Eltemetett falut találtak Magyarországon: Nógrádkövesd alól bukkant elő

Egy ásatás során akadtak a hajdani település romjaira.

nogradkovesd
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nógrádkövesd csodás kirándulóhely lehet egész évben, nemrég azonban egészen más miatt került az érdeklődés középpontjába, régészek ugyanis egy eltemetett falu maradványait találták meg határában.

Nógrádkövesd település határában 15, félig földbe vájt ház nyomait fedezték fel a régészek, miközben egy építkezéshez készítették elő a terepet. A maradványok a kutatók szerint valaha egy falut alkothattak. A régészek Guba Szilvia vezetésével több hónapig dolgoztak a hét hektáros területen.

regeszet

Két régészeti korszakból mintegy száz maradványt találtak, melyek között nemcsak a lakóépületek, hanem cserepekkel teli tárolóvermek is szerepelnek. Ezek között agyagedények, fazekak és korsók is találhatóak, melyek restaurálása folyamatos, és amint elkészülnek, egy kiállításon lesznek majd láthatók.

Irány Nógrádkövesd!

Nógrádkövesd községébe azonban nem csupán a leletek miatt érdemes ellátogatni. A településen egy izgalmas római katolikus templom is található, valamint több régi nemesi rezidencia, melyek közül a leghíresebb a hajdan a Barcza család tulajdonában álló kúria.

10 gyönyörű, tavaszi kirándulóhely

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az igazi látványosságot pedig a falut körülölelő dombos, néhol még erdős vidék adja, mely számos túrázási, kirándulási és természetjárási lehetőséget kínál. Nem véletlen, hogy a Nógrád megye délnyugati részén, Balassagyarmat és Aszód között található település mellett halad el az Országos Kéktúra útvonala is.

A falu közelében találhatók Szanda várának romjai is, melyhez ezen az útvonalon lehet a legkönnyebben feljutni. Vasúton Nógrádkövesd állomásig vagy Becske alsó megállóhelyig kell elutazni, onnan pedig több lehetőség is adódik a hegyre felvezető út megtalálásához, a távolság pedig csupán két kilométer.

Hova menj kirándulni?

Ha máshova mennél kirándulni, de nem tudod, pontosan hova, nézd meg a videót, és ismerd meg a budapestiek kedvenceit!

A Várhegy több irányból is megközelíthető. Ha autóval érkezel, Nógrádkövesdről célszerű indulnod. Innen rátérhetsz a Becske-Bercel közötti közútra vagy a kőbányához kiágazó szilárd burkolatú útra, illetve a Szanda-Szandaváralja közötti közútra. Száraz időben földúton is felmehetsz a sziklakúp tövéhez, és rátérhetsz a Kéktúra útvonalára.

A képek forrása: www.orszagalbum.hu, kallojazmin.

Ezt is szeretjük