Íme, a bolygó legszínpompásabb élőhelye

A Föld élőlények alkotta leghatalmasabb képződménye, a Nagy-korallzátony lenyűgöző víz alatti birodalom, mely korallok, halak és más tengeri lények ezreinek ad otthont, a világ egyik leginkább csodálatra méltó természeti látnivalójává téve a környéket.

Cook kapitány nyomában

Az angol felfedező, James Cook kapitány 1768-ban indult első csendes-óceáni útjára a nagy teherbírású, alacsony merülésű szénszállító hajóval, az Endeavourral. Egy tudományos expedíció csillagászait vitte Tahiti szigetére, hogy onnan figyeljék meg, amint a Vénusz áthalad a Nap előtt.

Cook fő feladata azonban az volt, hogy kutassa fel a nagy déli földrészt, a Terra Australis-t, melynek a tudós geográfusok szerint errefelé kellett lennie. Mikor a kontinens mentén észak felé fordult, és szorosan a szárazföld mellett haladt, hogy pontosan feltérképezhesse partjait, hirtelen abban a sekély, 16-160 kilométer széles lagúnában találta magát, mely a korallzátonyokat a parttól elválasztja.

Cook hajója hamarosan megfeneklett egy korallszirten. Partra vontatta az Endeavourt, de a hajó javítása két hónapig tartott - ezalatt a kapitánynak jutott ideje az azóta is a világ hét természeti csodája között emlegetett Nagy-korallzátony tanulmányozására.

A Földanya egyik legifjabb gyermeke

A Nagy-korallzátony mintegy 2000 kilométer hosszan húzódik Ausztrália északkeleti partjai mentén. Valójában 3000 különálló korallpad és szigetecske alkotja, melyek mind más-más fejlődési állapotban vannak, és amelyeket keskeny, kanyargós csatornák választanak el egymástól.

Néhol - mint északon, a Melville-fok közelében - a zátony csupán vékony korallcsík, míg a déli Manifold-fok mellett a korallpadok 320 kilométer széles rengeteget alkotnak.

A zátony igen fiatal képződmény: úgy becsülik, hogy egyes részei csupán 500 ezer évesek - ami evolúciós értelemben nagyon rövid idő -, és valószínű, hogy a régebbiek kora sem éri el az egymillió évet. Az e rövid idő alatt kifejlődött életformák szédítő sokfélesége azt bizonyítja, hogy a kristálytiszta vízhez sikeresen alkalmazkodó élőlények számára a korallzátony ideális élettér.

Hatalmas, élőlények alkotta képződmény

A korallokról először azt hitték, növények. A tiszta, meleg vízben az áramlattal ringatózó vagy a zsákmány bekebelezésére készülve tapogatóikat kitáró, különlegesen szép színű és változatos formájú élőlények csakugyan virágoknak tűnnek.

A hasonlat mégsem helytálló: a korallpolipok, melyek meszes külső váza alkotja a korallzátony szilárd tömegét, valójában gerinctelen, a tengeri rózsákkal rokon állatok.

A tengeri rózsákkal ellentétben azonban a korallpolipok lágy, sokfejű testét kemény mészkőburok veszi körül, melyet az állat úgy választ ki, mint a csiga a házát. A korallzátonyt sok nemzedéknyi elpusztult korallpolip egymásra rétegződő mészkőkamrácskája alkotja, és csak a felszínt borítják élő polipok.

Korallzátonyok csak pontosan megfelelő körülmények között alakulnak ki. Nélkülözhetetlen például a sekély, átlátszó víz, melyen áthatol a napfény - 100 méternél mélyebben sehol a világon nincsenek élő korallok.

A víznek tisztának kell lennie, mert a hordalék megakadályozná a korallpolipokat abban, hogy tapogatóikkal kiszűrjék a vízből a szükséges táplálékokat. Az is nagyon fontos, hogy a víz hőmérséklete soha ne csökkenjen 21°C alá. Végül a korallvázak lehorgonyzásához szilárd alapra van szükség, vagyis a tenger fenekének sziklásnak kell lennie.

A bolygó legszínpompásabb élőhelye

A Nagy-korallzátonyon legalább 350 korallfaj él. Alakjuk, színük és méretük rendkívüli változatosságot mutat. Vannak, amelyek csupán mikroszkopikus nagyságúak, mások - például az agykorall, mely nevét az emberi agyra emlékeztető gömbölyded formájáról és kanyargós felszíni barázdáiról kapta - akár két méter átmérőjűek is lehetnek.

A korallzátony külső, tenger felőli oldalán erős, bőrszerű korallok élnek - ők képesek ellenállni az állandó hullámzásnak -, a törékeny, csipkeszerű fajok viszont csak a csendes vizekben maradnak meg. Vannak legyező és kupola formájú, ostorra és agancsra, parányi fákra és virágokra emlékeztető korallok is, és, mint ahogy a víz színe is hol fehér, hol azúrkék, a korallok színe is széles skálán változik: a halvány rózsaszíntől a mélyvörösig, a vakító sárgától az élénk kéken át a ragyogó zöldig sokféle színben pompáznak.

A becslések szerint a Nagy-korallzátonyon és környékén több mint 1400 hal- és puhatestű faj, továbbá számos virágállat, féreg és szivacs talál otthonra. Maguk a korallok a zátony élőlényeinek csupán tizedét teszik ki.

Egyre nagyobb veszélyben van

A korallzátonyok biológiai egyensúlya igen kényes, a változások könnyen felboríthatják. Az 1960-as és 1970-es években például a Nagy-korallzátonyon veszélyesen elszaporodtak a töviskorona nevű tengeri csillagok. Ez az állat a korallra bocsátja emésztőnedveit, és elpusztítja azt.

A jelenséget az emlékgyűjtögetők okozták, akik szinte teljesen eltüntették a zátonyról a triton nevű ragadozó vízicsigát, mely addig kordában tartotta a töviskorona-népességet. Miután a tritont védetté nyilvánították, a tengeri csillagok száma csökkenni kezdett, de a zátony egyes részei már így is csak jó 40 év alatt lesznek képesek visszanyerni eredeti állapotukat.

A korallzátony épségét azonban ezen kívül is számos tényező veszélyezteti. A környezetvédő szervezetek szerint a globális felmelegedés egyik áldozatává válhat, emellett egyre több hajó merészkedik be védett területére az engedélyezett hajózási útvonalakon való haladás helyett.

Mivel a nagyobb hajók olyan anyagokat juttatnak a tengerbe, melyek felboríthatják az érzékeny egyensúlyt, ez a mai napig igen komoly problémát jelent.

A turisták is megcsodálhatják

Ausztrália 1979-ben tengeri nemzeti parkot létesített, mely ma a Nagy-korallzátony 348 700 négyzetkilométernyi területére terjed ki, 1981 óta pedig természeti kincsként a Világörökség listájára is felkerült. A korallzátony környékén a körülmények egész évben viszonylag állandóak: a hőmérséklet ritkán emelkedik 30°C fölé, és soha nem süllyed 21°C alá, ami nemcsak a koralloknak kedvez, de a világ egyik leginkább paradicsomi úti céljává teszi a környéket.

A zátonyt alkotó korallok egy része csak egészen sekély vízben képes megélni, ezért ezek erős apálykor kiemelkednek a vízből. Ilyenkor még járni is lehet a zátony egyes részein. Bár a búvárkodást nem tiltották meg, szigorú szabályokat vezettek be, hogy megakadályozzák az emléktárgyak gyűjtögetését.

A korallzátony aprócska korallszigeteit azonban bejárhatják a búvárkodásban járatlanabb utazók is, a partvidékről rendszeresen indulnak ugyanis egész napos hajótúrák katamaránok segítségével, melyek amellett, hogy az általuk nyújtott panoráma is megéri az utazást, többnyire üvegfenekűek, így az is gyönyörködhet a páratlan vízi világ sokszínűségében, aki nem vállalja a hajóról való leúszást.

Cikkünk a Reader's Digest Kiadó Különös helyek, elbűvölő tájak című könyve alapján készült.

• világörökség
• természeti csoda
• ausztrália
• világjáró
• földi paradicsom
• Utazás