érik a szebbnél szebb nemzeti parkok, amelyekben a természet az úr. Közülük több valószínűleg sokak bakancslistáján szerepel, például minden bizonnyal kevesen utasítanának vissza egy utat az arizonai Grand Canyonba.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• túra
• amerikai egyesült államok
• nagymama
• appalache-ösvény
• világjáró
• Utazás