3 meseszép hely, amit látnod kell, mielőtt meghalsz!
Gőzölgő sziklateraszok, tengerparti mészkőszirtek, csipkézett hegyvonulatok - három csodás hely.
Bár a nagyvárosok, a múzeumok és kulturális örökségünk tagjai is számos utazót csábítanak magukhoz, a legtöbben azokat a helyeket keresik fel, ahol a természet monumentális ereje és lélegzetelállító szépsége játssza a főszerepet. A következő három épp ilyen.
A világ egy ritka csodája: Pamukkale, Törökország
Pamukkale forrásai és teraszai a természeti világ csodái közé tartoznak, mintegy húsz kilométerre Denizlitől.
Maga a név pamutvárat jelent, a legenda szerint ugyanis a titánok itt terítették ki száradni a pamutot.
A látogatók ma már nem mászhatnak fel ide, a közeli szállodák meleg vizes medencéit viszont annál inkább használhatják. Pamukkale valójában egyetlen hatalmas, szikrázóan fehér szirt, mely mintegy százméternyit zuhan alá a vulkáni fennsíkról, ahonnan minden irányba hévíz tör fel.
A tejszerű kalcium-karbonáttal és egyéb ásványokkal telített víz forró patakokban csobog le a fennsíkról, végig a szirten, miközben teraszokat, természetes vízmedencéket alakít ki, és minden útjába kerülő felületet elborít fehér márványi üledékkel.
Az évszázadok során a szirt mintha egyetlen megkövült, gőzölgő vízeséssé változott volna. A környéken mindenütt a víz bugyogásának és csobogásának hangjait hallani.
Az ősi görögök és rómaiak gyógyító hatást tulajdonítottak a víznek. Ezért Krisztus előtt 190-ben itt alapították meg Hierapolisz városát, mely ma boltívek, oszlopok, hévízi fürdők, templomok és egy nekropolisz lenyűgöző szövedéke. A jó állapotban fennmaradt színházat felújították, kőülésein 15 ezer néző fér el. A várost számos földrengés sújtotta, a 11. századra lakhatatlanná is vált, kiterjedt romjai mégis megérdemelnek egy kirándulást.
Ihletet adó partok: Étretat, Franciaország
Étretat települése a Dieppétől nyugatra és Le Havre-tól északra fekvő normandiai Alabástrom-parton található. Magas, fehérlő szirtjei, a Falais d’Étretat a franciák számára éppoly ismertek, mint a doveri White Cliffs a britek számára.
Étretat a 19. század óta vonzza a művészeket és írókat. Victor Hugo imádta ezt a helyet, akárcsak Guy de Maupassant, aki le is telepedett a faluban, és, bár Courbet, Degas és Matisse egyaránt elzarándokolt ide, hogy megfesse a sziklákat, Étretat-t Alfonse Carr, a La Figaro főszerkesztője tette divatossá a párizsiak körében. A hely még manapság is felkapott nyári üdülőhely, télen azonban visszaváltozik ugyanolyan békés és hangulatos településsé, amilyen mindig is volt - széles sétányai kiürülnek, és tengerpartjain nem jár más, csak néhány magányos kiránduló.
A nyugati szirt, a Falaise d’Aval a puha mészkövet formáló tengermozgás következtében mára roppant boltívként ível át a víz felett. Egy ösvényen felkapaszkodva eljuthatsz a csúcsra, ahonnan pazar kilátás nyílik a sziklaképződményekre, közöttük a híres L’Aiguille-ra - Tűre -, mely hétszáz méteres magasságba tör fel a víz alól.
A keleti szirten, a Falaise d’Amont tetején kis kápolna épült, közelében egy emlékművel, melyet két francia pilótának, Colinak és Nungesser-nek emeltek, akik 1927-ben elsőként kísérelték meg átrepülni az Észak-Atlanti-óceánt, és valahol az itteni partoknál zuhantak le.
Apály idején láthatod a 18. századi osztrigatelepeket is, és a természetes sziklaívek alatt sétálhatsz át egyik partszakaszról a másikra.
Emberalakú hegyek: Montserrat Nemzeti Park, Spanyolország
A montserrati Fekete Szűz kis faszobra, melyet a helybéliek La Moreneta néven tisztelnek, Katalónia szívének legszentebb helyéhez, a montserrati bazilikához, kolostorhoz, illetve búcsújáróhelyhez kapcsolódik. Az egyházi építményegyüttes az azonos nevű, csipkézett hegylánc egyik csúcsán fekszik, ahol egy évszázaddal korábban Spanyolország első nemzeti parkját megalapították.
Bárhogyan is közelítsd meg a kolostort - autóval, gyalog vagy drótkötélpályán -, hihetetlen kép tárul eléd. Az észak felől érkező autósok különösen szép hegyi panorámában gyönyörködhetnek Manresánál. A kis kápolnával és remetelakokkal körülvett kolostort 880-ban alapították, és a 11. században kibővítették. A 15. században Montserrat elnyerte a függetlenségét Rómától, és a híre szélesebben elterjedt a keresztény világban.
A 19. században Katalóniára támadó franciák jóvoltából a kolostor súlyos károkat szenvedett, ám 1844-ben mindent újjáépítettek. Napjaink bencés rendi kolostora ritka kincseket rejteget, múzeumában El Greco, Caravaggio és Zurbarán vallási tárgyú festményeit éppúgy megtalálhatod, mint a modern művészeket, közöttük néhány korai Picassót, valamint ősi egyiptomi és közel-keleti remekműveket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Köszönhetően La Moreneta katalán kultuszának, valamint a kolostort és a remetelakokat felkereső számtalan látogatónak, Montserrat a turistaipar igazi fellegvára.
Ennek megfelelően hangsúlyos szerephez jutnak az üzleti megfontolások, a térség azonban annyira szemet gyönyörködtető, hogy ez sem tántoríthatja el az utazót.
Cikkünk az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!
- horvátország
- világörökség
Horvátország 3 elképesztő csodája
- ciprus
- dél-amerika
A világ 4 legerotikusabb strandja
- írország
- szikla