Bordán Irén a 70-es évek szexszimbóluma volt: a 71 éves színésznő káprázatosan vette át életműdíját
A 70-es évek szexszimbóluma, Bordán Irén tündökölt a ceremónián.
Bordán Irén a 70-es években nem csak lenyűgöző színészi tehetségével, de szépségével is levette a lábáról az embereket.
Bordán Irén így néz ki most
Már a diplomája megszerzése előtt felfigyelt rá a szakma, és szerepet kapott az Isten malmai, valamint a Holnap lesz a fácán című filmekben. Ezt sorra követték a jobbnál jobb lehetőségek. Nem csoda hát, hogy most 71 évesen a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíjjal tüntette ki. A ceremónián úgy ragyogott, mintha nem telt volna el közel 50 év az első szereplése óta.

A színésznőt, amint kezébe fogta a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomáját, egyből ostromolták szerepekkel. Játszott a Kísértet Lublón, Talpuk alatt fütyül a szél és A szerelem bolondjai című filmekben, majd Szabó István Oscar-díjas Mephisto című drámájában, ahol egy színésznőt alakított.
Alig pár évet töltött a magyar rivaldafényben, ugyanis 1981-ben újdonsült férjével, Szerdahelyi Gáborral az Egyesült Államokba költözött. Ott már kétszeres édesanyaként tovább képezte magát. Tanítói, Sandra Seacat és Susan Batson olyan világsztárok színészmesterei voltak, mint Nicole Kidman, Tom Cruise vagy Denzel Washington.

A 90-es évektől azonban újra látható volt magyar filmekben és időnként fellépett magyar színházi produkciókban is.
2014-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével, 2024-ben pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
A 80 éves Kudlik Júlia mellett elmennek az utcán: így néz ki ma a Magyar Televízió egykori sztárja
Kudlik Júlia visszavonultan éli a mindennapjait, de 80. születésnapja alkalmából ismét kilépett a reflektorfénybe.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Horvát Éva
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

















