A szemét, ami túléli az emberiséget: hol tárolják a radioaktív hulladékot a világban?
Számos érdekes kérdést felvet, hogy hol lel maximálisan biztonságos, háborítatlan végső nyughelyre az emberiség atomhulladéka.

radioaktív hulladék
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kis túlzással kijelenthető, hogy jóformán valamennyi emberi tevékenység hulladéktermeléssel jár, a bolygónak alig van olyan pontja, ahol ne jelent volna még meg a szemétprobléma. Nyílt titok, hogy bizonyos anyagok a természetbe jutva évszázadok alatt sem bomlanak le teljesen, a folyamat során súlyosan károsítják a környezetet, a táplálékláncba bekerülve pedig az emberi szervezetet is.

Korántsem lebecsülendő gondot jelent az óceánokban, erdők mélyén felhalmozódó műanyaghulladék, ám még nagyobb aggódásra adhat okot a rendkívül veszélyes és különös óvatossággal kezelendő radioaktív hulladék, amelynek hosszú távú tárolása jelenleg nem megoldott, és nagyon úgy tűnik, hogy a helyzet orvoslása a jövő generációira vár. Talán a hétköznapok során nem gondolnánk rá, de a kutatók az atomhulladékkal kapcsolatban még olyan kérdésekkel is szembetalálják magukat, hogy vajon hogyan kommunikálhatunk sikeresen a nagyon távoli jövő földlakóival.

Egyre nő a hulladék mennyisége

Az atomenergia egyre jelentősebb szerephez jut napjainkban, ez pedig a radioaktív hulladék mennyiségének növekedésével jár. Különböző élettartamú és sugárzási aktivitású radioaktív hulladékok több ipari tevékenység során keletkeznek, nemcsak az atomerőművekben, hanem a nukleáris medicinában, a nukleáris fegyverkezésben, a ritkaföldfémek bányászásakor és a nukleáris kutatásokkor is.

Az atomerőművekben keletkező, hosszú élettartamú, nagy aktivitású radioaktív hulladékok, kiégett fűtőelemek évezredekig veszélyes sugárzást bocsáthatnak ki, így a tőlük való megszabadulás már régóta foglalkoztatja a kutatókat. Ez még akkor is rendkívül lényeges probléma, ha a nagy aktivitású hulladék a keletkezett radioaktív szemét igen kicsi, körülbelül 1 százalékát teszi ki. 2019-ben jelent meg a radioaktív hulladékokról szóló globális jelentés, amely arról tudósított, hogy a világ egyik országában sem megoldott az atomerőművekből származó kiégett fűtőelemek tartós tárolása, és az egyes kormányok szabályozása eltér a hulladékok osztályozását, raktározását illetően. A nagy aktivitású, illetve a kis és közepes aktivitású, ám hosszú élettartamú radioaktív hulladékok elhelyezése óriási kihívás elé állítja az emberiséget.

Hol helyezhető el örökre?

Még az űrbe kilövés gondolata is felmerült, ahogyan a tengerben tárolás és a mélytengeri üledékben történő lerakás is, ám ezeket kockázatosságuk miatt elvetették. A jelenlegi álláspont szerint a végleges elhelyezés kérdését mélységi geológiai tárolókkal lehetne megoldani - már vannak országok, amelyek hozzá is láttak a tervezéshez, építéshez -, de az eddig felhalmozott mennyiség ideiglenes lerakókban pihen. A mélységi geológiai tárolók 200-1000 méter mélyen, stabil geológiai környezetben kerülhetnének kialakításra, magas szintű izolációt biztosíthatnának hosszú távra anélkül, hogy a jövőben a fenntartásukkal törődni kellene. A már újra nem hasznosítható veszélyes hulladék az alapelvek szerint úgy kerülhetne végleges, évmilliókra szóló nyugvóhelyre bennük, hogy nem szennyezné a levegőt, a talajt és a talajvizet sem. Érthető, hogy az államoknak óriási körültekintéssel kell kiválasztaniuk és kialakítaniuk az ideális helyszínt.

Az Egyesült Államok az 1980-as évek végén a Nevada államban, a Nevadai Atomkísérleti Telep területén található Yucca-hegységet nézte ki a célra, és bár a projektbe elképesztő összegeket öltek, a hegy gyomrába fúrt tároló nem valósult meg, mivel a vizsgálatok szerint az ott uralkodó körülmények, a talajvíz hatására a konténerek a vártnál gyorsabban és egyszerűbben megsérülhetnének, a veszélyes hulladék pedig szivárogni kezdhetne a környezetbe.

Az Egyesült Államok a kutatásokból és nukleáris fegyverkezésből származó radioaktív hulladékot 1999 óta az új-mexikói Carlsbad közelében lévő sólelőhely mélyén kialakított tárolóban (WIPP, Waste Isolation Pilot Plant) helyezi el. 2014-ben több baleset is történt a helyszínen, kigyulladt egy sószállító teherkocsi, és egy sérült tartály miatt szivárgás is előfordult, ez utóbbi következtében 22 munkás szenvedett kisebb sugárfertőzést.

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon a Tolna megyei Bátaapáti ad otthont a Nemzeti Radioaktívhulladék-Tárolónak, ami a Paksi Atomerőműben keletkező kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék végleges elhelyezésére szolgál. Az elhasznált fűtőelemeket, miután 3-5 évig vizes medencében pihentették az atomerőműben, a Paksi Atomerőmű üzemi területe mellett elhelyezkedő Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójába szállítják ötvenéves időtartamra, ezt követően a végleges lerakásukról kell gondoskodni.

Mi garantálja, hogy a jövő emberei nem tárják fel?

A világ első mélységi geológiai tárolója, az Onkalo Finnországban épül, az ország nyugati partvidékén, az Olkiluoto atomerőmű közelében. A gránitba vájt tároló a tervek szerint 2023-ban lép működésbe, és elég nagy lesz ahhoz, hogy száz év kiégett fűtőelemét befogadja. Amikor megtelt, befejeződik a helyszínen a veszélyes hulladék eltemetése, feltöltik és lezárják majd a bekötőalagutat, ezt követően pedig az elképzelések értelmében hosszú évezredekig senki és semmi nem háborgatja majd a radioaktív hulladékot.

A véglegesnek szánt elhelyezéssel kapcsolatban kifejezetten érdekes kérdés, hogy vajon mi garantálja, hogy az utódaink, akik a távoli jövőben benépesítik a Földet, háborítatlanul hagyják a jó eséllyel még mindig veszélyesnek számító hulladékot, nem hozzák sem szándékosan, sem véletlenül a felszínre, nem sértik meg a - remények szerint - épen maradt konténereket, hordókat. A szakemberek szerint ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a jövő embere ugyanazokkal a kulturális és nyelvi eszközökkel fog rendelkezni, amelyeket ma adottnak veszünk, mint ahogy az is elképzelhető, hogy egy idő után elfelejtődnek a mélységi geológiai tárolók koordinátái. Ha százezer év múlva élnek majd még emberek a bolygón, lehet, hogy nem fognak tudni írni és olvasni, így az elhelyezett figyelmeztető feliratok nem érnek célt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Számos praktikus vagy épp mulatságos ötlet született a kapcsolatteremtésre, ezek közül az egyik leghajmeresztőbb talán a génmódosított, a sugárzás hatására színt váltó macskákról szóló, amit arra alapoztak a kitalálói, hogy ezek a jószágok már évezredek óta fontos jelentőséggel bírnak az emberek számára, és ha újonnan fabrikált mítoszokkal sikerül elültetni a sugárzó macskák történetét a köztudatban, akkor talán az elkövetkezendő generációk is tudni fogják, hogy a hely, ahol megváltozik a bundájuk színe, nem biztonságos.

Nos, a finnek egyelőre úgy tűnik, hogy inkább azt a megoldást választották, hogy minél inkább elrejtik a tárolót. Szándékosan olyan területet jelöltek ki, ami nem bővelkedik az értékes nyersanyagokban, tehát kevéssé valószínű, hogy bányászat célpontja legyen, illetve remélik, hogy a környéket beborítja majd az erdő, végül pedig teljesen feledésbe merül az atomtemető.

A Spitzbergák magbunkere

Olyan, akár egy sci-fi-film borzongató helyszíne, mégis a növények Noé bárkájaként szokták emlegetni a Spitzbergák fagyos birodalmában található Nemzetközi Magbunkert. Bár olykor a találó világvégebunker elnevezést is alkalmazzák rá.

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük