Kísértetváros rejtőzik Párizs alatt
A város alatt található katakombák katasztrófaturisták ezreit vonzzák Párizsba.
Franciaország csodaszép fővárosa méltán híres egyedülálló történelmi nevezetességeiről, emellett pedig a szerelmesek zarándokhelyeként is több tízmillió turistával büszkélkedhet minden évben.
Azonban nem mindegyikük tudja, hogy az Eiffel-torony, a Diadalív, a Notre Dame és a Louvre szépségében gyönyörködve a világ egyik leghatalmasabb tömegsírja felett sétál el. 20 méterrel a felszín alatt helyezkedik el ugyanis Párizs kísérteties, titokzatos katakombarendszere, mely ma is hatmillió néhai városlakó holttestét őrzi.
Egykor csak kőbánya volt
A földalatti labirintusrendszer évszázadokkal korábban egy kőfejtő része volt, mely a 12. századtól kezdve nyersanyagot szolgáltatott a városépítéshez. Az 1700-as években Párizs területe jelentősen megnőtt, és a katakombák felett is tömeges építkezések folytak, ezért a kormány támfalakat építtetett, és megerősíttette a járatrendszert, hogy megállítsa a gyakorivá vált földcsuszamlásokat.
A kőbányák rendeltetése a 18. században változott meg, ekkorra ugyanis a pestis- és himlőjárványok miatt olyan sok volt a halott, hogy a köztemetők tömegsírjai megteltek. A város vezetősége ekkor döntött úgy, hogy az elhunytak földi maradványait a katakombákban helyezi el.
Emberi csontok, koponyákkal díszítve
1786-tól kezdődően 1814-ig éjjelente fekete lepellel letakart lovaskocsik szállították az exhumált emberi csontokat az egykori kőbánya folyosórendszerébe, a kocsik mögött pedig hosszú sorokban papok mormolták a halottbúcsúztató szertartás szövegét.
A kiszélesített alagutak egy körülbelül másfél kilométeres szakaszán, az oldalkamrákban, a talajtól a plafonig gondosan elrendezték a halottak lábszár- és combcsontjait, közéjük pedig sorban vagy éppen kereszt-, szív- és hullámalakban koponyákat helyeztek, sajátos díszítőelemekként. A járatokban a csonttárak mellett kőtáblákba vésett feliratok dokumentálják, hogy pontosan honnan és mikor kerültek elhelyezésre a néhai városlakók maradványai. A több millió halott között biztosan megtalálhatók Robespierre, Danton és Rabelais exhumált csontjai és koponyái is, de a tömegsírok miatt pontos azonosításuk lehetetlenné vált.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Állj, a halál birodalmába lépsz!
A katakombák bejárata Párizs 14. kerületében, a Denfer-Rochereau tér sarkán álló pavilonból közelíthető meg. A mélybe vezető csigalépcső tetején hátborzongató felirat olvasható: Állj! Ez itt a halál birodalma.
Bár a félelmetes föld alatti rendszer egy része már régóta, 1867-től látogatható - csoportokban és vezető kíséretében -, hihetetlen népszerűsége miatt gyakran előfordul, hogy a kíváncsiskodók éjszaka, a látogatási időn kívül is felkeresik a katakombák alagútjáratait, sőt, arra is volt már példa, hogy titkos társaságok vagy épp művészi közösségek tartottak itt illegális összejövetelt, illetve berendezett moziteremmel, falfestményekkel és piknikező párokkal találkoztak össze a rend őrei.
Sokan azonban még szakszerű kísérettel és csoportosan sem merik megközelíteni a helyet, a hátborzongató látvány mellett köszönhetően annak, hogy a mendemondák szerint máig hallani azon itt eltemetettek kísérteties sóhajait és nyögéseit, akik hosszú évszázadok óta nem találtak örök nyugalomra.
Képek: www.weareallhistory.com; dprbcn.wordpress.com.
OLVASD EL EZT IS!
- franciaország
- rejtély
A világvége titkait őrzik a titkos kriptában
- törökország
- természeti katasztrófa
Senki sem élte túl, mikor elsüllyedt a város
- franciaország
- falu