Az urbanizációnak köszönhetően sok város elvesztette régi fűszerét, sorházak és panelházak foglalták el a régi, hagyományos épületek helyeit. Noha azoknak is megvan a maguk bája, sokszor nem tükrözik azt a szellemiséget, kultúrát, amiért valaki a vidékre látogat.
Bár nem az egész város, de gyakran bizonyos részei még mindig őrzik azokat a jellegzetességeket, ámulatba ejtő építészeti elemeket, formákat, amik szakadatlan őrzik és árasztják magukból az adott térség semmihez nem fogható hangulatát. Ezek az utcák, amiken barangolva kész történeteket mesél el a város.
A világ legszebb utcái
Az utcák adják a város vérkeringését, a kopott macskaköveken vagy régi aszfaltúton sétálva lehet igazán megismerni a helyi lakók mindennapi életének ritmusát. Némely utca olyan, mintha sebes folyó vájta volna útját, mások pedig ezer év emlékeit, tradíciókat őriznek magukban, és adják tovább az utókornak. Lenyűgöző utakon lehet végigsétálni, ahol az ember kicsit úgy érzi magát, mintha egy másik dimenzióba csöppent volna.

A Marokkóban található Chefchaouen városában a falakat, sőt még néhol egész utakat kékre festettek. Nem lehet pontosan tudni a kék város kialakulásának eredetét, egyesek úgy tartják, hogy a kék szín a moszkitók elriasztására használatos, mások szerint zsidó menekültek festették ki, miután elszöktek a náci Németországból.

Kyotóban található a filozófusok sétánya, melynek magával ragadó szépségét a japán cseresznyefák adják. Virágzásuk, azaz sakura idején mutatja meg igazi pompáját, ami kora áprilistól két hétig tart. Nishida Kitaro filozófus után nevezték el az utat, aki előszeretettel tett meditatív sétákat itt.

San Francisco egyik legnépszerűbb látványossága a Lombard utca. Különleges, virágágyásokkal szegélyezett kígyószerű kanyarulaton vezet végig az út. A világ egyik leglátogatottabb utcájának tartják számon - az utca végén pedig mesés panoráma nyílik a városra.

A görög Míkonosz szigetén található Hora városa, ami szűk utcáival magával ragadja a látogatókat. A házak világosak, amit csak kék ajtók-ablakok díszítenek - meseszép összhatást eredményezve ezzel.

Argentína fővárosa, Buenos Aires legrégebbi kerülete a La Boca ad otthont a Caminita út színes utcájának, amit mindenki imád. Benita Quinquela Martín helyi művész kezdeményezésének köszönhetően vált az egyébként is színes ország legszínesebb szegletévé. Ma már utcamúzeumként funkcionál, helyi művészek munkáit mutatja be.

Hollandia fővárosa, Amszterdam utcái is magával ragadóak. Köztük kiemelkedik a Tranquil-csatorna fölött átívelő út, ahonnét gyönyörű, tipikus, színes-szűk házakat lehet megcsodálni.

2011 óta a portugál Agueda városának négy fő utcája magával ragadó látványt nyújt. Köztük a Rua Luis de Camoes, amit színes esernyők fednek. Az esernyőket az Agitagueda Művészi Fesztiválon aggatják fel, ami július elejétől egészen szeptember végéig tart. Céljuk, hogy megvédjék a lakókat és a látogatókat a nap káros sugaraitól.

Kínában található Chengdu városának különleges utcája, a Jinli utca, ami az egyik legrégebbi bevásárlóutca egész Szecsuan tartományban. Faházak, boltok, piros lampionok összhatása eredményezi a fantasztikus hangulatot.

Albánia egyik legfontosabb hegyi városa Kruja. Magával ragadó szűk sikátoros bazárjába érdemes ellátogatni - ráadásul ez a legrégebbi Albániában. Már 400 éve szakadatlan árulják a helyi kofák portékáikat.
Fotó: Arkadivna / Getty Images Hungary

Ausztráliában, Melbourne városában található a híres Hosier Lane utcája, amit a helyi művészet központjának is neveznek. Az utcán egy talpalatnyi helyet nem lehet találni, amit ne graffitiztek volna le. Érdemes barangolni a környéken, a művészek paradicsomában.

Magyarország sem maradhat ki a sorból - a középkori Szentendre városában található Váralja lépcső hangulatos sikátora semmihez nem fogható élményt nyújt a látogatóknak. Az út a Keresztelő Szent János-plébániatemplomba torkollik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció