Bizarr lényt láttak a magyar túrázók
Rezi vára és környéke minden túrázónak különleges élmény.
Az Országos Kéktúra nemcsak Magyarországon, de Európában is az első hosszútávú turistaútnak számított. Kisebb, 910 kilométeres útvonala 1938-ra, Szent István halálának kilencszázadik évfordulójára készült el, azóta az 1128 kilométerre bővült utat több ezren teljesítették, és ez csak azok száma, akik azt hivatalosan igazolták is.
Közéjük tartozik Tóth Viktória is, aki 2008 és 2010 között tette meg az utat, és vált főiskolás lányból valami olyan élmény részesévé, melyet érdemes mindenkinek átélnie. Vándorútjáról könyv jelent meg, mely minden nyűgével és gyönyörűségével egyetemben számol be a Kéktúráról és az egyes szakaszok tapasztalatairól. Az alábbi részlet a csapat Rezibe tett látogatásából ad ízelítőt, így látták ők a sokak által kísértetiesnek és misztikusnak leírt, számos csatát és tragédiát megélt romvárat és környékét.
Rezi
Valami üdülőnek kinéző külterületen jártunk még, amikor kitört a mai pechszériánk. Azzal kezdődött, hogy az ösvény, amin jobbra kellett volna kanyarodni, járhatatlan volt. Úgy nézett ki, hogy vagy keresztülvágjunk magunkat rajta, ahogy még az első héten a málnásban, vagy keresünk egy másik utat. Az előbbit kellett volna, de olyan bizalomgerjesztő volt, hogy házak vannak erre, mintha egy utca lenne, még az is lehet, hogy a falu széle.
Elindultunk ezen az úton, mondván, hogy az előbb ugyan nem kanyarodtunk jobbra, de majd mindjárt megtesszük ezt egy alkalmasabb helyen. Így is lett, egy széles szekérúton a hegy felé kanyarodtunk, átléptük a rozsdás láncot - ami biztosan az autósok miatt van ott -, és szépen sétáltunk fölfelé az úton. Talán 50 métert tettünk meg így, aztán minden különösebb átmenet nélkül egy udvarban találtuk magunkat. Kicsit gyanús volt a dolog, de a térkép szerint ez akkor is egy út Rezibe.
Kirontott a bokorból egy anyaszült meztelen, vékony férfi
Békésen álltunk és gondolkoztunk, hogyan tovább, amikor egyszer csak kirontott a bokorból egy anyaszült meztelen, igen vékony férfi, átszaladt előttünk, mint valami riadt állatka, aztán a másik oldalon beugrott egy házba. Nos, akkor talán forduljunk vissza. Fogalmam sincs, miféle szerzet lehetett, még a korát sem tudtam megállapítani, mert hosszú, szürke haja volt, hozzá pedig hosszú, szürke szakálla.
Ez az irány is kilőve, így az előbbi házsoron mentünk tovább, míg véget nem ért a kis üdülőutca, a végén sorompóval. Előtte egy fán a tábla: foglalt hely 40 méhcsalád számára. Ott laktak az út mellett, attól egy fél méter széles sövényfallal elválasztva.
Sok jóval ez sem kecsegtetett, de egy biztos: arra ne menjünk, amerről jöttünk. Így aztán átügettünk a kaptárak mellett. Végül egy gazos szekérúton némi szentségelés után sikerült a Rezibe vezető műútra kilyukadnunk, de valószínűleg szép kitérőt tettünk, mert még ezen is vagy félóra volt fölérni a faluba. A pecsételő kocsmában aztán megtartottuk az utolsó, elég késeire sikerült ebédünket úgy három óra magasságában. Közben hazatelefonáltam, és megszerveztem a kimentésünket, és csak mindezek után indultunk neki Rezi várának, hogy valami igazán széppel zárjuk a hetet.
Urak voltunk
Jó választás volt. Elég nagy kitérő Zalaszántó felé, de ha időd engedi, mindenképpen érdemes oda fölmászni. Jó háromnapi járóföldre ellátni innen: látszik a sztúpa, ami a következő hét egyik állomása lesz, látszik még a Tátik vára is, és persze Zalaszántó, itt, a hegy lábánál. Azért lefele menet nem tűnik olyan közelinek, ráadásul elég meredek, bokaficamítós terep. A vár viszont ezt is megéri. Tele van jobbnál jobb zugokkal, és három oldalról is olyan kilátás nyílik, hogy az ember szinte odagyökerezik fotózni és ábrándozni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezután jött a hegyről legurulás naplementében. A faluba érve pecsételtünk, utána átmentünk a szemközti barátságos kocsmába, ahol ráadásul még jó hamburgert is adnak. Jó este volt ez, jó élményekkel, jó megérkezéssel. Naplemente templomtoronnyal, fotó vissza a várra és egy jó hamburger. Végül a fuvar haza. Mi kell még? Urak voltunk.
Képek: hu.wikipedia.org, Samat; www.orszagalbum.hu, missmoon.
1128 km, nyolc hét gyalogtúra két év alatt, másfélmillió lépés Magyarországon. Mindez 2008 és 2010 között. A Kék volt a mi másfélmillió lépésünk. Az Úton töltött napjainkról szól ez a képes útinapló, személyes élményeket feldolgozva, saját fotókkal illusztrálva. A főszereplők budapesti egyetemisták, az Út pedig egy olyan hosszú távú európai vándorút, amiről Magyarországon mindenkinek van valamilyen emléke.
Kiadja az Underground Kiadó.
A könyv ára 6900 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- bizarr hely
- kísértetek
Mindennap elmész mellettük: kísértetjárta épületek Budapesten
- támogatás
- szállás