Keleti mesébe illő, csodaszép sztúpák itthon: 7 van belőlük az országban
Magyarország sztúpái körül egy kicsit belekóstolhatsz a buddhista szemléletbe.
Ahogy a kereszténység jellegzetes épületei az ég felé nyújtózó, kereszttel, freskókkal ékes katedrálisok, úgy a buddhizmusnak is megvannak a maga tipikus, kedvelt formái. Ilyenek többek között a sztúpák, melyeket halomszerű alakjukról lehet felismerni.
A sztúpák eredetileg valóban nagyobb földkupacok voltak, melyekbe Buddha elhamvasztott testének részeit temették. A vallás terjedésével azonban az eredeti sztúpákat felbontották, és a maradványokat több ezer helyre osztották szét. A szentélyek közül ma Magyarországon is előfordul néhány. Egy részüket nemcsak a hívők, de a kíváncsi turisták is megnézhetik.
Sztúpák Magyarországon
Hazánkban jelenleg körülbelül hét sztúpa működik, ezek közül azonban több magánterületen áll, így csakis tulajdonosukon múlik, hogy kit enged be a szakrális létesítményekbe. Ilyen szent helyszín található többek között Budapesten, míg szélesebb közönség számára is nyitott sztúpa öt helyen áll.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található az úszói sztúpa, melyet a Nyugati tanítványról neveztek el. Apró mérete ellenére a helyi közösség szemében a külső feltételektől független megvilágosodást szimbolizálja.
A nógrád megyei Taron található a Buddha Park és benne a Kőrösi-sztúpa, melynek tibeti alapítója kicsinyke, de virágzó csoportján kívül mindenki másnak is bepillantást enged a tanokba.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egyik legújabb épület, a becskei sztúpa szintén Nógrádban, a Cserhátnál, a Csiga-hegyen magasodik. A kilenc méter magas halom a Megvilágosodás-sztúpa nevet kapta. Építéséhez Németországtól Nepálig több helyről érkezett segítség.
2008-ban épült Biri-Táncsicstelep sztúpája, mely a Gyógyító Buddha nevét viseli. A Szeretet emlékműveként is emlegetett szabolcsi épületet a közösség folyamatosan gondozza, csinosítja, bővítgeti, amikor csak lehetséges.
A legrégebbi és legnevezetesebb magyarországi szentély Zalaszántón található. A Béke-sztúpa az első ilyen létesítmény volt Közép-Európában 1993-ban, illetve egyszersmind az egyik legnagyobb máig. Messziről az Emberi Jogok Parkjához tartozó fák rejtik, közelről azonban rendkívül látványos, a csodás kelet minden szimbolikus jegyét magán viseli a 30 méter magas, 24 méter széles épület. A sztúpát maga a 14. dalai láma avatta fel, a szentély belsejében pedig Buddha földi maradványainak apró darabjait őrzik.
A tarka imazászlókkal, aranyozott szimbólumokkal díszes sztúpák akkor is izgalmas látványosságot jelentenek, ha maga a buddhizmus egyáltalán nem fog meg. Az épületeket béke, harmónia és szeretet járja át. A látogatók vonzására több helyen ajándékbolt, teaház működik, sőt, akad, ahol harcművészeti bemutatókkal, ingyenesen látogatható órákkal csalogatnak.
Üzbegisztán látnivalói
Ezt a mesés, keleti országot alig ismerik a magyarok, pedig biztonságos és varázslatosan gyönyörű. Nézd meg, miket élhet át itt a turista!
A képek forrása: indafoto.hu / Nagy István, Galocs.
- pihenés itthon
- kelet
- vallás
- szent hely
- buddhizmus
- kulturális látnivalók
- történelmi látnivalók
- érdekességek a világból
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- afrika
- érdekesség