Kovászos uborka az ablakpárkányon, olajban tocsogó hekk: útmutató a magyar ember nyári gasztronómiájához

Ha bárkit megkérdeznék, mit jelent neki a nyár, biztos vagyok benne, hogy az első körben olyan dolgokat hallanék, mint a tenger, a Balaton, a vízpart, a strand, a szabadság. Aztán, kicsit később, a gyerekkori nyarak felemlegetése után jönnének a kulináris élvezetek.

A nyár a gasztronómia szempontjából kicsit hasonlít a karácsonyhoz, abban az értelemben, hogy szenteste még az is halászlét eszik, aki egész évben nem, hogy van állandó menü, és nem hiányozhat az ünnepi asztalról a bejgli és a zserbó sem.

Hát ugyanígy megvannak a Tipikus Nyári Kajáink, ami nélkül nincs, nem is lehet teljes a nyaralás, a szabadság, a strandolás vagy a korzózás a Duna-parti sétányon.

Az én tipikus nyári kajám a langyos tökfőzelék, tudom, most elég sok olvasóban megállt a levegő, de ez van. Életmentő a hőségben, hűsít, és még feltét sem kell hozzá, a tökfőzelék amúgy is fehéren, sült oldalassal az igazi, de ki az a bolond, aki harminckilenc fokban bekapcsolja a sütőt? Hát persze, hogy én.

Oké, essünk túl a következő kedvencemen is, aztán békésebb tájakra evezünk. Tökleves. Körülbelül ugyanazt tudom elmondani róla, mint a tökfőzelékről, nagy előnye, hogy még rágni sem kell. Az a tapasztalatom, hogy a kevés fanatikus rajongón kívül nem nagyon ismerik, ezért közzéteszem a receptet is. 

Egy kiló főzőtököt legyalulunk, besózzuk és állni hagyjuk, hogy levet engedjen, majd kinyomkodjuk és átmossuk. Egy közepes fej vöröshagymát apróra vágunk, és üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a tököt is. Felöntjük fél liter zöldségalaplével és ugyanennyi tejjel. Hozzáteszünk egy csokor kaprot, sózzuk-borsozzuk, és addig főzzük, míg a tök megpuhul. Kivesszük a kaprot, a levest simára turmixoljuk, adunk hozzá 3-4 evőkanál tejfölt, és jól lehűtjük. Tálaláskor megszórjuk kaporral. Lehet rá szórni egy kis sonkachipset, önteni rá pár csepp olíva- vagy tökmagolajat. Én legutóbb egy étteremben fűszeres bárányfasírttal és zsályával ettem, isteni volt, szóval, lehet csicsázni bátran, de az alapleves is észbontóan finom. 

És most ugorjunk seggest a felfújható gumimatracról a cápák közé.

Ami nélkül nincs nyár számomra, az a ressre sült keszeg.

A ressre sült keszeg méltó vetélytársa lehetne a hekknek, de nem az, mert sokan elkészíteni sem tudják, másoknak mély meggyőződése, hogy csakúgy mint a legtöbb halételbe, ebbe se lehet harapni egy tisztességeset, mert tele van szálkával. Amúgy nem, az a kárász.

A keszeg így lesz egy szűk réteg fétise és királynője. A fűszerpaprikás lisztbe forgatott, tenyérnyi, ropogósra-szaftosra sült keszeg az egyik legjobb dolog, ami hosszú nyári estéken történhet velünk. Kovászos uborka, fehér kenyér, sör.

Bajainak lenni sok egyéb mellett azért is jó, mert biztosak lehetünk abban, hogy a nyáron legalább egyszer felcsönget valaki, és azt mondja, gyere le, hoztam pár halat. Nem kérdezünk semmit, rohanunk le a nájlonzacskóval kibélelt diszperzites vödörért, és fülig ér a szánk.

Ha nincs keszeg, akkor ott a hekk. Az a magyar ember, aki eltölt nyáron néhány napot a víz partján, és nem evett legalább egyszer hekket, az nem is nyaralt igazán.

A hekk tud nagyon jó lenni, de a hekk akkor is kell, ha a lángosos bódéból árad a nehéz olajszag, és a zsigereinket átjárja a biztos tudat, hogy ebben az olajban már legalább egy középkori bűnöst is megfőztek, akkor is veszünk. Legfeljebb aznap már nem mozdulunk meg, csak hangosan szuszogunk, és borzalmasakat böfögünk.

Szerintem a hekkhez nem kell sült krumpli, sőt kenyér sem, csak kovászos uborka, jó, én a keszeget is kenyér nélkül eszem. A hekk ellen egyetlen dolog szól, ez az ára, röhejesen drágán adják, persze akkor is megvesszük, mert szeretjük. Hekket otthon nem ér enni, az élményhez kell a víz szaga, a zsírpapír, a zsibongás és az a néhány darázs.

Emlékszem, gyerekkoromban akkor használtuk a tombol a nyár kifejezést, amikor a sötétzöld héjú dinnye a kútban pihent, a csemege kukorica pedig rotyogott a présházban a pébépalackos gáztűzhelyen.

Imádom a főtt kukoricát, ugyanúgy a nyárhoz tartozik, mint a napsütés vagy a hirtelen jött zápor. Arról, mondjuk, fogalmam sincs, hogyan vált a csemege kukorica az egyik legolcsóbb nyári kajából az egyik legdrágább nyári zöldséggé, de mit tudhatom én, városi népség a kukorica dógát, ugye.

Azt mindig is tudtam, hogy a lecsó elkészítésének módjáról való diskurzus komoly tettlegességekbe fordulhat, de hogy a kukoricások is ölre menjenek, azt nem tudtam elképzelni. Számomra a főtt kukorica ugyanis főtt. Vén fejjel viszont szembesülnöm kellett azzal, hogy nemzetünk ebben a kérdésben is ketté tud szakadni, vannak ugyanis a notórius sózók, és vannak, akik nem átallanak kristálycukrot szórni rá. Én ezt az utóbbi szokást a mai napig nem tudtam megemészteni, de tényleg létezik a kukoricaevők ezen csoportja. Még nem találkoztam egy emberrel sem, aki így eszi, nem is bánom, jobb a békesség.

Aztán itt van a házasságunkat alapjaiban megrengető elvi kérdés, ami úgy szól, hogy a bundás kenyér nyári ételnek számít-e? Szerintem igen. Imádom a bundás kenyeret, langyos nyári estéken, a kertben, harapni hozzá a levet engedett lila hagymát, a zsíros ujjaimmal összefogdosni a poharamat, amiben fröccs van. A férjem szerint viszont ez egy téli reggeli teával, és fokhagymával kell jól bedörzsölni, mint a pirítóst. Az elmúlt évtizedben nem tudtunk megegyezésre jutni, a lényeg úgyis az, hogy a lecsót ugyanúgy szeretjük.

Tojással és kolbásszal. Szottyosan, a friss fehér kenyér serclijével tunkolva. Teljesen mindegy, hogy ebéd vagy vacsora, a lényeg, hogy legyen. A lecsó annyira nyári étel, hogy sosem tettem el télire, most készülök rá, amint lehet már napérlelte paradicsomot kapni a piacon, kíváncsi vagyok, hogy a nyirkos, ködös novemberi estéken hogy fog esni.

Végül, de nem utolsósorban a kovászos uborka. Úgy kezdtem a cikket, a nyári kaják megidézik a karácsonyt. Nos, ahogy karácsonykor az utcákat járva bekukkantunk az ablakokon, hogy egy pillanatra meglessük a szobában pompázó karácsonyfát, úgy követhetjük nyáron nyomon az ablakpárkányokon álló dunsztosüvegeket, amiben a nyár nagy ajándékaként készül a kovászos uborka.

Hogy sosem megy ki a divatból, hogy sosem lesz unalmas, mi sem mutatja jobban, hogy az elmúlt években a kovászosuborka-krémleves akkorát ment a hazai gasztronómiában, mint előtte még soha semmi. Teljes joggal, ilyen üdítő, pompás étel csak egy van ezen kívül.

A tökleves.

Fotók: Getty Images Hungary, Hódos Hajnalka

A Balatonon hekket, de mit együnk Horvátországban?

• nyár
• gasztronómia
• hekk
• lecsó
• kovászos uborka
• Utazás