Ilyennek látják a magyarokat a külföldiek: meglepő véleményt fogalmaztak meg
Talán nem is sejtenéd, milyennek tartanak minket a külföldiek.
Amikor az ember körültekintően utazást szervez, utánanéz a célország fontos látnivalóinak, a közlekedési lehetőségeknek, az áraknak, mindemellett azonban érdemes a térséget érintő történelmi eseményekből és a kulturális sajátosságokból is jó előre felkészülni, hogy ne a pihenés alatt érje meglepetés a kommunikációs, temperamentumbeli különbségek, félreértések miatt.
Szerencsére erre már rengeteg lehetőség kínálkozik a turisták számára: az utazási blogokon, fórumokon számtalan vélemény megfogalmazódik az adott helyen megfordulók tollából. A magyarokról is több helyen izgalmas kommenteket írtak, amikből szemezgetve meglepő dolgokra derülhet fény.
Külföldiek véleménye Magyarországról
Egy Lucas Ficz nevű fórumozó a Quora.com-on úgy fogalmazott, a magyar szerinte az egyik legjobban félreértett nép Európában. A Brazíliában született, jugoszláviai magyar gyökerekkel rendelkező férfi szerint sokan idegengyűlölőnek mutatják be a lakosságot, az ő tapasztalatai azonban teljesen mások: sehol nem érezte magát szívesebben látottnak, mint nálunk. Úgy véli, a magyarok mindig nyitottan fogadták őt, és kíváncsiak voltak az ő otthonára is. Azt is kifejtette, vele végig udvariasan, tisztelettudóan viselkedtek, kerülték a sértő sztereotípiák megfogalmazását.
A csavar azonban ezután következett a véleményében: szerinte ugyanis ez a kimagasló civilizáltság éjszaka, néhány pohár sör után szinte teljesen feloldódik, bár ezen inkább csak nevetett, amikor megtapasztalta. A kommentelő azt is hozzátette: Magyarország nehéz időket élt át a múltban, és ő ezekkel a történelmi viszontagságokkal, nem pedig a kulturális különbségekkel magyarázná azt, hogy egyes embereknél némi gyanakvás tapasztalható az idegenekkel szemben.
Sok külföldről Magyarországra érkező egyetértett a férfi véleményével, és pozitív tapasztalataikról adtak számot a fórumon. Egy Line Thamawat néven regisztrált felhasználó elmondta, dán állampolgárként évekig élt Magyarországon, és nagyon megszerette. Tetszett neki a lakosok dánokéhoz hasonló sötét humora, okos, művelt emberekkel találkozott itt-tartózkodása alatt. A nő még a gyakori káromkodást is kellemes szokásként értékelte.
A Lara Novakov S. nevű felhasználó Szerbiában él, és többször is járt Magyarországon. Az ő tapasztalatai is pozitívak voltak, kedves, segítőkész emberekkel találkozott, akik nem is annyira introvertáltak, mint ahogy sokan sejtik róluk, könnyen szóba elegyedett bárkivel, több magyar barátot szerzett. A nő azt is megjegyezte, hogy a gulyás nagy kedvence lett a magyar gasztronómiából. A nyelvet érdekesnek és nagyon idegennek tartja, de összességében pozitív benyomás alakult ki benne az országról.
Korábbi cikkünkben egy utazási blog írását is bemutattuk, amelyben jó tanácsokat adnak a Magyarországra érkező turistáknak.
Egy Grigosashe nevű kommentelő szintén kedvességet tapasztalt nálunk, ám őt egy dolog nagyon meglepte: szerinte ugyanis a magyarok feltűnően szeretik megszegni a szabályokat. Ki is fejtette erről a tapasztalatait: észrevette például, hogy mindig keresik a kiskapukat, amikor például ingatlant vásárolt, az előző tulajdonosnak még az ügyintéző is tanácsokat adott, hogyan kerülhetné el a magas adófizetést. A Covid-járvány idején pedig egy hivatali dolgozó arra kérte, vegye le a maszkját - ahogy ő is tette -, hogy jobban hallják egymást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az is meglepte, hogy amikor a hatóság megtiltja az úszást valahol, mindenki ugyanúgy vízbe ugrik, ha megszűnt az ellenőrzés, de a kisvállalkozások készpénzes ügyeskedésére is felfigyelt az itt élése alatt. A bürokratikus ügyintézés szerinte felettébb hivatalos, de a személyes találkozókon ez a kimértség nem érezhető. Nagyjából négy év után viszont megérezte a híres magyar pesszimizmust is, a kedvesség mellett csalódottságot, cserbenhagyottságot is tapasztalt az embereken.
Hihetetlen dolgok, amit a magyar turisták tényleg megpróbáltak ellopni - Idegenvezető árulta el
A szállodákból sok turista pofátlanul lop a dolgozók beszámolói szerint.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)